fbpx

Pezsgőkonferencia – emelkedő buborékok

Írta: Szerkesztőség - 2020 augusztus 17.

A tavalyi nagy sikerű indulás után, szeptember 3-án idén is megrendezik a Pezsgőkonferenciát! Újdonság, hogy a plenáris rész, tehát az előadások sora és a kerekasztal vitája után Pezsgőünnep néven egy rendkívül izgalmas kulináris élményben is része lehet a résztvevőknek.

2019-ben nagy sikerrel rendezte meg az első etyeki Pezsgőkonferenciát a dr. Prónay Bence és Rókusfalvy Pál alkotta társszervező páros, akik a Borkonferenciát már 8 éve jegyzik. Idén is valami hasonlóra készülnek. Az eredeti időponttól ugyan a válságos helyzet miatt el kellett térniük, így május helyett szeptember 3-át tűzték ki az esemény időpontjául.

A szervezők idén is izgalmas előadásokat, parázs vitákat és exkluzív kóstolókat ígérnek. A már online elérhető tematikából kiderül, hogy valóban neves hazai és nemzetközi előadókra számíthatunk, a kerekasztal címe („Emelkedő buborék – Habzó trendek a világban”) és előadói pedig szintén sok érdekességgel kecsegtetnek.

 

Pezsgőünnep

A második Pezsgőkonferencia rögtön egy fantasztikus újdonsággal is szolgál. A szervezők ugyanis a konferenciát követően egy minifesztivál keretein belül Etyekre varázsolják Champagne és a hazai pezsgővilág remekeit. A kóstolók mellé az italokhoz komponált, mennyei ízeket kínálnak sztárséfjeiknek köszönhetően, hogy hangulatos zene mellett élvezhessük a naplementét az etyeki szőlős környezetben. Ez a program a konferencia résztvevői számára ingyenesen elérhető és külön is lehet rá jegyet vásárolni.

 

Az etyeki Rókusfalvy Birtokon megrendezendő esemény tematikája már elérhető és a jelentkezés is elindult a pezsgokonferencia.hu oldalon. Alább közöljük a tervezett tematikát.

Főszervező: dr. Prónay Bence és Rókusfalvy Pál

 

ELŐADÓI SZEKCIÓ

Megnyitó – Köszöntőbeszéd

Dr. Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Agrárminisztérium

Köszöntő
Rókusfalvy Pál, borász, a konferencia társszervezője

Pezsgőkészítés a Thummerer Pincénél
Lamport József, főborász, Thummerer Pince

A buborékok élete Champagne-on túl
Márkus György, pezsgőszakértő

Az Etyeki Kúria pezsgőkoncepciója
Mérész Sándor, borász, Etyeki Kúria

Szabályozás
Garamvári Zsuzsa, tulajdonos, Garamvári Szőlőbirtok

Tokaj, a világ borkultúrájának alappillére – A pezsgő
Demeter Zoltán, borász, tulajdonos, Demeter Zoltán Pincészet – Tokaj

Michael Gross, borász, tulajdonos, Vino Gross

Jean-Marc Lallier Deutz, borász, tulajdonos, Vino Gross

David Bourdaire, borász, Champagne Bourdaire-Gallois

Habzó és pezsgő márkaépítés – Esettanulmányok
Unger Zsolt, marketingszakember, tulajdonos, Unger and Partners

 

Kerekasztal Szekció

Téma: „Emelkedő buborék – Habzó trendek a világban”

Felkért résztvevők:

  • Bárdosi Sarolta (Tokaj Nobilis)
  • Vancsik Ivett (Vince)
  • Herczeg Zoltán (Dining Giude)
  • Kemendy László (Kemendy Pezsgőműhely)
  • Laczkó Gábor (Törley Pezsgőpincészet; Etyeki Hegyközség, elnök)
  • Molnár Attila (Arany Kaviár)

Témavezető: Rókusfalvy Pál

Szervezés alatt – a programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják! A további hazai és nemzetközi előadásokat folyamatosan töltjük fel.

 

PEZSGŐÜNNEP

CHAMPAGNE- ÉS PEZSGŐKÓSTOLÓ, CSÚCSGASZTRONÓMIA!

A konferenciát követően egy minifesztivál keretein belül hozzuk el Champagne és a hazai pezsgővilág remekeit. A kóstolók mellé az italokhoz komponált, mennyei ízeket kínálunk, hogy hangulatos zene mellett élvezhessük a naplementét az etyeki szőlős környezetben.