fbpx

Árzuhanás: válságos állapotban van a tojásipar

Írta: Kohout Zoltán - 2021 június 19.

Akkora az árzuhanás, hogy a legtöbb vállalatnál veszteségessé vált a termelés. Az ágazat a kormányra vár, hogy „igazságos árakat” állapítsanak meg.

 

Jelentős veszteségeket szenvednek el

Az nagykereskedelmi árának meredek esése a legtöbb vállalatot a jövedelmezőségi szint alá szorította a tojáspiacon – áll az orosz baromfitermelők szakszervezetének, a Rosptitsesoyuznak a kormányhoz május 26-án benyújtott közleményében. Május eleje óta a nagykereskedelmi árak átlagosan 20 százalékkal, a másodosztályú tojások esetében pedig bő 10 százalékkal csökkentek – írja a Vedomosti című orosz lap az orosz mezőgazdasági minisztériumra hivatkozva. A lefelé irányuló trend a legtöbb gyártót sújtotta, akiknek jelentős veszteségeket kell elszenvedni – figyelmeztetett Rosptitsesoyuz. Galina Bobyleva, a Rosptitsesoyuz főigazgatója szerint a kiskereskedők a tojás 10-es egységeiért 26-46 rubelt (0,36-0,63 dollárt, azaz 100-180 forintot adnak) ÁFA nélkül, míg az előállítási költségek 49-52 rubel körül vannak. Becslések szerint az árak majdnem a felére estek az elmúlt hónapokban. Igaz, ez részben szezonális változás: az ortodox húsvét után hagyományosan olcsóbbak a tojások.

 

baromfi
Illusztráció: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán

 

Csökkenhet a termelés

Ugyanakkor viszont a gabona- és takarmányárak, a keltetőtojások árának drasztikus emelkedése miatt az orosz tojásipar termelési költségei 20-25 százalékkal nőttek az elmúlt egy évben. A tojástermelők nem tudnak tovább ilyen alacsony árakon működni. A veszteségek megszelídítése érdekében csökkenteniük kellene a termelést – mondta Bobyleva. Az ágazati szakszervezet most azt kéri a kormánytól, hogy javítsa a termelők, a kiskereskedelmi láncok és a kormányzati szervek közötti kommunikációt, és ezzel igazságos ármegállapítási rendszert hozzanak létre a piacon.

 

Termékhiány lett a tiltás „eredménye”

Mint nemrég megírtuk, az orosz mezőgazdasági kormányzat elhatározta, hogy kiváltja az EU-ból származó keltetőtojások behozatalát. Egy mozdulattal – állategészségügyi hivatkozással – már meg is tiltotta cseh, holland és olasz cégeknek a beszállítást. Ezzel párhuzamosan csaknem megduplázódott a keltetőtojás ára az orosz piacokon, amire a kormány úgy reagált, hogy 5 százalékkal megemelte az importadót, és jövőre további 15 százalékot emelnének ezen. Csakhogy mindeközben a piaci szereplők arra figyelmeztettek, hogy az orosz tojáspiac a jövőben termékhiánnyal szembesülhet, ha túl sok gyártó úgy dönt, hogy a jelenlegi körülmények között csökkenti a brojlerhús- és tojástermelést, részben a keltetőtojások hiánya miatt. A hiány pedig épp azután következett be, hogy az európai országokból származó behozatalra jelentős korlátozásokat vezettek be.