fbpx

Väderstad Rapid vetőgéppel öröm a munka

Írta: Szerkesztőség - 2013 október 22.

Talajadottságaink igen változatosak, az egészen gyenge homokos talajtól a kötött talajig minden megtalálható, hiszen Érsekcsanád a Duna-árterében van, a folyó kiöntésének köszönhetően a hordalék lerakódása nyomán a 25-56 – os kötöttségig a teljes talajválasztékot megtalálhatjuk itt.

 

 

 

Az előző vetőgépe is egy Rapid 400 C volt, mondana pár szót a gépről?

Édesapám vásárolta 10 éve, az akkor már 4 éves vetőgépet.

Természetesen döntése előtt több gazdálkodással foglalkozó barátját megkérdezett, illetve Dr. Birkás Márta professzor asszony véleményét is kikérte ez ügyben.

Összességében tehát a tanácsadók pozitív véleményének köszönhető, hogy anno a Väderstad Rapid 400 C kombi vetőgép mellett döntöttünk.

 

Mikor vásárolta az új Väderstad Rapid 400 C gépet? És miért döntött újra e mellett?

2012 őszén vásároltuk, idén szóját és repcét vetettünk már vele.

A mostani vetőgépünkön már mikrogranulátum szóró is van, 32 soros és 4m a munkaszélessége.

Igazság szerint mi már a vásárlás előtt jóval eldöntöttük, hogy ugyanilyen C-s géppel szeretnénk a jövőben is dolgozni, mivel pontos műtrágya kijuttatásával akár 20% hatóanyagot is meg tudtunk takarítani a gazdaságnak.

A fent említett pontos műtrágyakiszórás mellett a másik nem elhanyagolható szempont az volt, hogy kiváló felületű, könnyen munkálható talajt készít.

Akármilyen is volt az alapművelés, utána, ha rámentünk a Rapid 400 C-vel, tökéletes felület fogadott minket.

Nekünk a szója termesztésénél nagyon lényeges, hogy egyenletes talajfelszín legyen, hát ezt a Rapid tudja.

Amit hagy maga után, azon bármilyen egyéb géppel könnyű dolgozni.

Nagyon jól tartja a mélységet, egy „memória hengerrel” van felszerelve, így a vetésmélység, ha szükséges, traktorból is állítható, ráadásul menet közben is tudjuk változtatni.

A mák vetésénél nagyon fontos szempont ez, hiszen 1cm környékére kell letenni a magot, és a gép ezt tudja is tartani, tehát a pontos kijuttatás számunkra elengedhetetlen.

Ráadásul, mint mondtam sok típusú talajon kell helytállnia a gépnek, és a Rapid minden talajállapot mellett nagy vetési sebességre és pontosságra képes.

 

A régi és az új Rapid 400 C között milyen lényeges különbséget emelne ki?

Első körben az eltolt taposókerekek és az új típusú gumifelület, ami nagyon megtetszett, hisz nagyobb részben érintkezik a talajjal, ezáltal a nedvesebb talajon is tudunk akadálymentesen dolgozni.

A régebbi típusnál gond volt, hogy többször beragadtunk a nedvesség miatt.

Az új mintázat garancia a könnyű munkához.

Tetszik még, hogy minden vetőelemben van lézeres érzékelő, ezáltal nem kell folyamatosan azt figyelni, hogy eldugul-e a vetési sorunk.

Kiemelném, hogy felszerelhető például egy sor Crossboard Heavy művelőeszközzel, mellyel egy sokoldalú gépet kapunk, ami tökéletes megoldás a hagyományos gazdaságok számára.

Megváltoztatták a művelő tárcsát és növeltek a levélméreten.

Ez azért nagy segítség, mert például a szója vetésénél nem kellett külön magágy készítést végeznünk, a művelő tárcsa bőven elég volt erre a célra.

 

 

 

 

Alkalmaz-e GPS navigációt?

Mi 6 éve kizárólag GPS navigációval vetünk, a sorjelző már a múlté.

 

Kinek ajánlaná a vetőgépet?

Tulajdonképpen bárkinek ajánlom, akinek fontos a minőségi precíziós munka és szaktudását egy magasabb szinten szeretné alkalmazni.

Egy biztos, ez a vetőgép jól alkalmazható mindenféle gazdálkodásban, nagyon megbízható és gazdaságos is egyben.

 

Milyen a kapcsolata a forgalmazóval?

Kapcsolatom a forgalmazóval kifogástalan, sokszor a felső vezetőkkel is van alkalmam egy asztalnál ülve beszélgetni.

Sem az alkatrész, sem a szerviz hálózat nem hagy kívánnivalót maga után, verhetetlenek mind gyorsaság, mind pedig szaktudás tekintetében.

A Väderstad árai a színvonal miatt az átlagnál magasabbak, azonban a minőség ezért bőven kárpótol, hiszen hosszútávon kifizetődő.