fbpx

Csúcson az aszály, de most talán megjön az életmentő eső

Írta: Kohout Zoltán - 2021 április 12.

Eddig a fagy, most már a szárazság fenyeget komoly termésveszteséggel. Vajon mennyi esőt hoz a holnap…?

 

aszály

 

Kevés a növényeknek

Az elmúlt héten több leginkább az északkeleti, keleti országrészben hullott számottevő – 10-25 mm – csapadék. Ugyanakkor a Dunántúl és a középső országrész jelentős részén (kivéve a délnyugati tájakat) csak igen kis mennyiség, néhol egyáltalán semennyi eső sem esett. Ezért az ország jelentős részén a talajok felszín közeli rétege sajnos továbbra is igen száraz. Az említett területeken a felső 20 cm-es réteg nedvességtartalma nem éri el a kritikus 40 százalékot sem a növények számára hozzáférhető víztartalom százalékában. Az aszály idén most tetőzik, és az említett érték nagyon sok helyen a 30 százalékot sem éri el…

 

aszály

 

Bajban a repce, a vetés

Miközben egyre nagyobb területen jelentkeznek az aszály jelei – főleg a nyugati országrész kétharmadán –, aközben az őszi kalászosok a bokrosodás fenológiai fázisában járnak. A csapadékos október miatt későn vetett, fejletlenebb búzaállományoknak és a repcének továbbra is igen nagy szüksége lenne a csapadékra – emlékeztet az OMSZ. Nem csoda, ha most sok gazda aggódva figyeli az időjárás-előrejelzéseket, hiszen tavaly kísértetiesen hasonlóan alakult a tavasz első felének időjárása. Tavaly is az történt, hogy áprilisra jelentősen kiszáradt a talajok felszín közeli rétege, és az aszályos időben nem hozott elegendő oldalhajtást a repce. Így a termésátlagok jelentősen elmaradtak a kívánatostól, pedig a repce különösen kelendő a piacokon.

aszály
Két kép, ami sokat elárul az idei februári-márciusi viszonyokról, és a tavaszi vetés-előkészítésről

 

Belvíz után aszály

A keleti országrészben a februári-márciusi tartós belvizes foltokban a vetés sokfelé kipusztult. A tavaszi gabonák vetése már küszöbön áll, a talajhő megfelelő, csakhogy a magágy-előkészítéshez és a növények csírázásához, keléséhez is szükség lenne áztató csapadékra. Erre holnaptól van némi remény, ugyanis kedden hajnalban éri el térségünket délnyugati irányból az a frontrendszer, ami több fokos lehűlést, ugyanakkor jelentősebb csapadékot is hozhat.

Összességében a hét végéig 20-40 mm eső várható területi átlagban, országszerte megázik a talaj és feltöltődik a fölső rétege. A csapadék zöme hétfő estétől szerda reggelig valószínű – prognosztizálja az OMSZ.

 

Fotók: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán