fbpx

Cukorhiány lesz, de ettől most sajnos nem javulnak az árak…

Írta: Kohout Zoltán - 2021 december 17.

Majdnem 1,5 millió tonna cukor fog hiányozni a 2021-2022-es szezonban. Máskor ez beindítaná az áremelést, most azonban erre nem számíthatnak a termelők.

Tovább csökken a globális mennyiség

A Nemzetközi Cukorszervezet (ISO) csütörtökön nemrég tovább csökkentette a korábban 3,85 millió tonnára saccolt globális cukorhiány mértékét. Az új előrejelzés szerint bő 2,5 millió tonnánál megáll majd a hiányzó mennyiség. Sőt, még ezt is tovább mérsékelheti majd, hogy közben a fogyasztás, azaz a vásárlói igény is csökken. Ennek egyik oka az, hogy Európában – az egyik fő cukortermelő és -fogyasztó régióban – az emberek egyre kevesebb cukrot esznek. A másik ok a poszt-Covid okozta általános keresletcsökkenés, amit tovább erősít, hogy maga az alapanyag is gyors ütemben drágul.

cukor répa

Kevesebb is kell

Egyébként a 21-22-es időszakra vonatkozó a globális cukortermelési becslést 185 ezer tonnával 170,5 millióra csökkentették, míg a szezon végén a készletek 93,25 millió tonnát tettek ki az egy évvel korábbi 96,74 millió tonnához képest. Mint laptársunk, a MezőHír nemrég megírta, az EU cukortermelése 1,2 millió tonnával 16,6 millióra nőhet, mivel idén Francia-, Német- és Lengyelországban is jó terméseket arattak. Ebben szerepet játszott, hogy a tavalyi répasárgaság miatt idén a tagállamok engedélyezték a neonikotinoidos csávázószereket. Az előrejelzések szerint a közösség cukorimportja 2021/22-ben visszatérhet a Covid előtti 2 millió tonnás szintre.

Kiegyenlítő hatások

A lap úgy véli, a világkereskedelem sem szenved csorbát a brazil termelés visszaesése miatt, globális cukormennyiség az indiai és a thai export növekedése miatt szinten marad. Sőt, a globális fogyasztás még emelkedhet is a kínai, indiai és orosz piacok növekedésének köszönhetően. Így a zárókészletek tovább zsugorodnak, de ezek az egymást kiegyenlítő hatások nem vezetnek áremelkedéshez. Változást az hozna a MezőHír szerint, ha csökkennének a globális gabonaárak, mert a répa ma kevésbé éri meg, mint például a kukorica vagy a napraforgó.