fbpx

Dinnye a VOLT fesztivál slágere

Írta: Szerkesztőség - 2018 június 26.

Hazánkban harmadik alkalommal indul „Nyár, dinnye, szeletem” elnevezéssel dinnyekampány az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) összefogásával, azzal a céllal, hogy tudatosítsa a hazai közönségben a Magyarországon kapható dinnyefajták jellegzetességeit, kiváló minőségét, felhasználásuk sokféleségét és a dinnyefogyasztás előnyeit.

A tavalyi kampány folytatásaként a mai naptól 2018. augusztus 20-ig, a VOLT Fesztiválon, a Labdarúgó ViIágbajnokság alatt köztéri óriás kivetítőknél, valamint gyermektáborokban kóstoltatásokkal, továbbá az újságírók számára a ,,Nyitott dinnyeföldek” nappal készülnek a szervezők.

Tavaly az Agrármarketing Centrum az egészséges életmód elterjesztésének jegyében az áruházi „instore” kampányelemek mellett az év kiemelt hazai sporteseményére, a vizes vb-re is kitelepült. Ebben az évben dinnyekóstoltatás a Belvárosi Foci Mozi területén (Budapest, V. kerület, Szabadság tér), a köztéri óriás kivetítő közelében lesz. Akik személyesen is szeretnék megtapasztalni, hogy a gazdák gondos kezének, a kedvező hazai éghajlatnak és az idei, dinnyebarát időjárásnak köszönhetően ez évben is kiváló minőségű, mézédes dinnyéket fogyaszthatunk, az Uruguay-Oroszország mérkőzés idején, 2018. július 3. 15:00-16:00 óra között a nyolcaddöntő alatt, továbbá a 2018. július 10. 18:00-20:00 óra között az elődöntő közben, a fővárosi Szabadság téren kóstolhatják meg a különféle dinnyefajtákat és tudhatnak meg többet a dinnyefogyasztás előnyeiről.

Egészségünkre!

Az üdítő italok árához képest kedvező kilogrammonkénti, literenkénti áron beszerezhető, friss, ízletes dinnyék A, B, C, és E-vitaminokat, vasat és foszfort is tartalmaznak, magas víztartalmukkal remekül hidratálják szervezetünket, ezért érdemes belőlük bőséggel fogyasztani. A jó minőséget preferáló termékválasztás, az egészségünk megőrzését szolgáló dinnyefogyasztás, a különféle dinnyés receptek és elkészítési módok és a változatosságban rejlő lehetőségek felismerése egészségünket szolgálja. Emellett hozzájárul a gazdaság erősítéséhez is, hiszen az egészségmegőrzést támogató mezőgazdasági termékek iránti keresletnöveléssel a gazdák versenyképessége, eredményessége egyaránt fokozható, a mezőgazdaság sikeresebbé, erősebbé tehető. 

Az ez évi dinnyekampány a fiatalok elérésére 2018. június 27-28-án dinnyekóstoltatással települ ki a VOLT Fesztiválra. A soproni Lövér Kempingben szerdán és csütörtökön, a borfaluban 13:00-15:00 óra között ízlelhetik meg az érdeklődők a különféle dinnyefajtákat. Gondolva a legkisebbekre is, gyermektáborokban is jelen lesz dinnyekóstoltató akcióival az idei dinnyekampány.

Összeállította:
Kalmár Nárcisz

CÍMKÉK dinnye