fbpx

Font Sándor: több mint 100 termelő állít ki az V. Duna-Tisza közi Agrárexpón

Írta: - 2014 március 20.

Font Sándor: több mint 100 termelő állít ki az V. Duna-Tisza közi AgrárexpónBudapest, 2014. március 19. szerda (MTI) – Több mint 100 kistermelő állít ki az V. Duna-Tisza közi Agrár Expón a hétvégén Kiskőrösön, a Városi sportcsarnokban – mondta Font Sándor (Fidesz), az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke, a rendezvény fővédnöke az MTI-nek.

Font Sándor hangsúlyozta: a rendezvényen a Bács-Kiskun, Csongrád és Pest megyei termelők, gazdálkodók mutatják be termékeiket, olyanok, akik kézműves élelmiszereket állítanak elő kisüzemi környezetben. Hozzátette, hogy évek alatt gyűjtötték össze azokat a termelőket, élelmiszer előállítókat, akiket magas színvonalú termékeik miatt nyugodt szívvel hívtak meg a rendezvényre.

Megjegyezte, hogy a kiállítók száma évről-évre emelkedett, idén már nagy túljelentkezés volt a helyekre.

Az expót szombaton Fazekas Sándor nyitja meg, majd Palkovics Péter, az MVH elnöke tart tájékoztatót, amely egyben gazdafórum is lesz, a gazdák megvitathatják a legfontosabb, mezőgazdasággal kapcsolatos kérdéseket. A rendezvényen Domján Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun megyei elnöke is felszólal.

A kétnapos rendezvényre 12-14 ezer látogatót várnak. A látogatók a kistermelők által készített minőségi élelmiszereket, a Duna Borrégió kiváló borait, pálinkáit kóstolhatják és vehetik meg. Egyben megtekinthetik a legújabb fejlesztésű mezőgazdasági gépeket, eszközöket.

MTI 2014. március 19.