fbpx

Gazdanapot tartott az IKR Gépkereskedelmi Kft.

Írta: Szerkesztőség - 2014 május 09.

Bánki Lóránd, az IKR Gépkereskedelmi Kft. ügyvezetője megnyitójában értékes információkat osztott meg a cégről, illetve részletesen beszélt az általuk képviselt márkákról. A társaság 2010. októberében kezdte meg tevékenységét, akkor még kimondottan csak alkatrészellátással foglalkoztak. Az idén januárban 32. alkalommal megrendezett AGROmashEXPO és AgrárgépShow nagy áttörést hozott életükbe, hiszen nagyközönség előtt itt mutatkoztak be először kibővült kínálatukkal.

Az alkatrész tevékenység mellé egyrészt három megyére (Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy) megkapták a Massey Ferguson gépek forgalmazási jogát, másrészt az IKR Zrt.-től átkerült hozzájuk a KUHN munkagépek árusítása, ráadásul szintén egy átstrukturálásnak köszönhetően a Hagie önjáró permetezőgépek forgalmazását is megkapták.

A fentiek mellett az IKR Zrt. megmaradó készleteinek kiárusításával is az IKR Gépkereskedelmi Kft. értékesítői foglalkoznak.

Összefogásban a Massey Ferguson-nal

A több mint 150 éves múltú Massey Ferguson, már az 1960-as évekre a világ vezető traktorgyártója lett. 1994-ben az AGCO megvette a Massey Ferguson értékesítési jogait. 2008-ban a Massey Ferguson volt az első, amely AdBlue-val működő SCR rendszert alkalmazott a termékein. 2013-as évre a Massey Ferguson teljessé tette a traktorprogramját a „Super-6”-tal, és az MF 3600, 6600, 7600 és 8600 szériákkal a cég történetének legszélesebb és legsokoldalúbb termékprogramjával rendelkezik, melyből Nagyigmándon igen széles lóerő intervallumot vonultattak fel a bemutató keretin belül.

Ha Massey Ferguson traktorba szeretne ülni, akkor De Lage Landen

Novath Éva, a De Lage Landen képviseletében tartott tájékoztatót a Massey Ferguson finanszírozási lehetőségeiről. A cég a Rabobank Csoport kizárólagos tulajdonában álló leányvállalat, mely bank a világ legfizetőképesebb magántulajdonú bankja. 2010. óta kínálnak közös konstrukciót a Massey Ferguson-nal, a 3 év alatt több mint 140 traktort értékesítettek közösen, köszönhető ez egy nagyon kedvező és kiszámítható eurós konstrukciónak: 25% kezdő befizetés, 3 év futamidő, 0% kamat, 4 egyenlő törlesztő részlet. Ez a konstrukció elérhető az IKR Gépkereskedelmi Kft-n keresztül is.

Könnyű munka a KUHN gépeivel

Az IKR Gépekereskedelmi Kft-nél 2013 óta a KUHN teljes termékpalettája elérhető mind alkatrész, mind gép szinten, országos lefedettséggel rendelkeznek, makulátlanul tudják biztosítani a szerviz- és alkatrészellátást. A Kuhn a pályafutását szálastakarmány gépeivel kezdte, azóta a világ legmeghatározóbb márkájává nőtte ki magát a munkagépek piacán. A szántóföldi gépektől a szálastakarmánygépekig minden megtalálható a márka kínálatában.

A forgalmazott termékekkel kapcsolatban a www.ikrgepker.hu oldal nyújt bővebb felvilágosítást.

Az amerikai Hagie és Kinze is elérhető

A Hagie márkájú önjáró permetezőgépeket, valamint Kinze vetőgépeket szintén az egész országra kiterjedően értékesítik, illetve két kiválóan felszerelt szerviz kocsi és nagy tudással rendelkező szervizes szakemberek gondoskodnak a gyors és pontos hibaelhárításról.

Mindezek mellett a francia FAO szárító rendszerek, valamint a partnerek igényei szerinti terménytárolók teljes körű kivitelezésével válik kerek egésszé az IKR Gépkereskedelmi Kft termékpalettája, így akár egy induló gazdaság teljes felszerelését is biztosítani tudják.

2014-ben robban a „Terményért gépet”

2014 második felétől indul egy óriási lehetőség a gazdák számára, mely az IKR Gépkereskedelmi Kft. és a CornMill Kft. közös kooperációjának lesz köszönhető. Az alternatíváról röviden annyit kell tudni, hogy segítségével azoknak a gazdálkodóknak is lehetősége lesz géphez jutni, akik valamilyen okból nem kapták meg a pályázatot vagy nem volt elég tőkéjük a vásárláshoz. Mégpedig oly módon, hogy a CornMill Kft. felvásárolja a megmaradt terményüket, mellyel az IKR Gépekereskedelmi Kft-től gépet tudnak majd vásárolni.

Ha a gépbemutatóval egybekötött szakmai nap után kedvet kapott valaki a gazdasága gépállományának bővítéséhez, az most megkötheti az „Év üzletét”, hiszen az IKR Zrt. raktáron maradt New Holland demo-, illetve új gépeit hihetetlen akcióban kínálják.