fbpx

Hő – és vízszigetelés – Acéllemez

Írta: Szerkesztőség - 2015 március 17.

Acél épületburkolatok, hullámpala csere, és utólagos purhab szórás egy helyen.

10 évvel ezelőtt, amikor tanácsot adtunk a régi mezőgazdasági épületek tetőfelújításában, csak 2 dolgot tudtunk javasolni és kivitelezni:
– A tulajdonos megtartotta a régi épület burkolatát, melyre utólagosan trapézlemezt szereltünk.
– Lebontottuk a burkolatot és helyette szereltük fel a trapézlemezt vagy a szendvicspanelt.
Az új burkolatok kiválasztásában segítséget adtunk, kiszámoltuk a szükséges trapézlemez és kiegészítők mennyiségét, leszerveztük a fuvart, és felújítottuk az épületet. Ez ma sincs másként. Több mint 10 trapézlemez típust tudunk szállítani, többfajta bevonattal.
Trapézlemezek mellett biztosítani tudjuk az acél szelemeneket, illetve hőszigetelt épületek esetében a szendvicspaneleket.
Szerencsére van már másik megoldás is, melyet évek óta sikeresen használunk: az ISOPOLY szórt purhab szigetelést. Ezzel a szigeteléssel tökéletesen védekezhet a beázás ellen, megszüntetheti a páralecsapódást a trapézlemez felületen, hőszigetelt épületet hozhat létre minden különösebb nehézség nélkül.
Az ISOPOLY szórt purhab szigeteléssel a következő előnyökhöz juthat:
  • Nem szükséges a korábbi burkolatot eltávolítania, ezzel nem teszi ki az épület belsejét az időjárásnak. A kívánt vastagságot tetszés szerint elérheti.
  • Gyakorlatilag minden felületre felhordható, segítségével szigetelhet hullámpalát, kockapalát, cserepet, téglát, trapézlemezt, lapostetőt, pincét, csöveket és tartályokat.
  • Tökéletesen vízzáró, hiszen betömít minden rést és repedést.
  • Amennyiben lapostetőt szigetel vele, a tető járható marad.
  • Nincsenek toldások, hozzátapad a hőszigetelendő felülethez, így teljesen összefüggő, hőhídmentes szigetelést eredményez.
  • Nem kell gondoskodnia a korábbi épületburkolat (azbeszt pala) megsemmisítéséről.
  • Időt és pénzt takarít meg.
A szórt habot közvetlenül a szigetelendő felületre juttatjuk ki a kívánt vastagságban. A kijuttatott hab eltömít minden rés és repedést, ezáltal megelőzi a beázást, a porhó bejutását. Az országban egyedüli módon tudjuk orvosolni szigetelési problémáit, legyen szó hullámpaláról, trapézlemezről, szendvicspanelről.
Ne feledje, ha van olyan épülete, mely hő vagy vízszigetelési problémákkal küszködik, akkor keressen meg bennünket.
Amennyiben további kérdése van, látogassa meg honlapjainkat vagy hívjon minket telefonon.
Épületburkolatok üzletág
Kádár Róbert 0630/905-5004
ISOPOLY purhabszigetelés üzletág
Borsi Péter 0630/507-7680