fbpx

JYMPA, ami mindent kibír

Írta: Szerkesztőség - 2012 szeptember 04.

A 2011-es év lazítási szezonjában, amely elnyúlt egész decemberig, a SZEGÁNA Kft. által forgalmazott JYMPA típusú lazítókat folyamatosan keresték és vásárolták. Közeledvén e gazdasági év lazítási szezonjához tapasztalatszerzés céljából felkerestem néhány JYMPA tulajdonost.

Szerettem volna meggyőződni arról, hogy az általunk hirdetett szlogen – mely szerint az JYMPA lazítót nem lehet „szétszakítani” – igaz-e teljes mértékben.

A Bodrogközben kerestem fel az egyik tulajdonost.

Itt található talán az ország legkötöttebb termőtalaja.

Gondoltam, ha ezen a vidéken a tavalyi extrém, száraz őszt kibírták a lazítók – amikor az eke is beleszakadt a földbe – akkor az ország egész területén nyugodt szívvel hangoztathatjuk, hogy a SZEGÁNA Kft. JYMPÁ-ját nem lehet „szétszakítani”.

Első találkozásom Kerchner Gergellyel történt, aki a BODROG AGRO TRADE Kft. Hercegkút ügyvezetője.

A cég több mint ezer hektáron gazdálkodik. A szántóföldi növénytermesztés szinte teljes vertikumával foglalkoznak.

A tavalyi évtől a gépparkjukat gyarapítja egy JYMPA SJ 5M-4E típusú altalajlazító, melyet a SZEGÁNA Kft. szállított részükre.

Kerchner úr elárulta, hogy több lazítót is kipróbált, referenciahelyeket keresett fel és a környék gazdálkodóinál érdeklődött talajlazítók iránt.

Beszélt néhány JYMPA tulajdonossal is.

Ez az egy lazító volt az, amelyről nem mondtak rosszat, minden használó teljes mértékben meg volt elégedve.

Engem, mint a SZEGÁNA Kft. területi képviselőjét azzal keresett meg, hogy egy 5 késes lazítót szeretne venni, amit egy 180 LE-s erőgéppel üzemeltetne.

Ha igaz, amit a 2011-es nyár végi talajművelésről mondtak, akkor ő ezt a lazítót kipróbálás utána rögtön megveszi – vélekedett gazdálkodónk.

Mi az állításunkat nyugodt szívvel vállaltuk, a vásárlás megtörtént.

Egy szezon tapasztalataival a háta mögött teljes elégedettséggel számolt be úgy a lazító, mint az általa végzett munka minőségéről.

 

A gépet 30-50 cm mélységben használják.

Ebben az évben egy dupla rögtörős elmunkáló hengert fog csatolni a lazító után.

Szerinte az ilyen megmunkálás szinte vethető talajt biztosít már.

Ezeken a területeken meglátása szerint a napraforgó- és a kukoricaállomány jobban tolerálta a július eleji aszályos időszakot, hiszen a mélyebb talajrétegekből vizet tudtak nyerni a túléléshez.

Szemmel látható, hogy a sekélyen művelt területeken a növények kisültek.

Úgy gondolja, hogy a tényleges összehasonlítást majd a kombájnolás után fogja elvégezni, amikor a szóban forgó területekről betakarított termésátlagokat szemügyre veszi.

Összegezve: örül, hogy ezt a lazítót választotta.

Sárospatak környékén, az út mentén ugyancsak egy JYMPA lazítóval dolgozó erőgépre lettem figyelmes.

Kiderült, hogy a Sárospataki Biofarm Kft. dolgozói művelik a földet.

Ők is a SZEGÁNA Kft.-től vásárolták tavaly a lazítót. Halász László úr, a Kft. igazgatója kérdéseimre válaszolva elmondta, hogy ők is megküzdöttek a 2011-es év rendkívüli száraz őszén.

Sajnos nem sokat tudtak dolgozni a lazítóval, mert amikor az beleakadt a 70-90-es kötöttségű talajba, a 180 LE-s erőgép nem tudta megmozdítani.

Szerinte a lazítóval nem lett volna gond, de az erőgép hátsó felfüggesztései ezt az igénybevételt, már nem voltak képesek elviselni mechanikai sérülés nélkül.

Sok esetben „erősebbnek bizonyult a talaj”.

Ebben az évben 350 ha területet terveznek lazítani a JYMPA SJ-5-7E típusú 5 késes lazítóval.

Munka közben beszélgettünk a művelendő területen Rák Tamással, a növénytermesztési ágazat vezetőjével, és Sánta Dániel erőgépvezetővel, akik szerint a lazító használata után az ő vetőgépükkel már az repcét is el lehetne vetni.

Ők is maximálisan elégedettek a JYMPA-lazítóval, ezért szívesen dolgoznának akár nagyobb méretűvel is.

Közben megérkezett Karászi Andor, aki a Kft. gazdasági irányítója.

Ő is konstatálta, hogy a jelenlegi talajviszonyok között a lazító a JYMPA lazító vetésre alkalmassá műveli a talajt.

 

De használják a SZEGÁNA Kft. lazítóit a Szatmár-Beregi síkság erdőháti területein is, ahol egészen mások a talajadottságok, mint ez eddig említett Bodrogközben.

Ököritófülpösön gazdálkodik Vári György, aki beszélgetésünk közepette a következőkről számolt be: Területeik egy része az Ecsedi-láp agyagos részén van, melyek nagyon nehezen művelhetők.

Ő is úgy emlékszik vissza a 2011-es száraz őszi időszakra, hogy az említett területeket nem tudták még szántani sem.

Régebbről volt egy JYMPA SJ-5-3-as 3 késes lazítójuk (számos helyen az országban ezt egy MTZ-vel húzzák), amelyet egy 120 LE-s erőgéppel húztak, de ez az erő néha kevésnek bizonyult.

A száraz kötött talajban csak egy 170 LE-s traktor tudta húzni a lazítót.

Ez a kis lazító elviselte a túlterhelést, de a munka szaporátlan volt, ezért beszereztek egy JYMPA SJ 5M-4E típusú 5 késes lazítót.

Szaporábban ment a munka, de a szárazság miatt még a 180 LE-s erőgép is csak lassan tudta húzni.

Mindezek alapján azt gondolták, hogy ha a 3 késes kibírta a 170 LE-t, akkor ennek el kell viselnie a 250 LE-s Rábát is.

Én hiába tiltakoztam, hogy ez a lazító nem erre a teljesítményszintre van méretezve, ők akkor is végig csinálták a munkálatokat vele. A talajt meg kellett művelni és vetni kellett, akár a munkagép sérülése árán is.

A munkálatok után érdeklődtem a gazdálkodónál, mert kíváncsi voltam, hogy ilyen mértékű igénybevétel után is állja-e a sarat a JYMPA-lazító.

Vári György szerint bírta, nem volt semmi gond.

Igaz, hogy néha a Rábát „kipányvázta”, de az 5 késes váza, kései olyan erősek voltak, hogy nem tapasztaltunk a túlterhelés ellenére sem törést, repedést, elhajlást.

Nyugodt szívvel tudja ajánlani bármelyik gazdálkodó kollégájának.

 

Hőgye Imre

területi képviselő