fbpx

Magyar Innovációs Nagydíj 2019

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 március 30.

Kiemelkedő hasznot hozó világszínvonalú teljesítményeket ismert el a Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága, az NKFIH elnökének vezetésével, amikor 46 társaság közül választotta ki a 2019. évi innovációs nagydíjat érdemlő jelentkezőt, illetve emellett további hét innovációs díjat ítélt oda. Az értékelés szempontjai között döntő volt az innovációból elért 2019. évi gazdasági eredmény. Az innovációs nagydíjas társaság kiválasztása titkos szavazással történt.

Eredetileg március 27-én, az Országházban, ünnepélyes keretek között, a Parlament alelnöke és az illetékes miniszterek adták volna át az elismeréseket. Az ünnepséget a járvány miatt sajnos nem lehetett megtartani, így a díjakat és elismeréseket a társaságok később kapják meg.

2019 – Agrár Innovációs Díj

Az Agrárminisztérium 2019. évi Agrár Innovációs Díjában a Veresi Paradicsom Kft. részesült mesterséges megvilágítású, hidrokultúrás rendszerben megvalósított téli termesztésért. A mesterséges megvilágítású, innovatív, hidrokultúrás üvegház megnyitásával a cég az első magyarországi termelő lett, amely az év minden napján, télen is ugyanolyan ízben és minőségben termeszt. Ez Magyarország legkorszerűbb, mesterséges pótmegvilágítással ellátott növényháza. Az árbevétel-növekmény 566 millió forint volt 2019-ben; az üzemi eredmény 30 millió forintról (2018) 339 millió forintra növekedett. Az 1000 tonnányi importkiváltás 566 millió forint értékű volt.

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2019. évi Innovációs Díj

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2019. évi Innovációs Díjában az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete részesült a 25 éves CSALOMON® Csapdacsalád újdonságaiért. Az elmúlt évek alatt több mint 190 kártevő rovarfajra fejlesztettek illatanyagokon és vizuális csalogatáson alapuló csalogatási és csapdázási módszereket. Az egyik legújabb csapdájuk révén egy régi kukorica-kártevő, a kukoricamoly megbízható rajzáskövetése válik lehetővé egy egyszerű eszközzel. A 2019-es évben 140 millió Ft árbevételt értek el a CSALOMON® csapdacsalád csapdáinak a forgalmazásával, termékeiket több mint 3000 vásárló részére értékesítették Magyarországon és jellemzően Európa országaiban.

A díjazottakról és további 34, innovációnak elismert pályázatról szóló kiadvány a következő linken nyitható meg. A díjazottak egy részéről szóló rövidfilm pedig itt érhető el.

A 28. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alapból valósult meg.