fbpx

MFB: több mint 80 milliárdos árbevételt értek el tavaly az állami erdőgazdaságok

Írta: Szerkesztőség - 2013 május 13.

Nyírbátor, 2013. május 13., hétfő (MTI) – Több mint 80 milliárd forint nettó árbevételt ért el 2012-ben a 22 állami tulajdonú erdőgazdaság – közölte az erdészeti társaságokat irányító Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.

Baranyay László a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. nyírbátori erdészetének épületavatóján elmondta: eredményes évet zártak tavaly az erdőgazdaságok, amelyek 2012-ben összesen 3 milliárd forintot meghaladó nyereséget könyvelhettek el.

A társaságok összesített bevétele egy évvel korábban 82 milliárd forint volt, eredményük pedig 3,9 milliárd forint.

Az elnök-vezérigazgató beszédében emlékeztetett: az MFB egy törvénymódosítás eredményeképpen 2010 nyarán vette át az állami tulajdonú erdészetek tulajdonosi irányítását.

Az összesen 1 millió 66 ezer hektárnyi erdőterületen gazdálkodó huszonkét társaság közül három korábban a Honvédelmi Minisztérium irányítása alá tartozott.

 

MFB: több mint 80 milliárdos árbevételt értek el tavaly az állami erdőgazdaságok

 

A társaságok feladatait – a természeti értékek védelme és megőrzése, az erdők fenntartása, gyarapítása, a vadállomány őrzése, a természeti egyensúly fenntartásához való hozzájárulás – sikeresnek értékelte Baranyay László.

A társaságok országos szinten 5700 embernek adtak munkát, az elmúlt két évben nagyszámú közmunkást is alkalmaztak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Hajdú-Bihar megye állami erdőit kezelő NYÍREDŐ Zrt. vezérigazgatója az eseményen elmondta: az elmúlt időszakban az erdőgazdaság több helyi erdészetében újultak meg a főépületek, Nyírbátorban 123 millió forint kivitelezési költéségből építettek egy modern erdészeti központot.

Szalacsi Árpád beszédében fontosnak nevezte az országos Kéktúra útvonalához kapcsolódó fejlesztéseket.

A kiírt pályázaton a NYÍRERDŐ Zrt. ebben az évben 202,6 millió forint értékben valósíthat meg közjóléti fejlesztéseket – mondta.

 

 

MTI 2013. május 13.