fbpx

Őszi gyomirtás az őszi kalászosokban

Írta: Szerkesztőség - 2015 október 22.

A kalászosok vetése előtt kikelt gyomokat a talajművelő eszközökkel rendszerint elpusztítjuk. A vetést követően kikelt gyomok fejlődését pedig már a kultúrnövény állapota is jelentősen befolyásolja.

Az őszi búza gyomnövényeinek egy része a kultúrnövénnyel egy időben kel, együtt is fejlődik vele, és többnyire 2-3 leveles vagy tőlevélrózsás állapotban telel. Habár ezeknek a gyomoknak (pl. tyúkhúr, pásztortáska, veronikafélék, árvacsalánfélék) rövid az életciklusuk, tömegüknél fogva mégis számottevően gátolhatják a kultúrnövény kezdeti fejlődését. Ennek egyenetlen kelés vagy alacsony csíraszámmal vetett intenzív állományok esetében van különösen nagy jelentősége.

Egy másik növénycsoport tagjai túlnyomórészt ősszel és néha tavasszal kelnek. Magvaik a kalászosok magvaival egy időben érnek. Ide tartozik többek között a kék búzavirág, a pipacs, a ragadós galaj, az ebszékfű, valamint a szarkalábfajok.

A gabonavetésekben a gyomfüvek terjedése is egyre erőteljesebb. A tavasszal csírázó héla zab inkább a kötött talajokon, míg az ősszel és kora tavasszal csírázó nagy széltippan a laza homoktalajokon, valamint a savanyú kémhatású agyag talajokon jellemző. Ritkábban és inkább a Dunántúlon, valamint a délkeleti országrészben a parlagi ecsetpázsit jelentkezik.

Az őszi gyomirtás létjogosultságát az időjárás, időpontját pedig a gyomnövények fejlettsége határozza meg. Ott célszerű korai állománypermetezést alkalmazni, ahol a búza korai vetése és a csapadékos október hatására a gyomok zöme ősszel kicsírázik. Ugyancsak őszi permetezés ajánlható a tavasszal nehezen megközelíthető területekre, illetve egyenetlen kelésű vagy alacsony csíraszámmal vetett intenzív állományok esetében.

Az őszi állománypermetezés optimális a kétszikű gyomnövények 2-4 leveles, és az egyszikűek 1-3 leveles (gyökérváltás előtti) fejlettsége esetén. Tehát erre az időszakra kell időzíteni a védekezést. Célszerű olyan készítményt választani, amely nemcsak levélen keresztül hat, hanem gyökéren keresztül is felvehető a gyomok számára. Így a később csírázó gyomnövények ellen is megoldást nyújt.

Agility

Széles hatásspektrumú, kombinált hatóanyagú gyomirtó szer az őszi búza, őszi árpa és tritikálé magról kelő egy- és kétszikű gyomnövényei ellen. Az Agility két ismert hatóanyag, a klórtoluron és a diflufenikán gyári kombinációja. A készítményt korai posztemergensen, a kultúrnövény 3 leveles állapotától, a magról kelő gyomnövények szik-2 valódi leveles, a nagy széltippan (Apera spica-venti) 1-3 leveles fenológiai állapotában, 1,25 l/ha dózisban, 200-300 l/ha permetlében kell kijuttatni. A készítmény kijuttatható tavasszal is, az őszi búza, őszi árpa, tritikálé bokrosodásának végéig (BBCH 29). A jó gyomirtó hatás érdekében fontos, hogy a készítményre érzékeny gyomfajok a fentebb megjelölt fenológiai állapotnál ne legyenek fejlettebbek. A készítmény egy vegetációs időszakban csak egy alkalommal juttatható ki! A légi kijuttatás nem engedélyezett.

A permetezést követő 2-3 héten belül lehullott 10-20 mm csapadék segíti a hatóanyagok hatáskifejtését. Növeli a hatástartamát a tél korai beköszöntése, mivel a fagyott talajon lassabban bomlanak a hatóanyagok. Normál felhasználás mellett káros utóhatással nem kell számolni, ezért a kezelt gabonafélék után bármilyen kultúrnövény vethető.

Mezzo

A metszulfuron-metil hatóanyagú Mezzo kimagasló mezei acat elleni hatással rendelkezik a szulfonil-karbamidok hatóanyagcsoportjában. Levélen és talajon keresztül is hatékony. Őszi és kora tavaszi kijuttatás esetén a magról kelő egyszikűek (pl. nagy széltippan) ellen is használható, azok gyökérváltásáig. Használata után, ősszel szántásos talajművelést követően vethető repce.

Farkas Ádám
termékfejlesztési vezető
Nufarm Hungária Kft.
www.nufarm.hu

Amennyiben szeretne ingyenesen és rendszeresen friss szakmai információkat kapni hasonló témakörben, regisztráljon itt!