prega

Míg a világon 70%-kal nőtt az agrártermelés, Magyarországon 30%-kal csökkent – ismerte el a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója...
A precíziós gazdálkodás lehetővé teszi a hatékonyabb termelést, a környezet kímélését, az élelmiszer-biztonság növelését, de hozzájárulhat az új...
Nemere István korunk korszakalkotó személyisége, aki több, mint 600 db mű és közel 11 millió eladott példányszám után a Phylazonit Kft. küldetését ültette át egy regénybe, amelyet 2018. február 21-én a PREGA kiállításon mutat be először a közönségnek.
Közeledik a negyedik PREGA, most megmutatjuk, miért érdemes részt vennie a legnagyobb hazai precíziós gazdálkodási konferencián.
Nagy érdeklődés mellett fogadja első napján látogatóit a mezőgazdaság egyik fontos hazai kiállítása, szakvására.
A mezőgazdaságban egyetlen dolog bizonyos: a folyamatos bizonytalanság.
2017 Júniusában kezdődött a ModernGazda akciója, amiben két könyvüket is ingyenessé tették olvasóik számára.
Az idei PREGA Konferencia és Kiállítás az agrárium digitalizációjával kapcsolatos kihívások kérdéseivel foglalkozott. A rendezvényen 90 hazai és nemzetközi előadó, 30 szakmai kiállító és több mint 500 résztvevő volt jelen február 22-én. A PREGA Konferenciát az Agroinform.hu portál harmadik alkalommal szervezte meg, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben.
Az AXIÁL Kft. és az Infobex Kft. stratégiai együttműködést írt alá 2017. február 22-én, a III. PREGA konferencián, Budapesten. A megállapodás értelmében az AXIÁL Kft. értékesíti az Infobex Kft. által kezelt és fejlesztett iGazda megoldásait.
Az idei PREGA Konferencia és Kiállítás az agrárium digitalizációjával kapcsolatos kihívások kérdéseivel foglalkozott. 90 hazai és nemzetközi előadó, 30 szakmai kiállító és több mint 500 résztvevő – ez a III. PREGA számokban.
Sok gazda érdeklődik, de kérdés: megfizeti-e a piac a prega-beruházásokat… Miközben a magyar gazdaságok többsége már érdemben bír információ a precíziós gazdálkodásról (prg), még mindig inkább az óvatos előrelépések jellemzik az ilyen technológiák bevezetését. A prg-ben óriási üzleti lehetőségek rejlenek mind az azt forgalmazók, mind a felhasználók oldalán, de a körültekintés különösen indokolt.
Szökőnapon került megrendezésre a PREGA, Precíziós gazdálkodás - digitalizáción innen és túl elnevezésű konferencia, melyet másodszor hívtak életre a szervezők. Az esemény támogatói között volt az AXIÁL Kft. is, kollégái két előadással is készültek.
Termőhely-kiválasztás, kockázatok és előnyök feltérképezése, a termés mennyiségi, minőségi biztosítékai. Gyakorló gazdák valós adatai alapján mutatta be a II. PREGA Konferencia a legkorszerűbb mezőgazdasági trendeket.
A vetéstől az aratásig, a palántától a betakarításig, a metszéstől a borig, a borjútól a tejelésig minden műveletben jelen van a precízebb munkavégzés igénye és az erőforrások optimalizált kihasználása. Lépjen be velünk az agrár-csúcstechnológia világába!
A gazdák fele hallott már a precíziós gazdálkodásról. Egyre nő azok száma, akik alkalmazzák is mindennapi munkájuk során és szinte kivétel nélkül elégedettek az eredménnyel. A mezőgazdaságban tevékenykedők jelentős része a “fontolva haladás” híve, ugyanakkor megjelent egy nem is jelentéktelen számosságú “tech-savvy” újításokra fogékony réteg, akinek fontos, hogy a legújabb fejlesztéseket használja, élen járjon az innovációban.
Hozamtérképezéstől a teljes precíziós mezőgazdaság kialakításáig az Ag Leaderrel
Adott feltételek
Közös cél