fbpx

Sumi Agro – a kalászosok védelmében

Írta: Szerkesztőség - 2014 július 15.

A MINERÁG Kft. ügyvezetője, Dr. Szászi Ferencné köszöntője után aktuális kérdésekről, átszervezésekről tartott nyitóelőadást Dr. Hadházy Árpád, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) Tolna megyei elnöke. Összefoglalta a NAK működését a megyére levetítve, majd részleteiben ismertette, hogy a NAK milyen igazgatási feladatokat lát el. A cél az, hogy a gazdálkodóknak ne kelljen azon gondolkodniuk, hogy hova kell fordulniuk tanácsadásért, hanem tudják: a kamarától minden esetben gyors, pontos és megbízható információkhoz juthatnak. Mára a falugazdászok is átkerültek a kamarához feladataikkal együtt. Dr. Hadházy Árpád kiemelte, hogy minden településen létrejöttek a települési agrárgazdasági bizottságok, ami a tavaly nyáron elfogadott új földforgalmi törvény miatt lényeges.

A Sumi Agro Hungary Kft. szaktanácsadója, Steiner István a cég aktualitásaira és újdonságaira hívta fel a figyelmet, illetve pár szóban összefoglalta a MINERÁG Kft-vel közel két évtizedes kapcsolatukat. Elsősorban a szántóföldi kultúrák növényvédelmi vonatkozásában történt meg anno a kapcsolatfelvétel köztük. Kukoricában, napraforgóban, szójában és cirokban voltak gyomirtási kísérleteik, amit a későbbiekben gombaölő és rovarölő szeres kísérletekkel is kiegészítettek. A kapott értékelések feldolgozásából megszületett eredményekről pedig tájékoztatták partnereinket. Ezen szakmai együttműködés nagyon hasznos és eredményes mind a mai napig.

A fenti bevezetője után Steiner István egy aktuális gombaölő szert ismertetett, a DON-Q PLUSZ-t, mely alkalmazásával egyedülálló módon védekezhetünk a kalászfuzáriózis, illetve a toxinok (kalászos gabonákban leggyakrabban a DON és az F-2 toxin fordul elő) képződése ellen. Szisztematikus hatóanyaga a TPM (tiofanát-metil) gátolja a fuzáriumgombák sejtosztódását. Kalászosban lisztharmat, levél- és kalászbetegségek, repcében szklerotinia és fóma ellen javasolt.

Az idei évben egy vadonatúj termékkel is gyarapodott a Sumi Agro portfóliója

CYFLAMID a lisztharmat felszámoló biztosa, melynek hatóanyaga a cyflufenamid, egy teljesen új hatóanyagcsoport, az amidoxinok első és jeles képviselője, mely kiemelkedően hatékony a lisztharmatfélék ellen. Hatásmódja teljesen egyedülálló. A CYFLAMID gátolja a lisztharmat alábbi életfolyamatait: appresszórium behatolás, hausztórium képződés, hifa növekedés, spóratelep kialakulás, konidiospóra képződés.

CYFLAMID technológia szőlőben: a készítménnyel lisztharmat ellen a fertőzésveszélyes fenológiai stádiumban (virágzástól fürtzáródásig) célszerű a védekezést két alkalommal elvégezni. Minden esetben kén készítménnyel javasolt kombinálni. Két Cyflamid kezelés közé ajánlott egy más hatóanyagú (pl.Toledó) készítményt beiktatni. A Cyflamid dózisa közepes fertőzési nyomás esetén 0,35 l/ha. Törekedni kell a megfelelő permetlé borítottságra, még a lombozat belsejében is. A további szükséges védekezéseket más hatásmechanizmusú készítményekkel kell megoldani.

A Sumi Agro széles hatásspektrumú rovarölő szere a granulátum formulációjú Nagomi, mely a rágó- és szívó rovarkártevők ellen taglózó és repellens hatást biztosít. Kontakt és gyomorméreg, alacsony dózisa és kiváló hatása miatt gazdaságos. Szántóföldi kultúrákban a levéltetvek elleni védekezést a betelepedés idején kell megkezdeni. Kalászosokban a vetésfehérítő bogarak elleni permetezést a bogarak táblára történő betelepedése, ill. a lárvák tömeges kelése idején kell elvégezni. Kezelések maximális száma kettő, két kezelés közt eltelt minimális időtartam 10 nap, az utolsó kezelés időpontja (fenológiához viszonyítva) a virágzás.

Dr. Szászi Ferencné ügyvezető - MINERÁG Kft.Dr. Szászi Ferencné ügyvezető – MINERÁG Kft.

A MINERÁG Kft. Szekszárdon alakult, 1990 óta működik. Tevékenységük elsősorban műszaki elemzés, tesztelés, vizsgálatok, melyekre a szaktanácsadási rendszerük épül. Kísérleti területeiken különböző szántóföldi kultúrákat prezentálnak. A Sumi Agro-val közösen szervezett bemutatójuk mindig nagyon népszerű, ma is 75 kalászos fajtát tekinthettek meg a gazdák. Objektív módon az összes fajtát bevizsgálják, melyet közzé is tesznek a honlapjukon. Ezzel igencsak megkönnyítik a termelők választását, volt olyan év, hogy 1500 partnerrel tartottak kapcsolatot. Évente átlagosan 20-25 ezer mintát vizsgálnak. Megbízóik köre igen széles, az egész országra, sőt határainkon túlra is kiterjed. A Kft-nél 27 magasan képzett munkatárs dolgozik azon, hogy a termőföldtől az asztalig mindent makulátlanul kielemezzenek.

A bemutató megcáfolta a „kevesebb néha több” elvét, hiszen a termelők nagy érdeklődéssel járták végig a csekélynek egyáltalán nem mondható közel 20 cég 75 fajtáját, melyeken a komplett növényvédelmi technológiákat is szemügyre vehették a gyakorlatban. Egy biztos: a jó döntéshozatalhoz nélkülözhetetlen a kognitív sokféleség.

A rendezvényen készült fotók IDE kattintva megtekinthetőek!