fbpx

Szántáselmunkálás szántással egy menetben

Írta: Agrárágazat-2020/10. lapszám cikke - 2020 október 30.

Az ekére szerelhető szántáselmunkálók és a szántással egy menetben végzett elmunkálás és lezárás az elmúlt 20-25 évben a váltvaforgató ekék térhódításával egyenes arányban nem terjedt el igazán, annak ellenére, hogy már szinte minden nagynevű ekegyártó kínál az eszközéhez ilyen kiegészítőt.

A szántással egy menetben történő szántáselmunkálás itthon leginkább a rendszerváltás előtt, a 80-as években volt szélesebb körben elterjedve, a nagyüzemi gazdálkodásban, ahol az akkor elérhető hazai gyártású ágyekékre szerelhető, hazai fejlesztésű elmunkálókat alkalmaztak. Az utóbbi harminc évben, bár ebben a szegmensben a váltvaforgató ekékhez adaptálható kínálat egyre szélesebb lett, ennek ellenére valamiért a hazai gazdák nem élnek elég széles körben a szántással egymenetben végezhető szántáselmunkálás technikai lehetőségével.

 

Miért érdemes egymenetben végezni a szántással?

Lássuk, miért fontos és kiemelt jelentőségű a szántással egy menetben történő elmunkálás és talajlezárás. A műveletkapcsolásban végzett elmunkálás során a rögök aprítása, a szántás művelési felszínének egyengetése és a forgatott talajréteg tömörítése mellett az egyik legfontosabb feladat a napbesugárzás okozta nedvességkipárolgás megakadályozása. Kiemelt funkciója még az ülepedett magágy kialakulásának elősegítése és a széleróziós károk minimálisra szorítása. Természetesen a máskor külön munkamenetet képviselő szántáselmunkálás szántással egy munkamenetben történő elvégzésével jelentős költségmegtakarítás is elérhető.

 

A gerendellyel párhuzamos, ékgyűrűpáronkénti felfüggesztésű elmunkálóegység
A gerendellyel párhuzamos, ékgyűrűpáronkénti felfüggesztésű elmunkálóegység

Karos, függesztett ékgyűrűs és rugósfogas elemsorból álló szántáselmunkáló
Karos, függesztett ékgyűrűs és rugósfogas elemsorból álló szántáselmunkáló

 

Milyen szempontokat vegyünk figyelembe?

Az eltérő időpontban végzett szántás + elmunkálás során különböző szempontokat kell figyelembe venni. A nyári szántásnál a talajnedvesség megőrzése céljából feltétlenül szükséges a szántással egyidejűleg a talaj elmunkálása, tömörítése és lezárása. Ősszel betakarításra kerülő előveteményt követően, ha közvetlenül az őszi vetés alá kell előkészítenünk a talajt, a szántással egymenetben mélytömörítő művelőeszközzel célszerű a szántást elmunkálni. A késő őszi szántás azonnali, egy menetben történő elmunkálása a tavaszi könnyebb, kevesebb energiát igénylő, gyorsabb magágykészítés miatt fokozottan indokolt. Jelenleg az ekegyártók részéről egyre szélesebb a kínálat az ekére szerelhető szántáselmunkálók tekintetében. Az elmúlt néhány évtizedben nem változott sokat a szántáselmunkálásra alkalmazott művelőelemek  választéka, leginkább az ekére való csatlakozás és felfüggesztés szempontjából fejlődött jelentősebben a konstrukciós kínálat.

Különböző művelőelemekkel eltérő körülményekre

A művelőelemek tekintetében alapvetően négy nagy csoportra oszthatjuk fel a leggyakoribb, ekére szerelhető szántáselmunkálókat.

– Ezek közül a legelterjedtebb az ékgyűrűs, illetve spirálgyűrűs megoldás. Általában ezek a szóló vagy páros, egymásban futó kapcsolásban alkalmazott ékgyűrűk 700–900 mm átmérőjűek, 30–45 fokos ékszög profil kialakítással. Ezeknek a mélytömörítő ékgyűrűs elmunkálóknak erős rögtörő, tömörítő és lezáró hatásuk van. – A fentebb említett ékgyűrűs (CAMPBEL), illetve spirálgyűrűs elemekhez hasonlóan a hagyományos pálcás, léces, illetve Crosskill hengerekből (Ø: 450–550 mm) is számos ekegyártó kínál függesztett rögzítésű, kiegészítő elmunkálókat, melyek bár tömörítő hatást is kifejtenek, de inkább lezáró és elmunkáló munkájuk aktívabb.

– A rugósfogas, illetve rugós késes művelőelemekkel szerelt ekére szerelhető elmunkálók egyszerű kialakításúak, és általában 1-2 sorban alkalmazva végzik az egy menetben történő művelést. Tömörítő, lezárú hatásuk nincs, csak elmunkáló, egyengető munkát végeznek. A piaci választék meghatározó részében a fenti három művelőelem-variációt sok esetben kombinálva is alkalmazzák, és arra is lehetőség van, hogy az egyes elemek a különböző szántási időpontokhoz és talajkörülményekhez igazodva variálhatók vagy akár leszerelhetők legyenek.

– Az ekére szerelhető merev fogas, illetve késes rendszerű szántáselmunkálók már sokkal egyszerűbb konstrukciónak számítanak. Ilyennel itthon először a ’80-as években, az akkoriban széles körben alkalmazott, licenc alapján gyártott IH ágyekékre szerelt kivitelben találkozhattunk. Ezeknek, a rugósfogas változatokhoz hasonlóan tömörítő, lezáró hatása nincs, lényegében elmunkálással képeznek egy zártabb, egyenletesebb felszínt a szántáson.

Műveletkapcsolás különböző módon

Az ekéhez való csatlakoztatásban már sokkal színesebb és változatosabb képet mutatnak a különböző konstrukciók.

– A két leggyakoribb közül az egyik a vontatott, vonókaros-akasztófejes konstrukció, amelynél a keretbe foglalt gyűrűs-hengeres művelőelemeket kétirányú, megfogófejes, horgonyos megoldással kapcsolódó vonókarral vontatja az eke maga után a felszántott talajfelszínen.

 

Merevfogas rendszerű szántáselmunkáló, szállítási és munkahelyzetben (fotó: gassner-technik.de)
Merevfogas rendszerű szántáselmunkáló, szállítási és munkahelyzetben (fotó: gassner-technik.de)

Kombinált, ékgyűrűs és Crosskill hengerekből álló szántáselmunkáló (fotó: amazone.com)
Kombinált, ékgyűrűs és Crosskill hengerekből álló szántáselmunkáló (fotó: amazone.com)

 

– A másik csatlakozási kialakítás, amikor a keretbe foglalt elmunkálóelemek az ekegerendelyre szerelt, fix rögzítésű karra királycsapos megoldással kapcsolódnak, és az eke átfordításakor áthelyeződnek az aktuálisan megszántott talajfelszínre, az ekefejek mögé. – A harmadik verzió, amikor az eke gerendelyére függesztőkarpáros csatlakozással kapcsolódik a gerendellyel párhuzamos fogasboronás vagy késsoros elmunkálóelem. Az eke átfordításakor a karokra csapos rögzítéssel kapcsolódó fogasművelősor is átfordul. Az utóbbi években ilyen, a gerendely vonalát követő tartókeretre átlós vonalban már ékgyűrűs elmunkáló elemek, gyűrűpáronként kerülnek rugós felfüggesztéssel csatlakozásra.

– Az ekére szerelt szántáselmunkálók talajviszonyokhoz igazodó, talajra mért terhelése a függesztett konstrukcióknál rugóterheléssel vagy hidraulikusan szabályozható, mivel a forgatott talaj kötöttsége és állapota (nedvességtartalom, rögösség) meglehetősen határok között mozoghat.

 

Az ékgyűrűs elmunkáló művelőelemeinek kiváló rögtörő, mélytömörítő hatása van (fotó: tigges.com)
Az ékgyűrűs elmunkáló művelőelemeinek kiváló rögtörő, mélytömörítő hatása van (fotó: tigges.com)

Vontatott, horgonyos akasztófejes csatlakozású ékgyűrűsorpáros szántáselmunkáló (fotó: tigges.com)
Vontatott, horgonyos akasztófejes csatlakozású ékgyűrűsorpáros szántáselmunkáló (fotó: tigges.com)

Mellső függesztésű, karos, hidraulikusan átfordítható szántáselmunkáló (fotó: expom.com.pl)
Mellső függesztésű, karos, hidraulikusan átfordítható szántáselmunkáló (fotó: expom.com.pl)

 

Ha az ekére nem, akkor a traktor mellső függesztésére is felszerelhető

Azoknak sem kell kétségbe esniük, és lemondaniuk a szántással egymenetben történő elmunkálásról, akik olyan váltvaforgató ekével rendelkeznek, amelyhez már nem lehet utólag a gerendelyhez rögzíthető szántáselmunkálót csatlakoztatni. Az ekét üzemeltető traktornak csak egy frontfüggesztéssel kell rendelkeznie, amelyre számos gyártó kínál többféle munkaszélességű, karos, hidraulikusan mindkét oldalra átfordítható szántáselmunkálót. Ezek a karra királycsapos csatlakozással rögzített elmunkálóegységgel rendelkeznek. Ennek a megoldásnak előnye az is, hogy a változó munkakörülmények esetén könnyen kiiktatható a szántás munkamenetéből.
Összeállításunkból is látszik, hogy a konstrukciós kínálat napjainkban már nagyon széles a szántással egymenetben alkalmazható szántáselmunkálók tekintetében, és szinte minden jelentősebb ekegyártó kínál már rászerelhető elmunkálóegységet a különböző munkaszélességű váltvaforgató ekéihez.

Farkas Imre