fbpx

DEKALB – amiért optimisták lehetünk

Írta: Szerkesztőség - 2011 február 17.

Bizonyára sokan emlékeznek az egyik, már korábban megjelent írásunkban elhangzó mondatra: „Amiért mi, itt a Monsanto-nál igazán optimisták lehetünk, az az a folyamatosan fejlődő genetikai háttér, mely minden évben erősödik, fejlődik…”.

 

 

Most, miután valamennyi szántóföldi fejlesztési kísérletünket betakarítottuk és az eredményeket feldolgoztuk, optimizmusunk a megújult DEKALB hibrid repce portfoliónkban nemhogy töretlen, de tovább erősíti hitünket abban, hogy ma Magyarországon a legtöbben – és egyre többen – nem véletlenül választanak DEKALB repcét területükre.

Külön ki kell emelnünk új DK EXQUISITE hibridünk felülmúlhatatlannak tűnő betegség –főként Sclerotinia – toleranciáját, a fertőzéseknek legjobban kitett helyeken is.

Egyrészt ennek köszönhetően, másrészt egyedülálló elágazó képességéből adódóan messze a legjobb volt az idei kísérleteinkben, szinte lekörözve a legfőbb versenytársakat is.

Rekorderként számon tartott, a hazai hibrid piacon abszolút piacvezető EXOCET teljesítményével lényegesen jobbnak bizonyult közvetlen, a piacon szintén közkedvelt versenytársaival szemben.

Az EXOCET harmonikus tulajdonságait minden lehetséges alkalommal kihangsúlyozzuk, így kiváló betegség ellenálló képességét is. Az idei évben kísérleti hálózatunkból a Sclerotinia fertőzésnek legjobban kitett helyszín felvételezési adatai alapján:

Megkértük néhány termelő Partnerünket, mondják el véleményüket, tapasztalataikat az EXOCET hibrid termesztésével kapcsolatban:

Béke Agrárszövetkezet, Hajdúböszörmény, Barkó István növénytermesztési főágazatvezető

– Melyik DEKALB hibridet termeszti (amiről éppen beszélni fog) és milyen eredményt ért el vele (t/ha)?

– Negyedik éve termelünk repcét, 2009 őszén 330 ha repcét vetettünk, ebből 90 ha-on a DEKALB Exocet hibridjét.

Eddig a repcét 30 ha kivételével betakarítottuk, a belvizes részeken maradt kint. A július 24-26-i időszakban ismét 80 mm csapadék érkezett, ezért a terület továbbra sem aratható.

Az eddigi átlageredményünk 3,4 t/ha.

– Miben látja a DEKALB hibrid legfőbb értékét /értékeit, ami megkülönbözteti a többitől (versenytársak vagy más DK)?

– Az Exocet egy erős kezdeti fejlődésű hibrid, erős tőállománnyal képes a télbe menni, jó a télállósága – erős hidegek hatására sem fagy ki, a versenytárs (francia) hibrid erősen megritkult, kifagyott a márciusi határszemlére.

Tavasszal gyors, erős növekedése van – masszív, stabil növényt képez. A versenytárs (francia) repce nagyon vékony szárú volt.

Az Exocet jobban bírta az időjárási körülményeket (pl. szél)

– Kiknek ajánlaná a hibridet?

– Mindenkinek, aki biztonságosan stabil, nagy termést szeretne elérni. Mi jövőre növelni tervezzük az Exocet területét.

Hernádvölgye MG Szöv. Hernádnémeti, Soltész István Termelési Igazgató

– Melyik DEKALB hibridet termeszti (amiről éppen beszélni fog) és milyen eredményt ért el vele (t/ha)?

– Cégünk a Hernád völgyében mintegy 1300 ha-on gazdálkodik, és 350-es létszámú tejelő szarvasmarha telepet üzemeltet.

Az idei esztendőben 130 ha –n termeltünk repcét és ebből 39 ha-on EXOCET hibridet vetettünk.

Az idei Exocet átlagunk 3,87 t/ha.

– Miben látja a DEKALB hibrid legfőbb értékét /értékeit, ami megkülönbözteti a többitől (versenytársak vagy más DK)?

– Intenzív körülmények között gazdálkodunk, ezért fontos a kiváló genetikai értékű hibridek használata. Az EXOCETRE a korábbi év saját tapasztalata és kiugró teljesítménye miatt esett a választás. Az intenzív körülményeket maximálisan meghálálta és jól tolerálta az idei gomba fertőzéseket.

– Kiknek ajánlaná a hibridet?

Mindenkinek, aki komolyan foglalkozik a repcével mert a befektetett költséget busásan visszahozza.

Kulcsárné Ildikó gazdálkodó, Varjú József termelésirányító

– Melyik DEKALB hibridet termeszti (amiről éppen beszélni fog) és milyen eredményt ért el vele (t/ha)?

–Az DEKALB EXOCET hybrid repcéjét termesztettem. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján esett rá a választásom. Terméseredményem 3,74 t/ha volt egy új fekvésű 7 ha-os táblámon. A darányi termelési eredmények, és az időjárási körülmények alapján nagyon meg vagyok elégedve a terméseredménnyel.

– Miben látja a DEKALB hibrid legfőbb értékét /értékeit, ami megkülönbözteti a többitől (versenytársak vagy más DK)?

– Mutatós hibrid, magas növése, sűrű virágzata mindig megkülönböztethetővé teszi a többi repcétől.

– Kiknek ajánlaná a hibridet?

– Mindenki számára, aki igényes repce termelőnek tartja magát.

Fábián András, Pécs, Reménypusztai Kft. Termelési igazgató

– Melyik DEKALB hibridet termeszti és milyen eredményt ért el vele?

– Az Exocet hibridet termesztettük és 3,3 t termést sikerült betakarítani hektáronként.

– Miben látja az Exocet hybrid legfőbb értékét, ami megkülönbözteti a többitől?

– Az idei évben egyértelműen a Sclerotinia tolerancia . Szerencsére optimális fejlettséggel, ment a télbe, egyöntetű állomány alakult ki, három hétig egyenletesen virágzott, miközben sikerült megvédeni a veszélyeztető károsítóktól.

Évek óta kiemelkedő, megbízható termést ad, középérése miatt jól beleillik a vetésszerkezetbe.

A gombás betegségekkel szembeni toleranciája miatt 3 éves forgóban teljes biztonságban termeszthető.

– Kinek ajánlaná a hibridet?

– Elsősorban azoknak, akik intenzív, megbízható repcét keresnek, mivel a repce piaci pozíciója szerencsére jelentősen javult az utóbbi években. Gyakorlatilag az egyik legmegbízhatóbb jövedelmezőséggel rendelkező szántóföldi növényünk.