fbpx

Egy sokszereplős sikertörténet Dunaharasztiból?

Írta: Szerkesztőség - 2012 szeptember 10.

Dunaharasztin Ficsor Árpáddal beszélgettem az állattenyésztők, egyáltalán a mezőgazdaságból élők mai kitörési lehetőségeiről, az „ezzel járó” buktatókról, és az ennek ellenére sikertörténetnek bizonyuló tehenészetének körülményeiről, további terveiről.

Aki 17 évvel ezelőtt látta, hogy 18 évesen 3 tehénnel belevágok a nagy magyar gazdálkodásba, egyrészt nem biztos, hogy nagy jövőt jósolt volna, másrészt nem hitte volna, hogy közel két évtized múlva 100 magyar tarka és annak szaporulata lesz a farmomon.

Még talán magam sem gondoltam akkoriban…

 

fent1

 

Nem kockázatos farmot álmodni, különösen tejelő szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozni a mai tejárak és hazai állattenyésztési helyzet ismeretében?

Ez a gazdaság a 230 hektárjával nem lenne legeltetésre, húshasznú szarvasmarha tenyésztésre alkalmas.

Én mindig is a tehenészet és annak folyamatos fejlesztése mellett tettem le a voksomat, meggyőződésem, hogy a magyar tarka is visszanyeri jelentőségét a hazai állattenyésztésben.

Az állományom ma már összesen 230 nőivarú egyedből áll, az ingadozó tejárak és a kereskedelem sajátosan gazdaságos volta ellenére valóban hiszek a magyar állattenyésztésben és Isten segítségével a saját munkám sikereiben.

Egy 2500 m2-es istálló előtt beszélgetünk.

Ez a beruházás ilyen fiatalon – áruljuk el, hogy 35 éves a riportalanyom – önerőből valósult meg vagy támogatások igénybevételével?

Egy 4 éves hosszas munka eredményét látja, természetesen nem győztem volna saját forrásból, de ennek nem is a korom az akadálya, a piaci verseny és talpon maradás megköveteli a XXI. század korszerű technológiáját.

Ehhez pedig fejőházra, pihenő boxokra van szükség, hogy csak egyet-egyet kiemeljek a sokmilliós nagyságrendű technológiai elemek közül.

Tehát sikeres pályázatokra és már-már mérhetetlen bankhitelre volt és van is szükség mindehhez.

De nem szeretnék senkit hiú ábrándokban ringatni, a pályázati lehetőségek és pénzforrások mellett is határtalan önerőre volt és van szükségem mindehhez, és most nem elsősorban anyagi jellegűekre gondolok.

Nem véletlen olvashatja minden hozzánk betérő vendég a telepünk homlokzatán lévő idézetet: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Római levél 8:31).

A tehenészetem ilyen szintre emelése nem mehetett buktatók nélkül, meg kellett tanulnom a magam igazáért harcolni a bürokráciában is.

Utólag talán minden egyes harcomnak volt értelme, ha más nem, akkor az, hogy még erőseb lettem, és ez is előbbre vitt.

 

Hol tart most ez a tehenészet, mik a további tervei?

Ha már beszélgetésünk elején szóba került a farm elnevezés: ez a magyar tarka törzstenyészet méretéből adódóan érdemelte ki a farm elnevezést, ugyanis a hazai gyakorlatban elterjedt kisgazdaságok és mega üzemek között ez egy hiánypótló méret, amit nyugati mintára már nálunk is farmnak neveznek.

Meggyőződésem, hogy ennek a méretnek van létjogosultsága a hazai állattenyésztésben, és az általam preferált magyar tarkának is nagy jövőt jósolok.

A 2500 m2-es, pihenő boxos, automata trágyaeltávolítású, automata rendszerű oldalfal szellőztetéses technológia mellett az állatjólétre is nagy hangsúlyt fektetünk, folyamatban van a pihenőmatracok kiépítése, mindamellett, hogy a tejelő állomány már most is választhat a boxban vagy a szabad levegőn tartózkodás között.

A fejés 2×12-es halszálkás fejőaknás fejőberendezésekkel történik.

 

fendt3

 

Mindehhez az alaptakarmányt magunk állítjuk elő – ehhez szükséges és elégséges a meglévő 230 hektáros termőföld.

Takarmányozásunkban alapelv a GMO mentesség, ezért intenzív fehérjehordozót kizárólag a borjaknál használunk, a felnőtt állományban már repcével és napraforgóval biztosítjuk a fehérjeellátást.

Ez tehát a jelen. A jövőben a technológia fejlesztése, csiszolása a cél, a jelenlegi tejárak mellett nincsenek földtől elrugaszkodott terveim, de a kornak és a piaci elvárásoknak megfelelően mindenképpen tartani szeretnénk a versenyt.

Terveim között szerepel a nyers tej feldolgozása és hosszú érlelésű kemény sajtok gyártása.

 

A Fendt 716 Vario legfontosabb műszaki paraméterei:

  • 123/167 kW/LE névleges teljesítmény
  • 126/172 kW/LE maximális teljesítmény
  • 6 hengeres, 4 szelepes hengerfej technológia
  • Common-Rail közös nyomócsöves befecskendezés, akár 1600 bar befecskendezési nyomással
  • EDC motorszabályozás
  • 2100 1/min névleges fordulatszám (szállítmányozási feladatokat 1700 1/min üzemanyag-takarékos fordulaton 50 km/h sebességgel)
  • Joystickból, Varioterminálból és kezelőkonzolból álló Variotronic forduló-automatika: ezzel szabályozható az összes funkció és hidraulikaszelep finombeállítás, beprogramozhatóak a motor fordulatszám és tempomat tárolt adatai, és az adott munkamenethez tartozó határterhelés szabályozás.

Ezeket a munkaműveleteket 4 különböző munkagéphez beállíthatjuk és a gép tárolni is tudja.

A fedélzeti számítógép pedig eltárolja a akár a megtett utat vagy megművelt területet és üzemanyag-fogyasztás adatait is.

 

fendt4

 

A traktor optimális üzemanyag fogyasztása 195 g/kWh.

  • 340 literes üzemanyagtartály
  • fokozatmentes Vario hajtómű
  • indítási automatikával ellátott TLT-management rendszer
  • Load-Sensing hidraulika és elektromos hidraulika-szelepek
  • kardán első- és nedves futású integrált lamellás hátsó fék
  • 50 km/h max. sebesség
  • szuper mászófokozat
  • a turbókuplung funkció megakadályozza a motor lefulladását
  • első-, hátsó TLT
  • elől 44,4 kN, hátul 83,4 kN maximális emelőerő
  • a hidraulika rendszerben az elkülönített tartályoknak köszönhetően bioolaj is felhasználható
  • 2,7 m tengelytáv
  • 1,94 m első és 1,92 m hátsó nyomtávolság
  • 5,5 m legkisebb fordulókör-átmérő
  • 3 fokozatú melegvizes fűtés
  • klímaszabályozó

Komfortülés: a traktor összes vezérlő eleme a jobb oldalon sorakozik fel. A joystickot, a keresztkapcsolót, a fordulatszám-tároló gombokat, az opcionális TMS beállító eAz oldalkonzol

tartalmazza az EHR lengéscsillapító és a TLT kapcsolókat.

A kormányoszlopon jelennek meg az üzemelési információk (motorhőmérséklet, üzemanyagszint, stb.) elemeit a kartámaszba integrálták.

fendt2

 

A telep kiszolgálásához ilyen technológia mellett nem nagy személyi és gépesítettségi apparátus szükséges. Említette, hogy a napokban is új gépet vásárol ennek ellenére. Mi lesz az új „családtag”?

Hát az újhoz először meg kell értenünk a „régit”.

A talajműveléshez, betakarításhoz és a telepi munkákhoz célszerű volt univerzális traktort választanom, már a kezdetekkor.

Azóta természetesen az anyagi lehetőségek és a körülmények is változtak, nekem is be kellett hamar látnom, hogy nem vagyok egy szerelő alkat, ezért eldöntöttem, hogy ha egyszer új gépet vásárolok, nekem azon ne kelljen a drága munkaidőben „bütykölni”, ráadásul egy-egy meghibásodás a takarmányozás fix időbeosztása miatt szinte rögtön jelentkezik tejhozamban is.

Itt minden mindennel összefügg. Tehát megbízható legyen, működjön bárhol-bármikor, illetve ha mégsem, akkor azonnal legyen rá megoldás, azaz szerviz.

Így cseréltem le a traktoromat 5 évvel ezelőtt egy Fendt 716-os Vario-ra.

Ezt nemcsak nem kell szerelni, de kényelmes is, én pedig igyekeztem a kollégáimnak is megfelelő munkakörülményeket biztosítani, hiszen egy traktorozással töltött 8 óra felér egy átlag fizikai munka 10-11 órájával.

Ráadásul „fogyasztás mániás” is vagyok, mindig mindent kiszámolok.

 

Az állattenyésztés pedig nem egy monoton szántóföldi munkának megfelelő szervezést és munkaerő ill. munkagép beosztást jelent.

A mai korszerű traktorok fogyasztásában állandó motorteljesítmény mellett nincs számottevő eltérés, azonban az állattenyésztésben jellemző vegyes munkákban már forintosítható különbségeket tapasztaltam, ahol a traktorral hol vetünk, hol betakarítunk vagy épp takarmányt osztunk.

A Vario hajtóműnek köszönhető finomabb gémmozgást a rakodások során már megtapasztaltam, idénymunkában egy rakodógépet abszolút pótolni tud, mindezt ráadásul precízen.

A 716-os Fendt különlegességének számított még annak idején a Michelin XeoBib gumiabroncs, amivel alacsonyabb nyomásra engedve az itteni laza talajokon is szinte lánctalpas traktorként tudtam használni a gépemet. Azóta ez már a gyakorlatban elterjedt megoldás lett.

Ráadásul nekem már sok évre visszanyúló kapcsolatom van az Axiál Kft-vel, a szolgáltatásokat, szervizt, alkatrészellátást lehetőségeikhez mérten hamar teljesítik a kollégák, így bebizonyosodik, hogy egy cégnél érdemes letenni a voksunkat, minden gépünk és a termelésünk biztonsága érdekében.

Nos, ennyi érvet sorolnék fel a meglévő traktorom mellett, így amikor egy kisgéppel ki akartam egészíteni a gépparkot, egyértelmű volt, hogy a „kistestvér” Fendt 312 TMS mellett döntök.

Ami külön szempont volt, az a rakodógém átszerelhetősége, így gyakorlatilag 2 in 1-ben rakodóm lesz a már meglévő Manitou mellett is.

Az új „családtaggal” – ha már így neveztük – még nem tudtam megismerkedni, az újság megjelenésekor érkezik a dunaharaszti telepre, így most a Fendt 716 Variot mutatom be részletesebben Olvasóinknak.

Ficsor úr, Önnek pedig a takarmány előállításhoz egy csapadékosabb szezont, jó tejárat és sikeres gazdálkodást kívánok!

 

Sándor Ildikó