fbpx

Én már GPS-t használok! GPS a megoldás sokféle helyzetben

Írta: Szerkesztőség - 2011 február 03.

Több éve járom már az országban a gazdaságokat, és beszélgetek naponta az emberekkel, hogy a napi munkájukban milyen nehézségekbe ütköznek. Számos esetben odáig jutnak el a beszélgetések, hogy a felvetett problémára a megoldást egy GPS-es eszköz nyújtja. Azonban nem elég, ha én tudom a választ, hanem sok esetben kell az is, hogy már működő, hazai megoldásokat tudjunk bemutatni. Nézzük sorra, hogy hol, milyen problémába ütköztünk, és mi lett a megoldás.

Sorok számolása helyett sorvezető

A megfelelő sorköz megtalálást hagyományos módon sorok számolásával vagy a korábbi műveletek keréknyomainak figyelésével lehet elérni, ami fárasztó és magában hordozza a tévesztés lehetőségét. Fejlettebb állományban pedig már nemcsak a számolás nehezebb, hanem az is, hogy a növények egybefüggő állományt alkotnak, így eltakarják a keréknyomokat is. Már a legegyszerűbb sorvezető használatával is kiküszöbölhetjük ezt a problémát. Elég csak kiválasztani a megfelelő lefedési mintát és beállítani a munkaszélességet. Az eszköz innentől mindig a jó sorközbe fogja bevezetni a gépkezelőt. Bácsbokodon már 2003-ban kifejezetten erre a problémára vásároltak Trimble sorvezetőt az önjáró permetezőgépbe, amit ma is ugyanígy használnak.

36 méter keretszélességű 9 szakaszos vonatott permetező használata

Két dolgot nem tudtak emberileg teljesíteni Komádiban ezzel a nagyméretű vontatott permetezővel. Egyfelől szinte lehetetlen volt tarlón úgy vezetni, hogy a csatlakozás megfelelő pontosságú legyen. Másfelől a 9 szakasz kezelése a fordulókban és az alaktalan tábláikon igencsak embert próbáló volt. A permetező keretnél szinte lehetetlen volt szemre megállapítani, hogy az egyes keretszakaszok mikor érnek rá a már permetezett sávra. A tarlókezelésre egy Trimble RTK robotpilóta hozta el a megoldást, amivel a csatlakozási pontosság 2 centiméter lett. A szakaszok megfelelő kezelését pedig egy Ag Leader monitor és egy kijuttatás vezérlő oldotta meg. Az Ag Leader InSight monitorba integráltuk a permetezőgép komplett vezérlését, így a 9 szakasz automatikus nyitása és zárása, és a robotpilóta kezelőfelület is egy helyre került. Az eredményről annyit, hogy a legelső alkalommal, amikor használták, akkor egy 95 hektáros táblát permeteztek. Míg korábban ugyanitt nagyjából 105 hektárnyi növényvédőszer fogyott, addig most pontosan 95 hektárnyi anyag került kijuttatásra. A megtakarítás 10% körüli érték.

RTK robotpilótával nem számít, hogy hány soros a vetőgép és a kombájn adapter

Nagyon sok helyen abba a problémába ütköznek, hogy hatékonyan tudnának akár egy 12 soros vetőgéppel dolgozni, de figyelembe kell venni, hogy a kombájn adapterének összhangban kell lenni a vetőgép sorainak számával. A mai nagy teljesítményű kombájnok hatékonyságát rontaná, ha csak 6 soros adapterrel végeznék a betakarítást. A 12 soros adapter viszont sok helyen nem használható extrém méretei miatt. Sok esetben az ideális választás egy 8 soros adapter lenne, de ebben az esetben a csatlakozó sorok kezelése máris lehetetlen lesz. Ha robotpilótával visszük a vetőgépet, akkor a csatlakozó sorok is megfelelő méretűek lesznek. Ezután pedig már semmi akadálya az ideális kombájn adapter kiválasztásának, nem kell, hogy a vetőgép sorainak száma és a kombájn adapterének mérete összhangban legyen.

Nyomjelző helyett robotpilóta vetés során

Szintén Bácsbokodon, az Albert-Agronál merült fel a következő probléma. Ebben a gazdaságban a forgatás nélküli talajművelést részesítik előnyben, amivel nagyon szép eredményeket értek el eddig is. A probléma ott kezdődött, hogy a gabona-vetéshez a magágy előkészítést a vízmegőrzés érdekében, minél közelebbi időpontban szerették volna elvégezni. Ez olyan problémát vetett fel, hogy a frissen eldolgozott talajon, a vetőgép nyomjelzője szinte semmilyen nyomot nem hagyott. Egy OmniStarHP-vel dolgozó robotpilóta beépítése a traktorba oldotta meg ezt a problémát, mert így akár nyomjelző nélkül is pontos vetést lehet végezni. Így elérték, hogy a vetőmag a számára legmegfelelőbb körülmények közé kerüljön, anélkül, hogy a minőség vagy a területteljesítmény bármelyikéről is le kelljen mondani.

Háromféle vegyszer egyidejű kijuttatása

Zimányban, a Farkas Kft-nél szembesültünk azzal a feladattal, hogy a Reisinger Péter által kidolgozott gyomszabályozási rendszerben, a búzatáblák permetezéséhez 3 féle vegyszer különböző kijuttatására volt szükség. Az egész tábla területen egységesen kiszórandó szálszilárdító mellett egy időben kellett még kétféle vegyszert terv szerinti foltkezelésben kijuttatni. A feladat az első évben csak a tábla háromszori lejárásával volt megoldható, ami igen nagy időveszteséget jelentett. A rákövetkező évben már egy menetben meg tudtuk oldani ezt a feladatot. A megoldás a permetezőgépre szerelt két RAVEN közvetlen befecskendező rendszer volt. Ezzel a felszereltséggel, milliliter pontossággal lehetséges a hígítatlan vegyszer bekeverése, közvetlenül a keretre menő folyadékáramba. Ezzel a két plusz tartállyal már egy menetben lehetségesé vált a különböző tervek alapján a két növény-védőszer terv szerinti kiszórása.

Lézer helyett GPS a szőlőtelepítésben

Egy bócsai cég fő profilja a szőlőtelepítés. Ezt a feladatot egy speciális telepítő géppel végzik, amely eredetileg lézer vezérléssel oldotta meg a gép egyenesen tartását. A lézer igen pontosan dolgozik, de számos hátránnyal is rendelkezik a GPS-szel szemben. A GPS-t például nem zavarja a domborzat. A GPS-t nem kell áthelyezni a következő sorra, hanem csak meg kell fordulni a traktorral, és már indulni is lehet vissza. A GPS-t nem zavarja a köd, akár 0 méteres látótávolság mellett is tökéletesen működik. Mivel a cég bérmunkában végzi a szőlőtelepítést, így szinte minden pénzt megér, hogy a külső körülményektől függetlenül el tudják végezni a munkát, hiszen a telepítésre rendelkezésre álló optimális idő igen rövid.

A megoldást végül egy GNSSnet.hu-korrekcióval működő „robotpilóta” rendszer jelentette, amellyel a lézerhez hasonló pontosságot tudnak elérni, de lényegesen megnövelve a területteljesítmény.

A fokozatosan növekvő terület gépesítésének problémája

A zimányi Farkas Kft. kezdetben 400 ha szántón kezdte meg működését, amely területnagyság szép fokozatosan növekedve mára már meghaladta a 700 ha-t is. A kezdetben használt 6 soros vetőgéppel eleinte még minden gond nélkül kivitelezhető volt a vetés időben történő elvégzése. Ez viszont a növekvő terület miatt, évről évre komolyabb megterhelést jelentett a gépkezelők számára. Elérkezett az idő, amikor dönteni kellett egy nagyobb vetőgép beszerzése, vagy egy második gépkapcsolás munkába állítása között. A cégnél azonban egy harmadik megoldás mellett döntöttek. Üzembe állítottak egy RTK robotpilóta rendszert. Ennek segítéségével a két főállású gépkezelő váltott műszakban, éjjel-nappal dolgozva is tökéletes minőségben tudja a munkát elvégezni.

Nagy Bence

Agromatic Automatizálási Kft.

www.agromatic.hu