fbpx

Havi Mezőgazdasági Árelemző | November

Írta: Szerkesztőség - 2014 november 11.

Műtrágya:

Az elmúlt hónapban most nem az időjárás, hanem egyéb piaci hírek szolgáltatták az érdekességeket és kihívásokat műtrágyafronton. Nem az időjárás, hiszen voltak most bőven csapadékmentes napok, azaz megnyugodott az előtte szinte napi intenzitással locsoló természet. Október végére ugyan visszajött a csapadék, illetve az előrejelzések alapján erős lehűlésekkel lehet majd számolni, de ezek a műtrágya piacot már nem nagyon tudják befolyásolni.

A hazai gyártási ágazatban, a legnagyobb magyar gyártó október elején összejövetelt rendezett Budapesten, ahol bejelentették a saját integrációjuk kidolgozását, elindítását. Mint ismeretes Bige László fel kívánta vásárolni a KITÉ-t, amit végül is az utolsó pillanatban megvásároltak az orra elől. Ennek az egyik következménye volt ez a várva várt bejelentés. A péti birodalom most maximum három éven belül 30%-os részesedést kíván elérni a hazai agrárintegrátori piacon, aminek már része a műtrágyakereskedelmen felül az inputkereskedelem, a vetőmag és a termény kereskedelme is. A változások már érezhetőek a piacon. A Nitrogénművek elsősorban a végfelhasználókra összpontosít, a cég megnövelte területi tanácsadó kollégáinak számát, hogy közvetlen a termelőknek tudjon értékesíteni. A forgalmazók közül csak egy szűk körrel kötött forgalmazási szerződést, elsősorban olyanokkal, akik távolabb állnak a fő versenytársaktól, mint példának okáért az amerikai Cargill céggel. A KITÉ-nek a nitrogén szállításokat megszüntették. Ezt mindenki másként magyarázza, értelmezi, de gyakorlatilag nem szállít a cég műtrágyát annak ellenére, hogy állítólag öt éves keretszerződés van a két cég között. Ennek oka lehet lehívási kérdés is, hogy a KITE úgy döntött más forrásból szerzi be a nitrogén alapú áruit, de lehet árazási kérdés is, aminek hatására kénytelen más forrásokat keresni.

Műtrágya összetétel 2013. november 2014. szeptember 2014. október
AN Ammónium Nitrát, big-bag 75000 Ft/t 78000 Ft/t 81000 Ft/t
CAN Cálcium Ammónium Nitrát, big-bag 65000 Ft/t 66000 Ft/t 71000 Ft/t
MAP Mono Ammónium Foszfát, big-bag 126000 Ft/t 150000 Ft/t 150000 Ft/t
MOP Kálisó, ömlesztett, big-bag 100000 Ft/t 90000 Ft/t 90000 Ft/t
NPK 3×15 ömlesztett 103000 Ft/t 102000 Ft/t 102000 Ft/t

A mostani nitrogén piac amúgy is érdekesen alakul itthon, hiszen amíg külföldön erősödik, addig itthon a drágulás mértéke bőven elmarad a nyugati szintekétől. Németországban a CIF kikötői paritáson a CAN (Pétisó, vagy MAS) ára 250-260 euró között mozog. Ez forintban alsó hangon is 77.000-nek felel meg 308 forintos árfolyamon, míg itthon az elmúlt időszakban a végfelhasználóknak 71-73.000 forintos árakon is szállítottak Pétisót. Ez alapján látható, hogy az import áru labdába sem tud rúgni a hazai piacon. Amennyiben egy külföldi tőkeerős gyártó nem kívánja erőszakkal levinni az árait és betörni erre a piacra, akkor gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy senki sem tud a péti árakkal versenyezni. A Nitrogénművek csoport a hazai részesedés növelése érdekében külföldi extra profitját visszafordíthatja a hazai térnyerési, terjeszkedési stratégiájába, és ebben az esetben igen reális esélye van annak, hogy éveken belül a legnagyobb agrárintegrátori szerepre törjön. Reálisan nézve a dolgot, nehéz versenyhelyzetet fog jelenteni, ha a KITE nem tud olyan alternatív nitrogén forrás után nézni, ami versenyképes a Bige Holding áraival. Az agrárintegráció folyamata évtizedekkel korábban az USA-ban is a műtrágya gyártóktól indult. A növénytermesztés integrálását mindig is ezen gyártók tudták elindítani, kézben tartani, míg az állattenyésztését a takarmányipari cégek. A nagy kérdés az, hogy hazánk leggazdagabb emberei miként tudják majd a csatározásaikat befejezni, miként tudnak majd egyeztetni, esetleg kibékülni. Tud-e a KITE nitrogén forrást szerezni a cégnek, be kell-e szállnia a műtrágya gyártásba, vagy esetleg a megállapodások felé tolódik majd a piac? Az is kérdés, meddig éri majd meg Bige Lászlónak alacsonyan tartani a nitrogén árakat, volna-e külföldi gyártó, aki felvenné a piacszerzés ügyében ezekkel az árakkal a versenyt.

A felhasználóknak ez az állapot egyébként nem rossz, hiszen a verseny növeli a szolgáltatások színvonalát, csökkenti az árakat. A magyar piacnak sem rossz, ha egy erősebb honi gabonakereskedő is felcseperedik az elsősorban külföldi kézben lévő legnagyobb hazai forgalmazók között. Ez azonban akarva, akaratlanul a következő harc lesz. A cseh példa mindenesetre akár követendő iránymutatás lehet, hiszen gyakorlatilag uralva a cseh és szlovák piacokat a nagy gabona kereskedő cégek szinte labdába sem tudnak rúgni az Agrofert birodalom mellett. Hozzátartozik, hogy pont ez a csoport lenne képes megfelelő hátteret biztosítani és esetlegesen kellő érdeklődést fordítani a magyar piac elnyerésére. A cég már betette a lábát hazánkba az IKR-en keresztül, a vágsellyei gyár pedig igen közel van a határhoz, ahol a nitrogén gyártást, az ő MAS gyártásukat folyamatosan fejlesztik. Szintén ez a csoport foglalkoztatja bérgyártás keretein belül a peremartoni NPK gyártó üzemet. A gabona kereskedelemben is egyre aktívabbak. Amennyiben velük szövetkezik majd a KITE, akkor az ugyanolyan háborúba fordulhat idővel, mint most a Nitrogénművek elleni. Persze egyszerre csak egy fronton kell harcolni, úgyhogy ez még a jövő zenéje.

Októberben a többi műtrágyák frontján nem történt jelentősebb változás a hazai piacon, az árak gyakorlatilag hasonló szinteken mozogtak, mint korábban.

Gabona:

Elsősorban a szója komplex felfutásának köszönhetően a gabona árak, azon belül is a búza árak erősödése volt jellemző októberre. Igaz, ez az emelkedés nem volt olyan mértékű, mint azt a szója fronton lehetett tapasztalni. Az Európában irányadó Párizsi Árutőzsdén október elejétől gyakorlatilag emelkedett a malmi búza ára (1-es ábra). Ez itthon is érzékelhető volt, igaz, nem nagy mértékben okozott forint alapon változást, hiszen hazai fizetőeszközünk erősödött a hónapban. A takarmány búzák telephelyi árai keleten átlagosan 40 ezer forint körül mozogtak, míg nyugaton 42 ezer forintos szinteken. A közepes malmi búzák ára pedig országos szinten 46-47 ezer forintos szintekig emelkedett.

1-es ábra: A novemberi lejáratú malmi búza jegyzésének alakulása a Párizsi Árutőzsdén, Forrás: barchart.com

1-es ábra: A novemberi lejáratú malmi búza jegyzésének alakulása a Párizsi Árutőzsdén, Forrás: barchart.com

A kukorica nemzetközi ára megosztott volt, hiszen az irányadó Chicago-i Árutőzsdét (2-es ábra) nem egy az egyben követte a párizsi MATIF (3-as ábra). Míg az amerikai árak gyakorlatilag október elején a szója körüli erősödés hatására indultak meg és erősödtek, addig az európai árak októberben stagnáltak, változatlanok voltak. Igaz szeptember végén az európai árutőzsdén korrekció volt, így a világpiaci trendeknek megfelelően, a versenyképesség megtartása végett egy szinten maradt az európai kukorica ára. Ez gyakorlatilag hazánkra, illetve a hazai kukorica árára forint alapon számítva stagnálást, enyhe gyengülést jelentett, hiszen mint ismeretes a forint erősödést produkált.

2-es ábra: A decemberi lejáratú kukorica árutőzsdei kötéseinek alakulása a Chicago-i Árutőzsdén, Forrás: barchart.com

2-es ábra: A decemberi lejáratú kukorica árutőzsdei kötéseinek alakulása a Chicago-i Árutőzsdén, Forrás: barchart.com

3-es ábra: Az novemberi lejáratú kukorica áralakulása a Párizsi Árutőzsdén, Forrás: barchart.com

3-es ábra: Az novemberi lejáratú kukorica áralakulása a Párizsi Árutőzsdén, Forrás: barchart.com

A legutolsó USDA jelentés alapján a gabona fronton továbbra is kedvező a helyzet. A felfutásnak gyakorlati fő okának több elemző is a szója komplex erősödését jelölte meg a nemzetközi szakmai elemzésekben. Visszatérve az októberi USDA riportra, a búza világpiaci átmenő készlet nagyságát változatlanul hagyták, hiszen csupán 300 ezer tonnával emelték meg. Ez annak volt köszönhető, hogy a termésnagyság növelésével egy ütemben a felhasználás mértékét is magasabbra prognosztizálták. Az EU-ra szűkítve az elemzést a termés várható nagyságát 3 millió tonnával növelték, aminek hatására 2 millió tonnával magasabb export számokat kalkuláltak az uniós harmadik ország felé történő értékesítésekre.

Termény (országos átlag) 2013. november 2014. szeptember 2014. október
Búza 52000 Ft/t 42000 Ft/t 43000 Ft/t
Árpa 52000 Ft/t 36000 Ft/t 36000 Ft/t
Kukorica 45000 Ft/t 35000 Ft/t 34000 Ft/t
Napraforgó 90000 Ft/t 82000 Ft/t 86000 Ft/t
Repce 107500 Ft/t 91000 Ft/t 94000 Ft/t

Kukorica fronton 3,2 millió tonnával nőttek az elvárások a várható betakarítási adatokra vonatkozóan, és most így közel 991 millió tonnás globális terrmésről beszél a piac. A zárókészlet nagyságát 190,58 millió tonnára számítják, ami nagyjából 17,5 millió tonnával több, mint a 2013/14-es szezonban, illetve közel 53 millió tonnával magasabb, mint a 2012/13-as szezonban volt. Ez több mint 9%-os növekedés egy éven belül és közel 28%-os növekedés az elmúlt két év során. Az EU-t figyelembe véve az amerikai riport csökkentette a várható átmenő készlet mértékét, amit a behozatal lényeges csökkenésével magyaráznak. Hozzátartozik, hogy nehéz most az import, amikor az európai árak alacsonyan vannak, de a fő indok az orosz és ukrán kukorica termés kilátásainak 3 millió tonnás csökkentése lehet.

Takarmány:

Október hónapja nagy, kiugró változásokat hozott fehérje fronton. Szinte minden fehérjenövény életében történtek árbefolyásoló hírek. A szójadara ára a Chicago-i Árutőzsdén kilőtt (4-es ábra). Ennek legfőbb okaként először szárazságot említettek. Pár héttel korábban terjedt el pánikszerűen a hír, hogy Brazíliában szárazság van. Igaz azóta megérkezett a várva várt eső, de a piac még nem nyugodott meg. Ráadásul a kínaiak is rekord méretű vásárlást bonyolítottak, ami szintén áremelkedést hozott magával. Ezek mellett rossz hír volt még az argentín sztrájk is, ami csökkentette a sajtolás mértékét, illetve miután mindenki a rekord termésre várt, az importáló országok nem rendeltek szeptemberben kellő mennyiségű árut, így gyakorlatilag fizikai áruhiányok alakultak ki, felhajtva ezzel a kereslet mértékét. Szójababból az 5 legnagyobb exportáló ország szeptemberben 5,3 millió tonnát értékesített, ami 1 millió tonnával kevesebb volt, mint egy évvel korábban. Hasonló a helyzet a dara fronton is, ahol az 5 nagy a július – szeptemberi időszakban több mint 2 millió tonnával értékesített kevesebbet, mint a tavalyi évben. Nem is csoda ezek után, hogy a világban hirtelen mindenkinek vásárolnia kellett, hiszen az importáló országok készletei ennek megfelelően csökkentek le.

Takarmány 2013. október 2014. augusztus 2014. szeptember
Szójadara 46%-os, brazil, Gépkocsira rakva dunai kikötőben 132000 Ft/t 125000 Ft/t 128000 Ft/t
Napraforgódara Országos átlag 55000 Ft/t 52000 Ft/t 54000 Ft/t
Repcedara Országos átlag 70000 Ft/t 57000 Ft/t 60000 Ft/t
MCP EUR, leszállítva 475 EUR/t 520 EUR/t 520 EUR/t

Az árutőzsdei nagy felfutás ellenére a hazai fizikai piacon az árak kisebb mértékben erősödtek meg. Amennyiben kiszámoljuk az árkülönbséget az árutőzsdén, akkor láthatjuk, hogy amerikai rövid, vagy „short” tonnánként 80 dollárral emelkedett a szójadara ára. Ez egy metrikus tonnára lebontva nagyjából 88 dollárt jelent (egy metrikus tonna, amit gyakorlatilag a világon mindenhol használnak az amerikaiakon kívül 1,10231 amerikai tonnának felel meg). Ezzel szemben a hazai piacon a szójadara ára nagyjából 3000 forinttal erősödött. Ennek oka az, hogy az árutőzsdei időjárás pánikot nem élte meg a brazil piac ilyen szélsőségesen és a bázis, vagy brazil prémiumok csökkentek. A másik fő oka pedig a tengeri fuvardíjak voltak. Gyakorlatilag az olajár csökkenésével karöltve esett a tengeri fuvarozás díja is, így a szójadara Európába szállításának díja csökkent. Igaz ez október utolsó napjaiban stabilizálódni látszódik, úgyhogy további nagy olajár csökkenések nélkül feltehetően megfordulhatnak a trendek. Szintén segített a hazai árak kordában tartásában a forint erősödése, igaz ez nem volt olyan mértékű, mint a másik két faktor, de azért a hónapban sikerült a szeptemberi rekord közeli értékekről 310 forint alá kerülnie a hazai fizetőeszköz értékének.

4-as ábra: Az szeptemberi lejáratú szójadara árutőzsdei kötéseinek alakulása, Forrás: CME

4-as ábra: Az szeptemberi lejáratú szójadara árutőzsdei kötéseinek alakulása, Forrás: CME

A hazai szójadara árak a 2015-ös évre vonatkozóan gyakorlatilag változatlanok voltak, októberben továbbra is 117 ezer forintért lehetett a következő évre darát vásárolni.

Nagy volt a pánik a napraforgó területén is. Október elején kiderült, hogy a globális mag termést nagyjából két millió tonnával lehet csökkenteni az előzetes elvárásoktól eltérően, hiszen Oroszországban és Ukrajnában kevesebb lesz a termés. Mint ismeretes hazánkban is elhúzódott az aratás a szeptemberi esős időjárásnak köszönhetően, ami a magok elérhetőségét csökkentette a spot piacon. Németországban leégett egy másfél millió tonna felöntésű sajtoló üzem, ami miatt megugrott az ottani árszint és így a hazai gyártók is szeretettel exportálták itthoni áruikat. Ennek hatására a napraforgómag és a dara ára is emelkedett itthon. Ezzel karöltve természetesen a repcedara árak is emelkedtek, annak ellenére, hogy itt globális szinten kivételesen nem lehetett negatív hírt hallani.

A mostani felfutást a fentiek ellenére sok elemző ideiglenesnek tartja. Egyre több elemzést lehet olvasni, ahol például a szójadara árutőzsdei árát 330 dollárra becsülik az elkövetkező időszakra. Ezeken a magas árakon, tudatában annak, hogy rekord nagyságú termés van a világon, csak elővigyázatosan érdemes vásárolni, hiszen gyakorlatilag ott vannak az árak, mint amikor 10 millió tonna hiányról lehetett beszélni.

Az MCP piacon a hazai versenynek köszönhetően alacsonyabbak az árak, mint a nyugati országokban. Gyakorlatilag az MCP ára itthon stagnál, annak ellenére, hogy vannak olyan európai országok, ahol 40 eurós emeléseket is végrehajtottak a gyártók. Ez köszönhető a műtrágya fronton is tapasztalt foszfor áremelkedéseknek, hiszen mindkettő árunak ugyanaz az alapja. A nyugat-európai import árak csomagolástól függően változó szinten mozogtak októberben. Az ömlesztett MCP ára dunai kikötőben 500-505 euró között mozgott, míg a big-bag-es tételek 510-515 között, az 50 kg-s zsákos kiszerelésűek pedig 520-525 között. Ezekre az árakra természetesen még a szállítási költségek is rárakódnak a végső felhasználók telepéig. Az orosz, illetve balti árut ennél akár olcsóbban is meg lehetett vásárolni, azok általában olcsóbbak a hazai piacon.

A nagy kukorica termésnek köszönhetően, illetve a csökkenő kukorica áraknak és ebből fakadóan az etanol piac nyereségességének köszönhetően, a DDGS export az USÁ-ból rekord szinteket ért el. Ez a termék kitünő alapanyag a takarmány szektorban. Az USÁ-ban a szarvasmarha tápokban akár 55%-ban is használják. Miután a hazai etanol gyártás is felfutóban van, érdemes itthon is jobban kielemezni a DDGS-ben rejlő lehetőségeket, mint alternatív alapanyag forrást.

Végtermék:

Október hónap új fejleménye az ÁFA csökkentés kiszélesítése. Nem csupán a sertés élvezheti a jövőben az alacsonyabb ÁFA tartalmat, hanem az 5%-os szintet kiterjesztik a szarvasmarha, juh és kecske fajokra is. Az élő- és a félsertésre vonatkozó ÁFA előírások úgy néz ki beváltak, így ezt a koncepciót tovább lehet fejleszteni. Az intézkedés mögött az ÁFA csalók elleni küzdelem volt a fő érv. Mint ismeretes, az ÁFA csalók szinte minden ágazatban megtalálhatók és milliárdos veszteségeket okoznak a magyar gazdaságokon kívül a költségvetés számára is. Ez a harc elkezdődött a gabonáknál bevezetett fordított ÁFÁ-val, de a végső megoldás természetesen a magas adó tartalom csökkentése, elvégre, ha az adó mértéke reális, akkor a csalásokat már nem éri meg kockáztatni. Minden azért tűnik most visszásnak, mert pont az ÁFA csalások miatt került nemzetközi botrányba hazánk, illetve az ezzel szorosan összefüggő korrupciós vádak miatt. A Bunge Zrt. évekkel ezelőtt háborút indított – elején még Csányi úr agrár birodalmával közösen – annak érdekében, hogy visszaszorítsák a boltokból az ÁFA csalt élelmiszereket. Később ez utóbbi kiszállt a Bungéval kötött kapcsolatból, és elhagyta a közös térmezőket. Egyes vélemények szerint pont azért, mert a sertés húsok ÁFA tartalmát csökkentették, így gyakorlatilag rendeződött a leggazdagabb magyar agrárbirodalmának piaci helyzete.

Végtermék 2013. november 2014. szeptember
Csirke Vágóbaromfi havi termelői ár 282 Ft/kg 277 Ft/kg
Pulyka Vágóbaromfi havi termelői ár 391 Ft/kg 390 Ft/kg
Kacsa Vágóbaromfi havi termelői ár 366 Ft/kg n/a
Sertés Termelői ár hasított meleghúsban 480 Ft/kg 513 Ft/kg
Bárány Az élőbárány termelői ára 830 Ft/kg 838 Ft/kg
Szarvasmarha Vágótehén ára hasított meleghúsban 550 Ft/kg 536 Ft/kg
Vágóüsző ára hasított meleghúsban 620 Ft/kg 529 Ft/kg
Fiatal bika ára hasított meleghúsban 711 Ft/kg 754 Ft/kg
Tej Nyerstej havi termelői átlagára 104,23 Ft/l 99,79 Ft/l
Tojás 21,39 Ft/db 21,69 Ft/db

Visszatérve tehát a január elsején életbe lépő szabályozásra, a köztes ÁFA csökkentés nem a bolti árak ÁFA tartalmának csökkentésére tér ki, hanem csupán az élőállat és a vágott testek értékesítésére. A kérdés, hogy meddig lehet ezek után a fenti listából a többi állatfajt kihagyni. Mi van a csirkékkel, vagy kacsákkal, libákkal, mikor lehet ezt a kört tovább szélesíteni, ha egyáltalán spektrumban van a szélesítés.

Október közepén felütötte hazánkban is a fejét e kéknyelv vírus. Csongrád megyében több gazdaságban is kimutatták a vírust, aminek hatására a Nébih korlátozásokat vezetett be, és úgy néz ki, sikerrel vette fel a harcot a vírussal szemben. A kéknyelv vírus egyébként a kérődzők betegsége, a szarvasmarhákra, juhokra, kecskékre jellemző, és azok nyelvét, emésztőrendszerét és izomzatát támadja meg. Az elhullási ráta egyébként alacsony, de hosszan tartó betegségről van szó, ami szövődményekkel is járhat.

Valuta:

Október új reményeket hozott a hazai fizetőeszköz életében. Folytatódott a szeptember második felében kezdődő erősödési hulláma. A szeptember 10-ig tartó mélyrepülés után így tovább erősödött a forint és az euró ellenében 310 forint alá nőtt értéke. Október 312 forint közelében kezdett, majd sikerült áttörni a trendvonalat és erősödő irányt véve megközelíteni a 305 forintos szintet. Ezt követően azonban október 23-i ünnepek 4 napos hétvégéje során jelentősen visszagyengült a hazai fizető eszköz értéke 309 forintig úgy, hogy közben más régiós és más feltörekvő piaci valuták nem gyengültek. Lehet az októberi erősödés kárász életűnek bizonyult? Amennyiben sikerül áttörnie a forintnak megint a 310 forintos sávot, akkor feltehetően megint e körül a szint körül ragad, illetve amennyiben áttöri a 312 körüli értéket is, akkor elindulhat újfent a csúcsdöntés irányába.

Valuta 2013. november 2014. szeptember
EUR/HUF 297,81 313,28
USD/HUF 220,69 242,65

Gazdaságilag az ország most rendben van, inkább a politikai megítéléssel van probléma. A nyugati országok már egyenesen szankciókról is beszélnek, mint amilyenekkel Oroszország ellenében éltek. Nem kell azonban messze mennünk szankciókért, elvégre az is fájni fog, amit Oroszország válaszként lép, hiszen most már nem csupán a mezőgazdasági válaszlépésekkel él majd, de az egyéb ipari, autógyártási szankciók is felkerülnek a palettára. Ezek már negatívan befolyásolhatják a hazai GDP adatokat is. A német friss adatok elmaradtak a várakozásoktól. Nem rosszak, de jobbra számítottak, ami negatívan ítélte meg a régiós valuták helyzetét, hiszen Németország az EU, de elsősorban Közép-Európa motorja.

Az USD stagnálása az Euró ellenében segítette a forint értékének javulását. Amennyiben a dollár gyengülni fog az Euróval szemben, akkor nagyobb az esélye a régiós és feltörekvő piaci valutáknak, hogy tovább erősödjenek. Amennyiben azonban a dollár áttöri az 1,262-es szintet, akkor valószínűleg meg sem áll majd az 1,25-ig és ez további euró gyengülést eredményezhet vele szemben.

A forint a dollárral szemben hasonló utat járt be, mint az euró ellenében. Hó közepére 240 forint alá került az árfolyam, majd onnan 243 forintig gyengült a hazai valutánk értéke.

A jegybanki alapkamat mértéke változatlan maradt, feltehetően továbbra sem fog változni. A hónapban voltak londoni elemzők, akik annak ellenére, hogy eddig 2015 második felétől emelésre számítottak, most már úgy gondolják, a 2,1%-os szint akár tovább is stabilan fenttartható lesz.