fbpx

„Irányt mutatunk” – technológiai bemutató elméletben és gyakorlatban

Írta: Szerkesztőség - 2011 szeptember 21.

Pontosan nem lehet megjósolni az intelligens gépek térhódítását hazánkban. De az innováció nem áll meg, a lehetőségek a magyar gazdáknak is rendelkezésükre állnak a költség- és időtakarékosság mellett nem utolsó sorban a kíméletes talajművelés alkalmazására.

A KITE Zrt. négy napos rendezvénye a szakmabeliek figyelmét kívánta felhívni a gazdaságos és versenyképes újításokra, eszközökre, amelyek a mainál korszerűbb gépekkel ellátott jövő felé vezetik a magyar mezőgazdaságot.

 

 

A KITE Zrt. olyan bázisállomás hálózatot épített ki és működtet, melyek a GPS és a GRONASS alap műhold jeleket pontosítva a 2 cm-es pontosságot, a 3D-s helyzetmeghatározást és az időben korlátlan megismételhetőséget éri el.

A szakmai napok során gyakorlati helyzeteket szimulálva valamint a szántóföldeken is bemutatták a rendszer bekapcsolásának és használatának egyszerűségét, kiemelve a nyomvonal beállítást, a jármű navigációt és az automatikus fordulókat.

 

Valós idejű(RTK) helymeghatározási rendszer a gyakorlatban

Az intelligens gépek működését a KITE Zrt. közel 50 hektár területen, 3 helyszínen, mozgó szántóföldi gépbemutatókkal és az RTK rendszer oktatásával mutatta be.

Az RTK (Real Time Kinematic) szerepe a termelés során óriási, használatával 10-23%-os költséganyag-csökkenés realizálható.

A helymeghatározó rendszer 2 cm pontossággal, 3D-s földrajzi pozíciót mutat, ami tetszőlegesen megismételhető és így differenciáltan,szükség szerint juttathatunk ki műtrágyát, növényvédő szert az adott területre,elkerülhető a túlpermetezés, a túlműtrágyázás.

Az RTK-nak köszönhető gazdaságos üzemanyag-felhasználáson túl a John Deere 80%-kal csökkentette gépeinek károsanyag-kibocsátását, ezáltal maradéktalanul megfelel a Tier 4-es környezetvédelmi előírásoknak.

Az EGR technológia titka a kipufogógáz visszavezetésében rejlik, ami további költségtakarékosságot jelent.

 

 

Vízelvezetés,árok-karbantartás a közelmúlt tanulságaival és a jövő eszközeivel

A magyar mezőgazdaságban a tavalyi év során tetőzött az a probléma, hogy a gazdák a táblán belüli és a táblán kívüli teljes vízelvezetést nem tudták megoldani.

Így a szántóföldek 10-20%-a víz alá került, és vetésre alkalmatlanná vált,mivel az előző évtizedekben nem foglalkoztak a gazdaságok a táblán belüli és táblán kívüli vízelvezetéssel.

 

A belvízproblémájának megelőző, hatékony kezelése

Első lépés, hogy a tábla magassági térképét elkészítjük. A víz foltokat körbejárva rögzíthetjük a térképbe, azaz a pontos méreteit modellezhetjük.

Ez egy gépjárműre felszerelt antenna segítségével könnyen megtehetjük.

A bemutatón egy John Deere Gator-ra erősített antenna segítségével végezték el a nyomvonal rögzítését, mely közvetlenül ráhelyezhető a magassági térképre.

A 3D térkép, és a vízfoltok tudatában pedig eldönthető, hogy milyen módszerrel vezessük le a vizet a táblánkról.

A termelési technológiánk függvényében preventív jelleggel az ideális nyomvonalon elkészíthető a vízelvezető csatorna az őszi alapműveléssel együtt.

 

A bemutatón három különböző vízelvezetési technológiát mutatott be a KITE.

Az RTK technológiával irányított réselővel (ZIBO) egy vékony csatorna készíthető, mely nagy szintkülönbségeket is át tud vágni.

Hátránya viszont,hogy áteresztő képessége kicsi, és könnyen beomolhat.

Az ugyancsak RTK irányítással dolgozó rotoros ároknyitó (Gherardi ároknyitó) általkészített nagy keresztmetszetű árok már lehetővé tette a nagy mennyiségű víz gyors levezetését, a táblát viszont szétszabdalta.

Az amerikai Wolverine vápakészítő gép ugyancsak az RTK technológiát felhasználva egy viszonylag széles, és alacsony vápát nyit ősszel, tökéletes átjárhatóságot biztosít, nem kell betemetni és újra nyitni, csupán ősszel a nyomvonalon karbantartani.

A bemutatón a magágy előkészítő és a vetőgép is gond nélkül átművelte a területet.

 

 

A tábla melletti csatornahálózat karbantartása

A tábláról levezetett vízzel a továbbiakban is lesz feladatunk.

A KITE Zrt. vízelvezetés problémáira is felkészült széles választékkal,igényeinknek és lehetőségeinknek megfelelően választhatunk a gépkínálatból Peruzzo Puma mulcs kaszát, a Gaspardo Giraffa mulcs kaszát, Maschio Palma (6 méter kinyúlású) munkagépet,BOS (8 méteres kinyúlású) kaszát, Maschio Lara (9 méteres kinyúlású) az elvezető árkok karbantartására, hogy a levezetett víz akadálytalanul távozhasson a területünkről.

A JCB 4CX árokásó rakodóval és a JCB JS 175 W kotróval pedig nemcsak a meglévő csatornánkat tudjuk iszaptalanítani,mélyíteni, hanem újat is lehet nyitni.

 

A táblák felszínének kiegyenlítése, szögben való leejtésének elkészítése

A tábla domborzati térképét felvéve akár 1,4%-os lejtésű, teljesen egyenletes,sík felszínű táblát tudunk készíteni az RTK jellel vezérelhető Montefiori szkréperrel (földnyesővel), ami csak annyit nyes le a talajból, amennyire a domborzati térkép alapján szükség van, és a magába gyűjtött maximum 2,5 m3 földet pedig a tábla egy másik, laposabb részére szállítja el.

A Montefiori Gréder (földgyalu) és a szkréper a kertészetekben és a rizstermesztésben gyorsan és pontosan fogja a szükséges sík felszínt biztosítani.

Traktoros vagy „csak” gépkezelő: a navigációban rejlő lehetőségek bemutatása 15 gépkapcsolatban

Automata kormány az irány tartására

Az előre meghatározott útvonalat, irányt a kezelő helyett automatika végzi, így egyenes a szántás, nem marad műveletlen sáv, nincs átfedés, a hatékonyság javul, és a teljes műszak alatt a kezelő nem fárad el.

A pontos csatlakozást,és irányba állást egy Agrolux HSRS 7 fejes, félig függesztett ekével mutatták be.

Már a fordulókban is irányt tart

Az iTechPro nemcsak a párhuzamos egyenesekben kormányozza a traktort, a fordulótis elvégzi.

A bemutatott 10 méteres Strom Swifter gamma kapás magágykészítővel nem kellett szűk fordulót elvégezni, mivel az RTK segítségével nem maga mellé,hanem csak minden 2. fogásba fordult vissza a gép.

A táblavégi fordulók ideje így -20%-kal csökken.

 

 

Igen-nem rendszerek az átfedés elkerülésére

A gép felismeri, hogy hol végzett már munkát, a változtatható mennyiségkijuttatása történhet fél keretes, soronkénti elzárású vagy szakaszolású megoldással.

Az input megtakarításon túl a környezetterhelés fokát is csökkentjük, főleg a forgóknál, a szabálytalan tábláknál és a tereptárgyaknál.

Osztott tartályos műtrágyaszóró esetén pedig változó összetétel kijuttatására is van lehetőségünk (4930-as önjáró permetező).

A John Deere 740A vetőgép munkájának eredményeként a szakaszolási lehetőségeket mutattuk be úgy, hogy a vetőgép félmunka szélességének elzárásával a forgó felülvetése kiküszöbölhető, azaz a már korábban elvetett területre kihagyva csak a szabad területre vet.

 

 

A John Deere 800i permetezőgép ugyancsak szakaszolható, és változtatható mennyiség juttatható ki vele, a Boom Trac funkció segítségével pedig állandómagasságból juttatja ki a permetezőszert a változó domborzat ellenére.

A John Deere 732i permetező a keret szakaszolással ellátva a korábban felvett gyomtérkép alapján szakaszolva juttatja ki úgy a növény védőszert, hogy a gyomfoltokat kihagyja.

A John Deere 1760i 12 soros szemenkénti vetőgép RowCommand sorelzáró kuplungokkal, és SWATHControll Pro műholdas szakaszvezérlő alkalmazással felszerelve képes forgókon,és a szabálytalan táblák felülvetés kiküszöbölésére.

A John Deere 4730 permetezőgép has magasítóval felszerelve a magasabb állományban is képes gyors munkát végezni úgy, hogy a szakasz elzárás alkalmazásával a szabálytalan táblák, és forgók ismételt permetezését kiküszöböli.

A John Deere 1750 i vetőgép hidro motoros vetőtengely hajtása lehetővé teszi a táblán belüli változó tőszámú vetőmag kijuttatását.

Ez a heterogén talajú táblák vetésénél különösen előnyös.

 

Sávos művelés már Európában is

A térben és időben megismételhető, egymásra épülő műveletek lehetővé teszik a sávban való művelést, aminek előnye, hogy a teljes területtel szemben csak sort/sávot művelünk, a sávban a növény számára mindent megadva, koncentrált kijuttatást végzünk és a sort nem taposva a legjobb talajállapotot biztosítjuk.

Az új technológia során sokkal koncentráltabbá válnak a műveletek, hiszen csak a sorban történik meg a magágy-előkészítés, a vetés, a műtrágyázás, majd a kinőtt növényt később is csak abban a sorban kell növényvédő szerezni.

Így a műveléssorán a teljes területre kiszórt felesleges anyagok mennyisége kihagyható,amely önmagában is költségmegtakarítás.

Az RTK rendszerrel és a műveletek pontosságával a szántóföldön kevesebb fordulóval gazdálkodunk, így az üzemanyag-költségek is kisebbek lesznek.

A munkaműveletek összevonásával drámai módon lecsökkenthetők a menetszámok és menetidők.

 

 

Az Orthman Strip till az alapműveléssel együtt egy menetben szilárd vagy folyékony műtrágyát juttassunk ki lokálisan a leendő növény gyökérzónájára.

A két szintre kijuttatott műtrágya pedig biztosítja a növény koncentrált tápanyagellátását különböző fejlődési szakaszaiban.

A John Deere 1770 CCS központi magtartályos szemenkénti vetőgép a 2400 literes magtartály, az erőgépen található 2-szer 1000 literes szuszpenziós folyadék tartály, és az erőgép orrán található 1000literes vegyszer tartály segítségével képes egy menetben sávba vetni.

Starter műtrágyát kijuttatni, és a sávot preemergens gyomirtóval kezelni, sőt talajművelési funkciót is betölt a vető kocsikra szerelhető művelő eszközök segítségével, amik aprítják a rögöket,és eltávolítják a szármaradványokat.

 

 

Lejtős területeken a munkagép sodródásából erednek átfedések.

Ezek elkerülésére az IGuide (passzív) megoldás a munkagép sodródását az erőgép megfelelő mértékű kormányzásával kompenzálja, az iSteer (aktív) munkagép vezérlő rendszer esetében pedig a munkagépre szerelt hidraulikus tárcsa pár a gépet pontosan a nyomvonalon tartja.

 

A gépóriásnak vannak „kistestvérei” is

A négynapos rendezvényen a KITE Zrt. a John Deere traktoros teljes palettáját igyekezett felvonultatni.

Ahogy Búvár Géza, a KITE Zrt vezérigazgatója a rendezvény megnyitójában is hangsúlyozta: -a kisebb teljesítményű traktoroktól a gépóriásokig haladva mégsem a fejlesztési eredményeket kívánjuk szemléltetni, inkább arra mutatunk rá, hogy a legkülönbözőbb gazdaságok igényeit is tökéletesen ki tudjuk elégíteni.-

A740-es és 748-as fűnyíró modellek 24 lóerővel, nyomatékos diesel motorral,súlyozható kivitelben, első és hátsó TLT-vel traktoros feladatokat is képesek ellátni.

Ezekkel a kisgépekkel a gazda 1-1,5 ha területű telepét is rendben tudja tartani: a modellek söprésre, mulcsozásra, hótolásra,műtrágyázásra, sőt a gyümölcsösben a sorközök kaszálására, permetezésre vagy kis pótkocsival való munkára is alkalmasak.

A kompakt JD 2520, 3036E, 3520, 3720, 4520 és 4720-as, 26-tól 64LE teljesítményű traktorok már 3 hektáros telep rendezésére alkalmasak és ugyanekkora gyümölcsös vagy kertészet hasznos erőgépei is lehetnek.

Permetezésre, nyírásra, mulcsozásra, takarításra, szállításra,rakodásra, gallyaprításra és még sok más feladatra alkalmasak.

Néhány 10 hektáros terület művelésére, rendben tartására fejlesztették ki az 5G-s speciális szériát, amelynek a gépei kertészetek,szőlészetek, gyümölcsösök ideális erőgépe.

 

 

Amikor a vezérgép mögött ki kell szolgálni a gazdaságot, akkor van szükség az 5075-ös vagy 5065-ös modellekre, amelyek szántóföldön, fülkés kivitelben kaszálnak,báláznak is.

A vezérgépként használt 6130, 6330, 6930-es gépek már 100 LE-től 160 LE-ig, 40 kg/LE feletti teljesítménnyel bírnak, műholdas navigációs rendszerrel dolgoznak

Így a talajműveléstől, közúti fuvarozáson át, rakodás, növényápolás és finom munkák teljesítéséig szinte minden gazdaságban előforduló munkát elvégeznek.

 

A 7R kategóriás traktorok teljesítménye 280 LE-ig terjed, nagy teherbírásúak, de nem túl nehéz gépek.

Vetésre,permetezésre, tápanyag-kijuttatásra használhatók, érintőképernyővel vezéreltek.

A szerves fejlesztés során kialakított egyen szilárdságuknak köszönhetően 35 kg/LE súlyra, 30 LE intelligens extra teljesítményre képesek és nem jönnek zavarba talajmunkánál sem.

A John Deere fejlesztések eredményeképpen az 7R-es7215 és 7280-as traktorokat 10-11 tonnás tömegükkel 14-15 tonnára lehet leterhelni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

45-50 kg/LE teljesítménnyel, kombinált gépkapcsolásokkal és optimumon tartott vontatással dolgoznak.

Közúton aktív kormánykerékkel rendelkeznek, amely többet tud, mint egy személyautó.

Közúti viszonyok között változik a kormánykerék áttétele, ellenkormányozza a sodródást és vonalban tartja a traktort.

A teljes terheléses vontatás alapgépei a 8R traktorok (8335R és 8360R),alapsúlyuk 13 tonna és 55kg/LE-ig felsúlyozhatóak.

Megfelelő munkagép választással és navigációs technológia alkalmazásával a legköltségesebb munkákat, a nehéz talajművelést is el tudjuk velük végezni.

A rendezvénysorozat mintegy 3.000 résztvevője testközelből ismerkedhetett meg a John Deere tudásával, Olvasóinknak a teljesség igénye nélkül csak ízelítőt kívántunk adni a szakmai napon látottakból.

Természetesen a navigáció- és az erőgép bemutatón túl a betakarítás gépeit is részletesen felsorakoztatta a KITE, emellett bemutatkoztak üzletágai is.

A fejlesztési eredmények részleteivel és a már megszokott széles palettájú szolgáltatásokkal kapcsolatban keressék Sárbogárdon és az ország minden régiójában a KITE munkatársait és partnereit.

 

Sándor Ildikó