fbpx

Különleges helyszín, széles választék

Írta: Szerkesztőség - 2011 január 20.

Nagy érdeklődés övezi azt a mezőgazdasági szakkiállítást, ami a beharangozók alapján a jövő év fő attrakciója lesz az agráriumban.

 

Arról hallani, hogy az etyeki Korda Filmstúdióban napok alatt majdnem az összes kiállító hely elkelt, emiatt mára várólista alakult ki.

Fórumokon olvasni, hogy az ágazat legnagyobbjai képviseltetik magukat, méghozzá egyenként is több száz négyzetméteres területen.

Arról, hogy február 10-12. között valójában mire számíthat, aki kilátogat az Agrárgépshow – Mezőgazdasági Eszköz és Gép Szakkiállításra, arról Nagy Miklóst a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének elnökét és Katona Zsolt Vazult, a szakkiállítást szervező Capital Invested & Marketing Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

 

Merőben új kiállítást ígérnek. Mit jelent ez pontosan?

 

„Az utóbbi évekhez képest a neves Nyugat-Európai gyártók legújabb gépeit, sokkal szélesebb termékskálán találják majd meg egy helyen a gazdák, lehetőségük lesz a konkurens cégek kínálatait összehasonlítani.”

„Illetve számos olyan kísérő rendezvény várja a látogatókat – és itt fontos kiemelni, hogy nem csak a gazdákat, hanem családtagjaikat, feleségeket, gyerekeket is – ami a helyszín sajátosságaiból adódik.”

„Az etyekiekkel együttműködve bemutatjuk a táj különlegességeit, lehetőség lesz bor- és ételkóstolásra.”

„A Korda Filmstúdió pedig biztosítja az Agrárgépshow részvevőinek, hogy vezetővel végigsétálhatnak azok között a díszletek között, ahol híres hollywoodi sztárok forgattak, illetve forgatnak most is. Kicsit bepillantást nyerhetnek a filmkészítés kulisszatitkaiba.” – tudtuk meg Nagy Miklóstól.

 

„Évek óta érlelődik a mezőgazdasági vállalkozások körében annak az igénye, hogy egy merőben újszerű tartalom mellett, a piaci szereplők elvárásait megfelelően tükröző szakkiállításon mutathassák meg magukat, termékeiket és szolgáltatásaikat a gazdáknak, gazdálkodó szervezeteknek.” – teszi hozzá Katona Zsolt.

 

„A MEGFOSZ tagságban is fogalmazódtak már ezek a kérdések – egy sokkal jobban megközelíthető, költséghatékonyabb kiállító hely igénye. Sok kényelmetlenséggel kellett megküzdenünk.” – vázolja a problémákat a MEGFOSZ elnöke.

 

A Hungexpo környékén több vasúti felüljáró is van, ami alatt a legjobb esetben is 3,8 méter magas járművek férnek át, egy nehéz, nagy mezőgazdasági gép alapból 4 méter magas és ehhez még a szállítójármű magassága is hozzáadódik.

Minden alkalommal előre behajtási engedélyeket kellett kérni, aminek szintén van költsége. Kezdett elszürkülni a budapesti kiállítás.

Ezen kívül minden tárgyalási kísérletünk ellenére sem sikerült elérni, hogy a saját elképzeléseinknek érvényt tudjunk szerezni.

 

A Korda Filmstúdió nem éppen szokványos helyszín egy agrárgép szakkiállításhoz.

 

„Valóban. A MEGFOSZ valamikor október végén, november elején határozta el, hogy februárra szeretné, ha megszerveznénk egy szakkiállítást, ami egy könnyen megközelíthető, megfelelő mennyiségű fedett helyiséggel rendelkező helyszínen lenne.” – idézi fel a szervezés kezdetét Katona Zsolt.

„Marketing cégként pontosan tudtuk, hogy ilyen rövid idő alatt csak akkor lehet ezt a kérést teljesíteni, ha attraktív helyszínt találunk, ami önmagában is vonzó.”

„Első perctől kezdve a Korda Filmstúdióval tárgyaltunk, de kezdetben csak ötezer négyzetméternyi területről és a Stúdió látogatás lehetőségéről.”

„Ma 11 ezer négyzetméter fedett területen helyezkednek el a kiállító standok, és több ezer négyzetméternyi kültéri helyszínt is be kellett vonni, de így sem tudunk minden jelentkezőnek helyet biztosítani.”

„Jelenleg is tárgyalunk, hogy még legalább öt – hatezer négyzetmétert szabadítson fel a Filmstúdió, mert nem csak hazai, hanem Németországtól Csehországig várakoznak cégek a kiállító helyekre.”

 

Azon kívül, hogy a legjelentősebb hazai forgalmazók termékeit, szolgáltatásait ismerhetik meg az Agrárgépshow látogatói, lesz lehetőségük szakmai fórumokon, előadásokon is részt venni?

 

„Természetesen.”– válaszolják szinte egyszerre.

„A szakmaiságra is nagy hangsúlyt fektettünk, sőt egy különlegességgel is készülünk. Gyors tanfolyamot szervezünk, ahol az árutőzsde működésével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.”

„Szeretnénk segíteni a gazdáknak abban, hogy jobban tudják értékesíteni termékeiket akár a virtuális világban is. Éppen ezért szakemberek segítségével lehetőség lesz élőben is kipróbálni a tőzsdét.”

 

Mi szerepel a terveik között? Lesz folytatása az Agrárgépshow-nak?

 

„Természetesen itt nem állunk meg, tovább gondolkodunk. Szeretnénk a téli kiállítás mellett egy szántóföldi bemutatót is létrehozni június, július környékén.” – mondja Nagy Miklós. Nyugat-Európában egyébként a legtöbb nagy szakkiállítást csak kétévente rendezik meg, hiszen nehéz minden évben újdonságot adni.

 

„Meglátjuk, mit diktál a piac igénye, ha sikeres lesz a kiállítás, amiről ráadásul helyhiány miatt számos cég lemaradhat, akkor évente is megrendezhetjük.” – teszi hozzá a Capital Invested & Marketing Kft. vezetője.

 

Zárszóként mit tennének még az eddigiekhez?

 

„Azt gondolom mi mindent megtettünk, hogy egy sikeres, a kiállítók és a látogatók igényeit kiszolgáló rendezvény jöjjön létre, már csak az kell, hogy a gazdálkodók jöjjenek, és elégedettek legyenek az Agrárgépshow-val.”

„Más kiállításokkal szemben, ötszáz forintos belépőjeggyel vehetnek részt a látogatók egy színvonalas szakkiállításon. A fesztivál utca rendezvényein lehetőséget kapunk, hogy betekinthessünk a filmes kulisszák mögé.”

 

Ehhez már tényleg csak a jó hangulatot kell hozzátenni.