fbpx

Pályázati aktualitások

Írta: Szerkesztőség - 2013 június 06.

A támogatás jellege – Mire kaphatunk támogatást?

A versenyképességet, a környezetgazdálkodást és az életminőséget javító intézkedések keretében megvalósuló projektek közösségi és vállalkozási célú fejlesztéséhez vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe
  • építéshez,
  • gép-, eszközbeszerzésre,
  • rendezvény előkészítésre és megvalósításra,
  • képzés előkészítéséhez és megvalósításához,
  • tanulmánykészítésre,
  • marketingtevékenységhez.
A Helyi Akciócsoportok (HACS) által meghirdetett intézkedési tervben kerülnek meghatározásra a részletes pályázati célterületek a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiához (HVS) illeszkedően.
A támogatás jellege - Mire kaphatunk támogatást?
Az intézkedési terv tartalmazza majd a célterületekhez igényelhető támogatás maximált mértékét is, ami alacsonyabb lehet, mint a rendelet által előírt legmagasabb mérték.

A támogatás igénybevételének feltételei

Támogatás igénybevételére jogosult:
  • természetes személy,
  • mikro, kis- és középvállalkozás,
  • önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás,
  • egyház, nonprofit szervezet.
Kizárólag az ügyfél lakóhelye vagy tartózkodási helye, székhelye, telephelye, fióktelepe szerinti LEADER HACS illetékességi területén megvalósuló tevékenységek támogathatóak.
Egy pályázat kizárólag egy LEADER HACS illetékességi területén megvalósuló projektre irányulhat.
A pályázat benyújtására nyitva álló időszakban egy ügyfél legfeljebb három pályázatot nyújthat be, egy pályázat egy LEADER Intézkedési Tervben meghatározott intézkedésre, azon belül azonban több tevékenységre irányulhat.
A LEADER HACS az IH által jóváhagyott Intézkedési Tervét, valamint a Helyi Bíráló Bizottság eljárásrendjét legkésőbb a támogatási időszak kezdetét megelőző tizedik napon közzéteszi a honlapján.
A támogatási kötelezettség fenntartási ideje a jogerős támogatási határozat közlésével kezdődik, és az utolsó kifizetési határozat közlésétől számított 5 évig áll fenn.
Támogatás kizárólag olyan projekthez vehető igénybe, amely a megvalósulás helye szerint illetékes LEADER HACS HVS-ében meghatározott célkitűzések megvalósulásához járul hozzá.
A támogatási határozattal jóváhagyott műveletet 2014. december 31. napjáig meg kell valósítani.
Kifizetési kérelem legkésőbb 2015. január 31. napjáig nyújtható be.
A támogatási határozat közlésétől számított hat hónapon belül a jóváhagyott támogatási összeg legalább 10%-ával el kell számolni.
A jóváhagyott elszámolható kiadások mértéke és aránya nem haladhatja meg a Gépkatalógusban szereplő gépek, berendezések esetében, továbbá az Építési Normagyűjteményben beazonosítható tételek vonatkozásában a támogatási kérelem benyújtására rendelkezésre álló időszak első napját megelőző napon hatályos referenciaárat.
Ha a referenciaár az adott tétel esetében nem állapítható meg a Gépkatalógus vagy az ÉNGY alapján, akkor az ügyfél köteles legalább két, hasonló műszaki tartalmú árajánlatot csatolni az elszámolni kívánt kiadásokról.
Az ügyfél nem jogosult pályázat benyújtására ugyanarra a projektre, beruházásra, vagy fejlesztésre, amelyre elbírálatlan támogatási kérelme vagy jogerős támogatási határozata van az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból.
Rendezvény esetén nem vehető igénybe támogatás kizárólag egy adott gazdasági társaság érdekeinek és termékeinek bemutatását célzó, valamint politikai célú rendezvényekre.

A támogatás forrása, keretösszege, mértéke

A támogatás rendelkezésre álló keretösszege 30 milliárd forint.
A 94 helyi LEADER akciócsoport esetében a legkevesebb forrás 160, a legtöbb akár 850 millió forint is lehet.
Az összes forrás 45 százalékát gazdaságfejlesztésre kell felhasználni.
Egy pályázat keretében a megítélt támogatás összege nem haladhatja meg az 50.000.000 forintot.
Nem támogatható az a pályázat, amely esetén a jóváhagyható támogatási összeg nem éri el a 200.000 forintot.
Vállalkozási célú fejlesztés esetén a megítélt támogatás de minimis támogatásnak minősül, ezáltal az ügyfél a tárgyévben és az azt megelőző két évben nem részesülhetett 200.000 euro-t meghaladó csekély összegű támogatásban.
A támogatás mértéke
  • közösségi célú fejlesztések – önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, egyház, nonprofit szervezet esetén az elszámolható kiadások 100%-a
  • vállalkozási célú fejlesztések – természetes személy, mikro, kis- és középvállalkozás esetén
  1. hátrányos helyzetű területen az összes elszámolható kiadás 65%-a,
  2. nem hátrányos helyzetű területen az összes elszámolható kiadás 60%-a.

A támogatási kérelem benyújtása, elbírálása

A rendelet megjelenését követően folyamatosan adható majd be a HACS-okhoz a projekt adatlap, ami alapján a pályázat előminősítése megtörténik.
A pályázat benyújtásának feltétele a Helyi Bíráló Bizottság (HBB) által kiállított támogató nyilatkozat, amelyet a HBB megküld az ügyfél és az MVH részére.
A támogatási kérelmet ügyfélkapun keresztül kell benyújtani az MVH-hoz 2013. június 17-én 08:00 órától forráskimerülésig, de legkésőbb 2013. augusztus 31. 18:00 óráig.

II. Pályázati hírek, információk

  • 2013-ban várhatóan újból megjelenik az élelmiszer feldolgozók fejlesztését szolgáló, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által kezelt pályázat, nyilatkozta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára 2013. május 8-án az Info Rádióban.
  • Megemelte a Vidékfejlesztési Minisztérium a mezőgazdasági termelők tevékenységének bővítését segítő diverzifikációs pályázat keretösszegét, így összesen 13,5 milliárd forint támogatást kaphatnak az érintett gazdák – jelentette be V. Németh Zsolt 2013. május 13-ai budapesti sajtótájékoztatóján. A vidékfejlesztésért felelős államtitkár kiemelte: a február 15. és április 26. között megnyitott pályázatra 572 kérelem érkezett, összesen 16,5 milliárd forintos forrásigénnyel. A kérelmeket hamarosan elbírálja a hivatal, a pályázat beadásától számított 90 napon belül meghozza döntését, így legkésőbb július végéig minden jelentkezőt értesítenek az eredményről. Forráshiány miatt várhatóan senkit nem kell majd elutasítani, előreláthatólag minden hibátlan pályázatot beadó jogos igénylő támogatáshoz juthat.
  • V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Széchenyi Programiroda Tavaszi Konferenciasorozatának szombathelyi állomásán 2013. május 14-én elmondta, hogy a 2013-as programozási időszak végéhez közeledve kertészeti gépek beszerzésére, erdészeti támogatásokra, valamint a LEADER Program forrásaira hirdet pályázatot a Vidékfejlesztési Minisztérium. Az államtitkár hangsúlyozta: a vidékfejlesztési tárca célja a 2007-2013 között rendelkezésre álló több mint 1300 milliárd forint teljes felhasználása. Eddig az összegnek csaknem 93%-át kötötték le, a kifizetés 48%-os.
  • A 70/2013. (IV.22.) MVH Közlemény alapján az agrár-erdészeti rendszerek mezőgazdasági földterületeken történő első létrehozásához lehet támogatást igényelni 2013. május 1. és június 30. között.
  • Megjelent a vidékfejlesztési miniszter 28/2013. (IV. 30.) VM rendelete az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról. A rendelet tartalmazza az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez a 2012. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 49/2012. (V. 22.) VM rendelet módosítását is. A változtatás értelmében az ügyfél a támogatási határozat közlésétől számított hat hónapon belül köteles a támogatási határozatban jóváhagyott támogatási összeg legalább 10%-ával elszámolni, míg ez korábban 25% volt.
  • Megjelent a vidékfejlesztési miniszter 30/2013. (IV. 30.) VM rendelete az egyes agrártámogatási és egyéb agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról. A rendelet tartalmazza az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez 2012. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 61/2012. (VI. 29.) VM rendelet módosítását is. A változtatás értelmében kifizetési kérelmet a határozat kézhezvételétől számított hat hónapon belül, 2013. június 30-ig lehet majd benyújtani. A végrehajtási rendelet értelmében korábban a kifizetési időszak ezen jogcím vonatkozásában is február 1. és május 31. közötti intervallumra terjedt ki.
  • Megjelent a 75/2013. (V.3.) számú MVH Közlemény az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről szóló 14/2013. (I.22.) számú MVH közlemény módosításáról.
  • Megjelent a 78/2013. (V.3.) számú MVH Közlemény Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről szóló 27/2013. (I.22.) számú MVH közlemény módosításáról.
  • A 79/2013. (V.7.) MVH Közlemény alapján a mezőgazdasági területek erdősítéséhez lehet támogatást igényelni 2013. május 1. és június 30. között.