fbpx

Pályázati aktualitások / Május

Írta: Szerkesztőség - 2014 május 08.
2012. után ismét kiírták ezt a nagy érdeklődésnek örvendő pályázatot, melyben a gazdaság indítására lehet támogatást igényelni. Népszerűségét annak köszönheti, hogy – eltérően a többi EMVA-ból finanszírozott támogatástól – jelen konstrukció nem utó, hanem előfinanszírozású, valamint nincsen szigorúan lehatárolva, hogy mire lehet a támogatást fordítani. Ebben a pályázatban lehetőség nyílik földterület, állatok és használt, valamint új gépek vásárlására is.

A támogatás feltételei

A pályázati kiírás szerint egy alkalommal, költségek fedezetére vagy fejlesztési célra támogatás vehető igénybe a mezőgazdasági tevékenység megkezdéséhez. Az igénybe vehetőség feltétele, hogy a pályázónak 18 és 40. életév közöttinek kell lennie, a rendelet által meghatározott valamely szakképesítéssel, végzettséggel kell rendelkeznie, valamint még nem nyújthatott be agrár, vagy agrár-vidékfejlesztési célú támogatási kérelmet vagy pályázatot az MVH-hoz. Ez utóbbi lényegi változás, hiszen az előző kiíráshoz képest jelen esetben nem csak, hogy nem kaphatott támogatást, de nem is nyújthatott be az eddigiek során kérelmet. Kivételt képez ez alól, ha valaki fiatal mezőgazdasági termelők indulásának támogatására nyújtott be kérelmet, de támogatást nem kapott, illetve ha május 1-ig az egyéb jogcímre benyújtott pályázatát annak jogerőre emelkedését megelőzően visszavonta.
A rendelet értelmében az is jogosult a benyújtásra, aki aranykalászos gazda képesítéssel rendelkezik, azonban az értékelésnél ez nem jelenik meg: pontot csak a felsőfokú szakképesítésű, technikusi és szaktechnikusi képzési szintekre adnak. Ha valaki tehát csak szakmunkási képesítéssel rendelkezik, az jelentős ponthátránnyal indul, mely döntő lehet az értékelésnél.

Kötelező vállalások

A kérelmezőnek kötelezettségei is vannak, melyek a pályázatban való megfelelés feltételei. Az egyik legfontosabb, hogy a létrehozandó gazdaságot személyesen kell vezetni, valamint a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásának időpontjától a működtetési időszak végéig a mezőgazdasági termelő tevékenységet főtevékenységként, egyéni vállalkozóként folytatnia. A támogatási határozat kézhezvételétől számított egy éven belül pedig részt kell venni a fiatal mezőgazdasági termelők elindítása című kötelező képzésen, melynek igazolása után lehet csak a támogatás fennmaradó 10%-át igényelni.

A támogatás mértéke

A támogatás keretösszege 15 millió eurónak megfelelő forintösszeg, mely még az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap 2007-2013-as költségvetéséből maradt vissza. A mértéke függ attól, hogy a pályázó mekkora gazdaság létrehozását szeretné elérni a támogatásnak köszönhetően. A gazdaság méretét EUME-ban (Európai Mértékegységben) kifejezve kell megadni a működtetési időszak 4. évének végére. Ha a vállalt üzemméret:
  • legalább 4 EUME nagyságú, de nem éri el a 7 EUME-t, akkor 20 000 eurónak,
  • legalább 7 EUME nagyságú, de a 10 EUME-t nem éri el, akkor 30 000 eurónak,
  • legalább 10 EUME nagyságú, akkor 40 000 eurónak megfelelő forintösszeg a támogatás.
A működtetési időszak 2015-től kezdődik és 2019 év végéig tart.

A támogatási kérelem benyújtása

A kérelem benyújtására ez év május 1. és május 15. között nyílik lehetőség, kizárólag postai úton, melyet a lakóhely szerinti megyei MVH kirendeltségnek kell címezni. Egy kérelmező csak egy pályázatot nyújthat be, valamint nincs lehetőség hiánypótlásra sem.
A kérelemmel együtt mellékelni kell a végzettséget igazoló dokumentumok hiteles másolatát, valamint az értékelési szempontok alátámasztására az igazolásokat, nyilatkozatokat.
A kérelmek elbírálása pontozási rendszer alapján zajlik. Ez négy részre tagolódik: a) Szakmai szempontok, b) Horizontális szempontok, c) Pénzügyi terv és d) Üzleti terv. A rendelet értelmében a jogosultság megállapításához az a) és b) részből összesen minimum 51 pont, a c) részből 4 pont, a d) részből pedig 20 pont elérése szükséges.

Kifizetési kérelem

Az első, a támogatási összeg 90%-ára irányuló kifizetési kérelmet a támogatói határozat jogerőre emelkedését követő 90 napon belül kell benyújtani. Ezzel együtt mellékelni kell az egyéni vállalkozóvá válásról szóló igazolást, valamint az elismert termelői csoport vagy zöldség-gyümölcs termelői csoport és termelői szervezet igazolását az ügyfél tagságáról – amennyiben az a támogatási kérelemben jelezte csatlakozási szándékát.
A fennmaradó 10% igénylésére az ügyfél vállalásainak teljesítése után és legkorábban 2016. június 1. és 30. között, de legkésőbb a 2019-ben megnyíló kifizetési kérelem benyújtási időszakban lesz lehetőség.

Szakmai szemmel

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a támogatás elnyeréséhez magas pontszámra lesz szükség: az előző kiíráshoz hasonló kerettel, mindössze 4,5 milliárd forinttal hirdették meg a pályázatot. A maximális, tehát a 40 ezer eurós támogatási maximummal számolva így mindössze 375 db fiatal termelő kaphat támogatást, ami az eddigi jelentkezéseket tekintve nagyon alacsony támogatási százaléknak felel meg. A 2012. évi kiírásnál a ponthatárt az összpontszám 80%-ában határozták meg, várhatóan a mostani is akörüli értékben lesz megállapítva.
Ugyanakkor érdemes alaposan átgondolni, hogy mi az, amit teljesíteni tudunk és annak megfelelően tenni a vállalásokat, melyek tekintetében az MVH az üzemeltetési időszak 4. és 5. évét szigorúan ellenőrzi. Amennyiben az adott évre tett vállalásokat az ügyfél nem éri el, úgy számíthat a rendeletben meghatározott szankciókra, melyek jelentős része a támogatás egy adott százalékban meghatározott visszafizetésére kötelez. Vannak azonban olyan esetek is, melyek következtében a támogatás jogosulatlan igénybevételnek számít. Ez már egy erősebb szankció, mely járhat a következő támogatási ciklusból való, meghatározott időpontra történő kizárással is.
Előzetes hírek alapján a 2014-2020-as költségvetési ciklusban ez a jellegű támogatás továbbra is meghirdetésre kerül, valamint a támogatás maximuma is jóval a mostani fölé emelkedhet. Aki tehát most úgy érzi, hogy az előzetesen számított pontszáma nem lesz elegendő, annak van még esélye a későbbiekben is egy magasabb keretösszeggel és támogatási maximummal meghirdetett támogatásra pályáznia.

Pályázati hírek, információk

  • Megjelent a 64/2014. (IV.17.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről szóló 13/2014. (I. 22.) számú MVH közlemény módosításáról.
  • A technológiai berendezések beszerzésére (ÁTK-ÉLIP) benyújtott pályázatok döntései várhatóan május elejéig postázásra kerülnek. Annak sem kell félnie tehát, aki nem kapott még határozatot, az MVH kirendeltségek a kapacitásuktól függően küldik őket.
  • Előzetes információk alapján a turisztikai pályázatokról szóló döntéseket április végén, május elején fogják postázni a Helyi Akciócsoportok.
  • 2014. április 9. napjától kezdődően minden elektronikus úton benyújtandó kérelem vonatkozásában kötelezően előírt feltétel, hogy az ügyfél ellenőrizze az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe bejelentett adatait.
  • Április 9-től nyílik lehetőség a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú támogatás, valamint további 26 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem benyújtására. A benyújtás határideje a jogszabály alapján 2014. május 15. A kérelmeken módosítást a jogszabály szerint május 31-ig (idén június 2-ig) lehet végezni. Ezután, június 10-ig, viszont már a támogatási összeg csökkentésével jár a módosítás.
  • A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott képzésekhez igényelhető támogatásra a beérkezett kérelmek alapján 1,07 milliárd forintot fizetett ki 9529 ügyfél részére. A támogatott képzéseken mezőgazdasági termelők és erdőgazdálkodók vehettek részt. Az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti, valamint hatósági képzések keretében a gazdálkodást fenntartható és az eredményességét szolgáló ismeretek átadása történt meg.
  • A vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésének keretében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 1072 kérelemre vonatkozóan 12,7 milliárd forint támogatást hagyott jóvá. A kérelmek elbírálása a benyújtás sorrendjében történt, a támogató határozatok kipostázása megkezdődött.
  • A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a 15. héten az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) társfinanszírozott nem terület- és állatalapú jogcímekre 936 kérelem esetében, összesen 5,7 milliárd forint összegű támogatás kifizetését indította el.
A jóváhagyott összegből mezőgazdasági jogcímekre (elsősorban az állattartó telepek korszerűsítése, a mezőgazdasági termékek értéknövelése és a kertészet korszerűsítése jogcímekre) 1,4 milliárd forintot, míg vidékfejlesztési jogcímekre (elsősorban a falufejlesztés, a mikrovállalkozások fejlesztése, a vidéki örökség megőrzése és a nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálás jogcímekre) 4,3 milliárd forintot fizet ki a Hivatal.
  • Az egységes kérelem keretein belül, május 15-ig nyújthatnak be kifizetési kérelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH), azok az erdőgazdálkodók, akik erdei közjóléti létesítmények megvalósításához igényeltek támogatást.
Az intézkedés erdei kirándulóhelyek, tanösvények, kilátók kialakítására adott lehetőséget utófinanszírozással, 100%-os támogatási intenzitás mellett. A kifizetési kérelmet a támogatott tevékenységek megvalósítása után lehet benyújtani.
A kifizetési kérelem beadására az egységes kérelemnél ismert határidők és technikai információk vonatkoznak.
  • Áprilisban több mint 66 millió forintot fizet ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal azoknak az igénylőknek, akik a tanyafejlesztési program keretein belül jelzett fejlesztési céljaikat határidőben megvalósították és benyújtották elszámolási dokumentációjukat a Nemzeti Agrárszaktanácsadási Képzési és Vidékfejlesztési Intézethez.
A támogatási összegből 28 millió forint a tanyagazdaságok fejlesztésére, 38 millió forint pedig útfelújításra, tanyagondnoki szolgálatok korszerűsítésére, villamosenergia ellátásra, valamint gazdaság indításra vonatkozik.
Somogyi Tibor – Tóth Gergő Péter
Som-Tan Pályázati Tanácsadó Iroda – Bábolna