AXIÁL WEBKONFERECIA 1.0

Foglalkoztat a talajvízháztartás és a talajtömörödés problémája, fontosnak tartod, hogy képet kapj területeid heterogenitásáról? Akkor tedd magad szabaddá május 21-én csütörtök délelőtt és csatlakozz az AXIÁL WEBKONFERENCIA 1.0 közönségéhez!

A járványhelyzet miatt valamennyi rendezvény elmarad hazánkban, köztük az olyan mezőgazdasági események is, mint például az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok vagy a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow. E programok jelentőségét most érezzük át igazán, amikor a csúcskategóriás gépeket, a legpompásabb állatokat, a személyes tapasztalatokat csak korlátozottan tudjuk megosztani egymással.

Az AXIÁL Kft. ezt felismerve most online térben szervez szakmai eseményt, amelynek középpontjában a talaj és az azzal kapcsolatos megoldások állnak. A lényegi információkat összefoglaló, mindössze 1,5 órás webkonferencia keretében hazai szakértők, az AXIÁL Kft. munkatársai is megszólalnak, sőt a szervezők egyedülálló módon még egy hevederes kombájnt is behoznak a konferenciaterembe!

Program:

  • 10:00-10:10 – Köszöntő
    Előadó: Harsányi Zsolt, tulajdonos-ügyvezető, AXIÁL Kft.
  • 10:10-10:25 – mAXI-MAP – új szolgáltatás a szakszerű precíziós gazdálkodásért
    Előadó: Dr. Mesterházi Péter Ákos, precíziós gazdálkodási csoportvezető, AXIÁL Kft.
  • 10:25-11:05 – Kerekasztal-beszélgetés: Közös kincsünk, a talaj. Óvjuk meg!
    A téma szakértői:
    – Csákiné Dr. Michéli Erika akadémikus, intézetvezető, Szent István Egyetem Környezettudományi Intézet
    – Kovács Gergő Péter, igazgatóhelyettes, Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Agrárgazdasági Kutatóintézet
    – Nyárádi Attila, ügyvezető igazgató, Framest Kft.
    – Szabó Gábor, termékmenedzser, AXIÁL Kft.
  • 11:05-11:25 – Kombájn a konferenciateremben – hevederes CLAAS LEXION 6800 virtuális gépbemutató
    Előadó: Az AXIÁL videókból ismert STIUMI
  • 11:25-11:35 – Zárszó
    Előadó: Pintér Zsolt, ügyvezető, AXIÁL Kft.

Speaker: Balogh Tamás, újmédia menedzser, Agroinform.hu és Umenhoffer Péter, marketingigazgató, AXIÁL Kft.

Ahogy korábban írtuk, az AXIÁL WEBKONFERENCIA 1.0 online térben fog zajlani, az előadók, szakértők és speakerek a ZOOM platformon keresztül kapcsolódnak egymáshoz, amely előadásokat és beszélgetéseket az AXIÁL Kft. Facebook oldalán egy élő videó formájában tekinthet meg minden érdeklődő. Ha az esemény során felmerülne pár kérdésed, ne habozz! A webkonferencia élő videója alatt a szervezők kommentben várják ezeket.

Ne felejtsd el beírni a naptáradba:
2020. május 21. csütörtök 10:00-11:35

https://www.facebook.com/axialkft

AXIÁL WEBKONFERECIA 1.0 – Középpontban a talaj!

Szöveg:
Borbély Zsanett
marketingkommunikációs menedzser
AXIÁL Kft.


Esemény kezdete:
2020. május 21. csütörtök

Esemény vége:

2020. május 21. csütörtök

Helyszín

,
ONLINE

Elérhetőség

További információk
agrár AXIÁL erőgép konferencia mezőgazdaság szántó talaj termőföld traktor