fbpx

12 ezer fa 475 településnek

Írta: Szerkesztőség - 2020 november 20.

Az Országfásítási Program részeként júniusban indította az agrártárca a településfásítási kezdeményezését, mely a 10 ezer főnél kisebb lélekszámú helységek zöldterületek bővítését célozta meg, a levegőminőségének és életkörülmények javítása érdekében.

 

fásítás

 

A kiírással a Vidékfejlesztési Programban rendelkezésre álló, az önkormányzatok számára is elérhető erdészeti támogatásokra is felhívják a figyelmet. Nagy István, agrárminiszter hangsúlyozta, hogy már az elindítása utáni első pillanatokban is hatalmas volt az érdeklődés a lehetőség iránt, a programban rendelkezésre álló 12 ezer sorfa néhány óra alatt gazdára talált, miközben többszörös volt a túljelentkezés.

A program jelenlegi szakasza két lépcsős:

  • az őszi időszakban 211 településen, összesen 5499 fát ültettek el a helyi közösségek az erdészeti szakemberek közreműködésével;
  • tavasszal újabb 6752 darab sorfa elültetésére kerül sor 265 településen.

A most telepített konténeres vagy földlabdás előnevelt sorfák 2-5 méter magasak, törzskörméretük 10-14 cm.

A program azonban jóval túlmutat a fák elültetésén

A faültetést a legtöbb helyen közösségi esemény részeként szervezik meg, bevonva ezzel a települések lakosságát. A kampánynak köszönhetően pedig sokszázezer emberhez jut el a program, és a támogatási lehetőségek híre – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.

 

Nagy István

 

Nagy István úgy fogalmazott: az erdők megmaradása és gyarapodása jövőnk záloga. Védelmükkel biztosítani tudjuk a biológiai sokféleség megőrzését, az ország környezeti állapotának javulását, és így az egészséges élelmiszerek előállítását. Fel kell ismernünk, hogy erdeink különleges bánásmódot, megkülönböztetett figyelmet érdemelnek.

Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: Pelsőczy Csaba