fbpx

30 éve az építés a Merkbau világa

Írta: Agrárágazat.hu - Hirdetés - 2020 december 10.

Kezdetektől fogva fontos szerepet játszottak a Merkbau Zrt. kivitelezési munkái között a mezőgazdasági, illetve az azt támogató szektorokhoz kapcsolódó beruházások.

Az ország több részén is építettünk síktárolókat, gabonaszárítókat, más helyszínek mellett Sükösdön, Enyingen, Hajdúsámsonban, Fábiánsebestyénben. A mezőgazdaságban fontos szerepet játszó AXIÁL Kft. számos telephelyét kivitelezhettük, többek között Baján, Pécsen, Szolnokon, Kerecsenden, Békéscsabán és nem utolsósorban Sárváron. A telephelyépítések közben folyamatosan ott voltunk kisebb-nagyobb átalakítási, fejlesztési beruházásaiknál is.

A KITE Zrt. is visszatérő megrendelőnk. Síktárolókat építettünk számukra Tápiószentmártonban és Szentesen, telephelyet bővítettünk Hódmezővásárhelyen, majd Kecskeméten új telephely kivitelezésére kaptunk megbízást. A Mogyi Kft.-től 2003-ban gyártócsarnok kivitelezésére kaptunk megbízást, melyet tíz évvel később Baján épülő új telephelye követett. Több ütemben terménysilók, szárítók, logisztikai épületek és komplett infrastruktúra készült, majd a tavalyi évben logisztikai csarnok és magasraktár.

A szőlő- és gyümölcsfeldolgozás több szintje is képviselteti magát palettánkon. 2006-ban Villányban a Sauska borászat új telephelyét, míg 2008-ban az Apátsági Borászat bővítését kivitelezhettük, Pannonhalmán.

2010-ben ünnepelte a társaság fennállásának 20. évfordulóját, melyet megkoronázott a Pannonhalmán átadott Viator Étterem és Borbár Nívódíjjal történő elismerése. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a Somló Spiritpálinkafőzde emblematikus szerkezetépítési munkájáért megkaptuk az Építőipari Mesterdíjat 2012-ben. Ebben az évben készült el Kárásztelken a pezsgő- és szőlőfeldolgozó üzem, melyért a Merkbau Építőipari Nívódíjat kapott.

 

Merkbau Kft.

 

Cégünk felkérést kapott a villányi Sauska borászat bővítésére, mely olyan összhangot teremtett az előző ütemben kivitelezett épülettel, hogy a bírálóbizottság Nívódíjjal jutalmazta. A sorból különleges szerkezete miatt nem hagyhatjuk ki a győrújbaráti szőlőléüzem kivitelezését, mely üde színfoltja környezetének.

A húsipar területén is számos referenciával rendelkezünk. A Bonafarm cégcsoportnak Ácson, Dombóvár-Nagykondán és Majs-Ormánypusztán sertéstelepet építettünk, utóbbira cégünk megkapta második Építőipari Mesterdíját szerkezetépítési-vasszerkezeti munkájáért.

2018-ban adtuk át Mélykúton a HUNENT Zrt. szárnyasvágóhídját, mely a térség legnagyobb beruházása volt.

A ZKI-Vetőmag Kft.-nek Kecskeméten volt alkalmunk új telephelyet építeni, mellyel a csomagolást és raktározást tudták fejleszteni tevékenységükben.

A Tamási Hús Kft.-nél is számos élelmiszeripari beruházást mondhatunk magunkénak, jelenleg is folyó kivitelezési munkáinkkal a cég gyártókapacitását bővítjük. 2020-ban a Merkbau Kft. fennállásának 30. évfordulóját ünnepli, és szeptember elsejével jogutódlással zártkörű részvénytársasággá alakult. Célunk, hogy folyamatos fejlődés révén növeljük cégünk meghatározó szerepét és elismertségét szűkebb régiónkban, valamint a hazai és nemzetközi piacon egyaránt. Minden üzletágunkban újabb és újabb piaci szegmenseket célzunk meg, jelentősen javítva ezzel pozíciónkat. Működésünk, tevékenységi köreink további fejlesztésével, valamint nyílt szellemű, innovatív, hatékony menedzsmentműködtetéssel kívánunk maximálisan megfelelni a jövő egyre növekvő kihívásainak, többek között az agrárium beruházásainak piacán is. Erre törekszünk a Merkbau Zrt.-nél és elmondhatjuk magunkról, hogy: „Az építés a mi világunk!”

 

www.merkbau.hu

merkbau