fbpx

Újabb 5 sertéspestises esetet jeleztek – Kész az elektromos kerítés

Írta: - 2020 szeptember 16.

Tegnap Berlin közelében további öt vaddisznót találtak, amelyekben jelen volt az afrikai sertéspestis vírusa. Mindegyik állat a legelső eset köré vont zárlati zónán belülről került elő. Négyet holtan találtak, egy beteg példányt pedig kilőttek.

 

 

Németország 2018 óta készül rá, hogy a kór átlépi a lengyel határt. A határmenti tartományokban „vérdíjat” tűztek ki a vaddisznókra, és telepfelszámolási, állatihulla-megsemmisítési gyakorlatokat tartottak. Most igyekeznek a csehek példájából okulva a lehető leggyorsabban lekeríteni az érintett térséget és ezen belül felszámolni a teljes vaddisznó-állományt. A csehek ugyanis ezzel a módszerrel egy bő éven belül ki tudták irtani a kórt az ország területéről.

Egy 12 kilométer hosszú, mobil elektromos kerítést már szombaton felhúztak a kitörési pont körül. (Az ASP bejelentése szerdán történt.) A veszélyzóna egy legalább 15 kilométer sugarú kör, ezen belül 50 gazdaság 15 ezer házisertést tart, a legnagyobb egymaga 5000 állatot. Itt mostantól semmilyen irányban nem mozoghat a jószág. A vágóhídra sem juthat el, kivéve, ha a tesztek igazolják, hogy az állat vírusmentes, és az állományba 30 napon belül egyetlen új egyed sem került be a veszélyzónából. A védőzóna 30 kilométer sugarú körén belül is csak korlátozásokkal szállítható a jószág. Amennyiben egy üzemen belül bukkanna fel a kór, ott minden állatot azonnal le kellene ölni, és elkezdődne a szomszédos gazdaságok tüzetes átvizsgálása.

Az ország egésze nem szállíthat sertéshúst Kínába, Dél-Koreába és Japánba. A termelők joggal aggódnak a kereskedelmi korlátozások miatt. Idén csak az első félévben 380 ezer tonnányi sertéshúst exportáltak Kínába, többet, mint tavaly az egész év folyamán. Ez az ágazat elképesztő mértékben függ a kereskedelemtől, a kivitt áruérték 2019-ben meghaladta az 5,9 milliárd dollárt. A német export kiesésével az amerikaiak és a spanyolok, a franciák, hollandok és dánok kerülnek kedvező pozícióba. Erről részletesen írunk októberi számunkban.