fbpx

A jövő szemenkénti vetőgépe a jelenben: Lemken Azurit

Írta: Szerkesztőség - 2020 május 21.

A Lemken Azurit vetőgépe immáron rajtra készen áll, hogy a gazdáknál a gyakorlatban is bizonyítson. Az új vetőgép-család, mely az Azurit névre hallgat már nem ismeretlen itthon sem, viszont a technikai megoldások és újítások miatt érdemes vele kalkulálni.

A mai, modern mezőgazdaságban minden a digitalizációról, az automatizálásról szól. Ezen kritériumoknak az Azurit teljes egészében megfelel, hiszen csak ISOBUS-os kivitelben érhető el, így a Section Control (automatikus sorelzárás) és a GPS-vezérelt művelőnyom-elhelyezés(!), a táblán belüli, változó tőszámú vetés sem jelent gondot. Alapfelszereltségében ezeket mind tudja. A Lemken szemenkénti vetéstechnológiájának alapelve azonban az innovatív DeltaRow-rendszer, mely teljesen új irányt mutat a precíziós vetés területén.

A DeltaRow-rendszer előnye egy szabályosan elhelyezett magkiosztás, ami garantálja, hogy a növények élettere (tenyészterülete) 70%-kal nagyobb lesz, mint a hagyományos, egysoros vetés esetén. Ez a gyakorlatban a növények számára több vizet, tápanyagot és fényt jelent. A műtrágya a két sor közé a gyökérzóna alá kerül, mely fokozottabb tápanyagfelvételt biztosít. A gyakorlatban a sorok 12,5 cm távolságra helyezkednek el, amelyben a növények szabályos háromszög alakzatban állnak, míg a műtrágyasorok távolsága 75 cm.

A növények kezdeti fejlődése erősebb, intenzívebb. A nagyobb tőtáv miatt a talajt sokkal egyenletesebben szövik át a gyökerek. Természetesen az erősebb növekedés nagyobb lombfelület kinevelését teszi lehetővé, mely magasabb termésponteciált rejt magában. A DeltaRow másik nagy előnye: a kultúra gyomelnyomó-képessége jelentősen megnő. Fontos erről beszélni, hiszen a növényvédő szerek, hatóanyagok folyamatos kivonása mellett egyre kényesebb kérdéskör a gyomirtás.

A betakarítás hagyományos kukorica- és napraforgóasztalokkal kényelmesen, problémamentesen elvégezhető.

A gép felépítése: lehet ezt egyszerűen, és leleményesen is

A vetőgép tervezésekor alapvető szempont volt a felhasználóbarát (egyszerű) beállítás és könnyű karbantartás. A gép jól átlátható, nem túlbonyolított kialakítású. A művelőelemeket tekintve a műtrágyát egy duplatárcsás csorszolyarendszerrel helyezzük le. A csoroszlyák nyomása maximálisan 200 kg lehet. A rendszerérzékelők segítségével a műtrágya áramlását is figyeli, és ha dugulás lépne fel, figyelmezteti a kezelőt. További előnye, hogy az újgenrációs CCI-monitorok képesek akár külön a műtrágya és vetőmag sorelzárására is. Így a precizitás automatikusan növelhető. Következő művelőelemként egy trapézhenger a műtrágyaárkot betemeti, majd előtömörít a vetőcsoroszlyák számára. A magadagolást egy a vetőházban elhelyezett vetődob végzi, melyet egy elektromotor hajt. A vetődobon a furatok eltoltan helyezkednek el, mely garantálja a DeltaRow alakzatot. A furatokba a túlnyomás felszorítja a magokat, melyeket egy elektronikusan állítható maglesodró a megfelelő pozícióban eltávolít, majd azok 50-60 km/h sebességgel a magárokba kerülnek. Egy puha elkapókerék a megfelelő helyen tartja a vetőmagot, míg végül a tömörítőkerekek lezárják a vetőárkot.


A Solitair SW 12 kocsi 5.800 literes űrméretével kevesebb tankolást, és hosszabb menetidőt garantál

Hogy a DeltaRow-rendszerbe szélesebb abroncsozással szerelt erőés munkagépek is beférjenek az automatikus művelőút-elhelyezés segít. Jelenleg akár 2 különböző munkaszélességű eszközhöz is készíthetünk művelőutakat, melyek maximális szélessége akár 87,5 cm is lehet.

A vetőmagtartály központi kialakítású, 600 l-es. A műtrágyatartály lehet front tartály, vagy a Solitair 25 vetőgép, vagy egy kimondottan a nagyüzemek részére ajánlatos speciális SW 12 kocsi.

Gyakorlatban mit mutat a DeltaRow?

A DeltaRow gyakorlati tesztjei bebizonyították, hogy a hagyományos egy soros vetéshez képest 8-10% plusz terméstöbblet érhető el. A növények szárkörmérete akár 50%kal(!) nagyobb, a lombfelület és a növények magassága látványosan elválik, illetve tovább él a növény, még aszályos idő esetén is. A stressztényezőket jobban viseli a kultúra a DeltaRow használata esetén.

További információért keresse a Lemken Hungária Kft. munkatársait:

Kelet-Magyarország: Szrnka Péter +36/30-852-5787
Nyugat-Magyarország: Póczik Balázs +36/748-5380

lemken.com/hufacebook.com/LEMKEN.Hungary/