fbpx

…hogy presztízs legyen a gépészélet!

Írta: - 2017 május 16.

Az MKB Csoport a következő időszakban jelentős támogatást nyújt a MEGFOSZ szakmai programjának megvalósításához. Erről írt alá együttműködési megállapodást március 28-án dr. Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója, Katona Ildikó, a bank üzleti vezérigazgató-helyettese és Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) elnöke.

A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége évek óta kiemelten foglalkozik a mezőgazdaság, valamint az élelmiszer előállítást biztosító ágazat versenyképességének erősítésével. Ennek keretében „Legyél Te is mezőgépész!” címmel indította el pályaorientációs kampányát, amelyben felhívja a figyelmet a mezőgazdasághoz kapcsolódó szakmákban rejlő lehetőségekre. A program központi üzenete az, hogy a mezőgépészet hosszú távú megélhetést képes biztosítani és alkalmas az önálló, vállalkozói tevékenység elindításához, így akár a generációkon átívelő, hosszú távú vállalkozói lét megalapozásához is.

Az MKB Csoport több évtizede jó kapcsolatot ápol az agrárszakma képviselőivel. Az MKB-Euroleasing 2016-ban indította el mezőgazdasági gép- és eszközfinanszírozási üzletágát, amellyel az indulás évében a második legnagyobb szereplője lett a lízing piac ezen szegmensének. Erős banki háttérrel mostanra szoros együttműködést alakított ki az ország legnagyobb mezőgazdasági gép forgalmazóival és folyamatosan bővíti partneri körét az Agrárium mind komplexebb és rugalmasabb kiszolgálásáért.

Az MKB Csoport és a MEGFOSZ idén januárban már közösen jelent meg az AGROgépShow kiállításon. A partnerség jegyében a felek a közeljövőben több közös reklám- és marketingkampányt folytatnak majd, rendezvényeket bonyolítanak le, valamint társadalmi szerepvállalásaikat is összehangolják.

Ahogy Dr. Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója fogalmazott: „az MKB Csoport számára fontos a magyar agrárium jövője, különösen az, hogy a vidéken élő fiatal generációk helyben legyenek képesek megtalálni a saját kiszámítható jövőjüket. Tiszteljük és megbecsüljük a mezőgazdaságban vállalkozók erőfeszítéseit és büszkék vagyunk rá, hogy hosszú távú, kiszámítható banki partnerek vagyunk számukra.”

Sándor Ildikó