fbpx

VM: az erdők fontos gazdasági funkciót töltenek be

Írta: - 2014 március 24.

VM: az erdők fontos gazdasági funkciót töltenek beBudapest, 2014. március 21., péntek (MTI) – A hazai erdők 35 ezer embernek adnak munkát, ökológiai és társadalmi szerepük mellett fontos gazdasági funkciót is betöltenek – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közleménye szerint az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár az erdők nemzetközi napja alkalmából tartott ünnepségen pénteken.

Kardeván Endre elmondta: Magyarország több mint 20 százalékát borítja erdő, amely a telepítéseknek köszönhetően 2010 óta 12 500 hektárral nőtt. Az erdészeti támogatások segítségével négy év alatt 11 ezer új munkahely jött létre, ezzel együtt a magyar erdők 35 ezer embernek teremtenek munkalehetőséget. A hazai erdők évente közel 3 millió tonna széndioxidot kötnek le, lassítva ezzel a klímaváltozás ütemét. Az ország vízbázisainak jelentős részét szintén az erdők védik, de ezen túl megkötik a szálló port, tisztítják a levegőt és kiegyensúlyozzák az időjárás szélsőségeit.

Ismertette: 2013 óta közel 7 milliárd forintból létesülnek erdei kiránduló- és pihenőhelyek, tanösvények, erdei kilátók. A Bejárható Magyarország Keretprogram pedig könnyebbé teszi az erdei lovaglást, a kerékpározást és a túrázást mindenki számára. Az elmúlt években 24 ezer hektáron fejlesztették az erdők közjóléti és környezetvédelmi szolgáltatásait.

Rámutatott, hogy az erdők ökológiai és társadalmi szerepük mellett fontos gazdasági funkciót is betöltenek. A belőlük kitermelt több mint 7,5 millió köbméter faanyag fedezi a lakosság tűzifaigényét, és faipari alapanyag.

Magyarországon fenntartható erdőgazdálkodás folyik, így az erdőállomány élőfakészlete folyamatosan nő, természetességi állapota javul. Az erdők fejlesztésére és ápolására uniós forrásból eddig közel 90 milliárd forintot fordítottak. „A magyar erdők a nemzet közös örökségének részét képezik, melyek védelme és fenntartása, a jövő nemzedékek számára történő megőrzése mindannyiunk kötelessége” – fogalmazott a közlemény szerint Kardeván Endre.

A közlemény szerint az államtitkár az erdők nemzetközi napja alkalmából rendezett ünnepségen kitüntetéseket és elismerő okleveleket adott át.

MTI 2014. március 21.