fbpx

A jövő a levegőből jön

Írta: Szerkesztőség - 2015 március 30.
A „drón” kifejezés egyre elterjedtebb az utóbbi években, így az emberek nagy része találkozott már vele valamilyen formában. Az interneten mindenki számára elérhető olyan több rotoros „multikopter”, mely kamerával felszerelt, és távirányítója segítségével 10-20 percig a levegőben tartható. Ezek nem mások, mint játékszerek, azonban egyáltalán nem veszélytelenek! Többségük kicsi, 4 rotorral szerelt, és ha egy esetlegesen meghibásodik közülük, a gép irányíthatatlanná válik és leesik! 
Az UAV előnyei a mezőgazdaságban
A komolyabb felhasználásra szánt multikopterek fejlesztői – kiküszöbölendő a fenti problémát – 6, illetve 8 rotorral gyártják termékeiket (egyesek szerint biztonsági szempontból elég a 6, mások csak a nyolcra merik vállalni a garanciát). Néhány márka merevszárnyú mini repülőgépekkel igyekszik teret nyerni, melyek általában könnyebbek, valamint hagyományos, repülőgép-szerű kialakításuknak köszönhetően siklanak a levegőben, így meghibásodás esetén vitorlázva érnek földet, vagyis gyakorlatilag nem okoznak kárt. Ezek a repülőgépek sorrepülésre is alkalmasabbak társaiknál (a stabilabb repülés eredményeképpen). Majd mindegyik elérhető többféle kamerával, így természetszerűen spektrális, a mezőgazdaságban hasznos lencsével is. Létezik olyan, mely úgynevezett direkt tájékozásra képes, így nincs szükség illesztő pontok mérésére, nem kell a terepet egyáltalán bejárni vagy érinteni ahhoz, hogy akár 2-5 cm pontos adatot nyerjünk a területről (kiküszöbölhető a termény letaposása, valamint a belvíz okozta közlekedési problémák).

Az UAV előnyei a mezőgazdaságban:

Az UAV-k használata a termés vizsgálata és felügyelete szempontjából növeli a terméshozamot, valamint minimalizálja a költségeket (nincs szükség terepbejárásra, közvetlen vizsgálatokra, stb.).
Hozamnövelés – Könnyen és időben megtalálhatóak a terméscsökkentő problémák! Egyes UAV-k közel 1 órát képesek a levegőben tölteni egy akkumulátor-feltöltéssel, így könnyedén kiszámítható, hogy 60 km/h-s sebesség mellett több száz hektár terület lerepülhető, modellezhető, vizsgálható vele.
Időmegtakarítás – Minden gazda tisztában van a felderítés költségeivel, valamint ennek időigényével, ha nem légi úton kell megtennie – gyalog, vagy autóval. (Az UAV-val való felderítés illesztő pontok mérése nélkül még hatékonyabb!)
Gyors, szemmel látható beruházási megtérülés – Több, mint 10%-al nőhet hektáronként az árbevétele a termelőknek! A különleges NIR (közel infra) kameráknak köszönhetően időben észrevehetőek a növénybetegségek, melyeket a GPS-koordinátáknak köszönhetően nagyon pontosan kezelhetünk.
Egyszerű használat – Nagyon egyszerűen kezelhető, sőt, egyes rendszerek automata üzemmódban is használhatók. Mind a repülés, mind a landolás automatikus!
Biztonságos – A komolyabb, termelésre szánt UAV-k többsége automata üzemmódban a munka befejeztével visszatér a felszállás helyére, és ott landol. A komolyabb típusok kézből indíthatók, ami praktikus, hiszen nincs szükség kilövőállásra, vagy kialakított felszállópályára.
Mindent összevetve komoly előrelépés lehet a pilótanélküli repülőgépek alkalmazása olyan gazdálkodó szervezeteknél ahol nagy és nehezen megközelíthető területekről kell terepi adatot kinyerni. A jó minőségű kameráknak, valamint precíziós GPS-eknek köszönhetően gyorsan és szakszerűen juthatunk nagyon pontos adatokhoz. Az UAV-rendszerek használata precíziós mezőgazdasági gépvezérléssel együtt alkalmazva még tovább növeli a termelés hatékonyságát. Mindezek alapján talán kijelenthető: a jövő a levegőből érkezik?
Szigetvári Péter
Navicom-Plusz Bt.