fbpx

A Nufarm válasza a szerkivonásra: herbicid nélkül fog gyomot irtani

Írta: - 2020 november 06.

A kémiai gyomirtásnak nem egyetlen alternatívája a talaj bolygatása, amivel a vízvesztés is elkerülhetetlenül bekövetkezik. „Elektrosokkal” is leszárítható a növényállomány, csakhogy ennek eddig túl nagy volt az energiaigénye. Újító szellemű vállalkozók csoportja most összefogott, hogy megtalálja a módját a költségtakarékos, mégis hatékony elektrofizikai gyomszabályozásnak.

 

Az ausztrál Nufarm és a német agrártechnológiai start-up, a CROP.ZONE együttműködési megállapodást írt alá, melynek célja, hogy hibrid gyomirtási technológiát kínáljanak a főbb európai piacokon. A CROP.ZONE-t 2019-ben alapította egy nagy tapasztalattal rendelkező agrártechnológiai szakértőkből álló csapat. Újításuk, hogy a gyomirtást és az állományszárítást elektrofizikai behatással érik el, így a szintetikus gyomirtók egy része elhagyható a termelésből. A Nufarm alapvetően kémiai növényvédő szereket állít elő. Közös technológiai programjukban most egy olyan előkezelő folyadék (elektrolit) gyártását vállalta, amellyel a lepermetezett növényállomány kisebb feszültséggel, azaz kevesebb energia felhasználásával leszárítható. Ez a vegyszer- és energiatakarékos technológia elsőként a Benelux államokban és Németországban válik elérhetővé az érdeklődők számára 2021 elején. Az ehhez hasonló gyomszabályozási alternatívák a hatóanyagok kivonása következtében egyre fontosabbá válnak Európában.

 

Fronttartály
A fronttartályban az elektrolit, hátul a generátor (Fotó: Nufarm)

 

Dirk Vandenhirtz, a CROP.ZONE ügyvezetője kifejezte örömét, hogy a cég a Nufarm stratégiai partnere lehet, hiszen az ausztrál vállalat már több mint 100 éves tapasztalattal rendelkezik a növényvédelem terén, és értékesítési hálózata lefedi egész Európát. Vandenhirtz hangsúlyozta, hogy a CROP.ZONE megoldása megfelel az ökológiai előírásoknak, gyors, hatékony és költségkímélő alternatívát kínál a kémiai gyomkezeléssel szemben. Hildo Brilleman, a Nufarm EuMEA regionális vezérigazgatója hozzátette: „Számunkra ez a széles spektrumban használható, új technológia ígéretes újítást jelent a növényvédelemben, és hozzájárul a mezőgazdasági termelés fenntarthatóbbá tételéhez. Lehetővé teszi, hogy a vásárlóinknak valódi alternatívát nyújtsunk – méghozzá versenyképes áron – a bevált kémiai megoldásokkal szemben. Ez különösen azokban a növényállományokban fontos, amelyekben mostanra nagyon beszűkült a vegyi védekezés lehetősége, ezért szükség van újító megoldásokra.” A Nufarm és a CROP.ZONE képviselői hangsúlyozzák: a technológia biztonságos, hatékony és környezetbarát.

 

Nufarm logo