fbpx

Megkezdődött a területalapú támogatások második részletének utalása

Írta: - 2014 január 24.

Megkezdődött a területalapú támogatások második részletének utalásaTápiószentmárton, 2014. január 23., csütörtök (MTI) – Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön elindította a 2013-as területalapú támogatások második részletének utalását, aminek során mintegy 170 ezer gazda összesen 170 milliárd forinthoz jut.

Ez 35 ezer forint hektáronkénti támogatást jelent. Az első részlet kifizetése tavaly októberben indult, és 34 ezer forint volt – mondta az esemény tápiószentmártoni sajtótájékoztatóján a tárcavezető. Közölte azt is, hogy mivel az uniós pénzügyi ciklus a végéhez érkezett, „a kasszában visszamaradt pénzeket” is át fogják utalni, ez nagyjából 30-50 forint lesz hektáronként.

A miniszter elmondta, hogy a biztonságos átutalások érdekében csomagokban történik a kifizetés, csütörtökkel kezdődően három hét alatt. „A mai napon 51 ezer ügyfélnek több mint 30 milliárd forint értékben zajlik le a kifizetés” – jelentette ki.

Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy 2013-ban az ország gazdasági növekedését a mezőgazdaság alapozta meg. A kivitel megközelítette a tavalyelőtti rekordot, mintegy 8,1 milliárd eurót. A kibocsátás 4,2 százalékkal emelkedve 2265 milliárd forintot ért el, 2012-ben még 2173 milliárd forint volt.

Az uniós közös agrárpolitikai vitákra utalva hangsúlyozta, hogy eredményesen zárultak a tárgyalások, Magyarországnak 20 százalékkal több támogatás jut, összesen 12,3 milliárd euró. „A következő hét évben 500 milliárd forinttal tudunk többet fordítani vidékfejlesztésre és agrártámogatásokra” – mondta.

Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára jelezte: az idei évvel ugyan már kezdődik az új uniós pénzügyi időszak, de a Közös Agrárpolitikában 2014 még átmeneti év lesz. Minden olyan támogatás megmarad, amely 2013-ban is működött. Így megmarad 2021-ig az egyszerűsített területalapú támogatási rendszer (SASP) – várható összege 227 euró lesz hektáronként -, továbbá a különleges támogatások és a szerkezetátalakítási támogatások. Lehetőség lesz a kisgazdaságok egyszerűsített átalánytámogatási rendszerének alkalmazására is a kormány döntése értelmében. Az államtitkár megjegyezte, hogy a nemzeti támogatásokat szintén emelni tudják a 2014-es költségvetésben.

Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke beszámolt arról, hogy több kifizetés is folyamatban van. A területalapú támogatáshoz kapcsolódva három jogcímet emelt ki, amelyek kifizetése tavaly év végén indult el és most folytatódik. Ilyen az agrár-környezetgazdálkodási program, a kedvezőtlen adottságú területek támogatása, valamint a Natura2000 program, ahol a jövő héten indulnak a kifizetések.

MTI 2014. január 23.