fbpx

A biztosabb repcekelésért

Írta: Szerkesztőség - 2019 július 23.

A hosszú távú tapasztalatok alapján elmondható, hogy a vetésidő-intervallum közepe jelenti a legbiztonságosabb választást. Már csak növény-egészségügyi szempontból is a legjobb, mivel ezek a vetések vészelhetik át a legnagyobb eséllyel a kártevők és betegségek támadásait, igaz, a károsítók nem szokták a naptárt figyelni.

A biztonság kedvéért érdemes kicsit többet vetni, az emelt vetésnormával ugyanis kisebb mértékű pusztulás esetén pótolhatjuk a keléskor hiányzó növényeket. Az évek során a csírakori betegségek elleni védekezésben a TMTD+DMM kombinációja már többször bizonyított, de fel kell készülnünk arra, hogy ez a csávázási lehetőség már csak 2019-ben áll a rendelkezésünkre. A magyar és európai hatóságoknál ma már több gombaölő és csávázó hatóanyag is engedélyeztetési eljárás alatt van, és előfordulhat, hogy még ebben az évben, korlátozott mennyiségben ugyan, de rendelkezésre állnak új készítmények.

A LUMIPOSA másra helyezi a hangsúlyt / Új szempontok a LUMIPOSA használatakor

A LUMIPOSA-val végzett csávázásnak köszönhetően a káposztalégy kártétele lényegesen csökkenthető, enyhíthető a korai repcebolha-kártétel, illetve a lárvafertőzés visszaszorítható. A néhány évente súlyos károkat okozó repcedarázs ellen a LUMIPOSA kifejezetten hatásosnak bizonyult. A gyakorlatban, a repcetáblákat szemlézve azt tapasztalhatjuk, hogy a kezelt területen magasabb a növényszám, erősebben fejlődnek a növények. Ez műholdas vagy drónnal készített biomasszatérképeken is szembetűnő, amelyek nagyban segíthetik a tápelemek precíziós kijuttatását is. A LUMIPOSA értékes napokkal hosszabbíthatja meg a vetésidőt, mind korai, mind pedig kései vetés esetén. A fiatal növények számára kellő biztonságot ad és erőteljesebb fejlődést biztosít, elősegítve a kiegyensúlyozott őszi növekedést.

Ha a csávázással kapcsolatban további információkra lenne szüksége, keresse fel honlapunkat!

www.rapool.hu

Pálffy András
termékfejlesztő
RAPOOL Hungária Kft.
www.rapool.hu

A RAPOOL repcevetőmag-katalógusa letölthető ide kattintva.