fbpx

Élelmiszer-biztonsági együttműködést indított négy felsőoktatási intézmény

Írta: Szerkesztőség - 2013 április 25.

Debrecen, 2013. április 24., szerda (MTI) – A Debreceni Egyetem (DE) vezetésével négy hazai felsőoktatási intézmény indított kétéves közös élelmiszer-biztonsági kutatómunkát, amelynek során 1,6 milliárd forint uniós támogatást használhatnak fel – közölte Jávor András, a DE oktatási rektorhelyettese, a program szakmai vezetője a szerdai debreceni nyitórendezvényen.

A debreceni intézmény mellett – amely projektvezetőként 635 millió forintot használhat fel – a Szegedi Tudományegyetem, az egri Eszterházy Károly Főiskola és a Nyugat-magyarországi Egyetem vesz részt a programban kiegészülve nyíregyházi, kaposvári és gyöngyösi kutatókkal.

 

Élelmiszer-biztonsági együttműködést indított négy felsőoktatási intézmény

 

Az egyetemek és főiskolák összehangolják az élelmiszer-ágazathoz kapcsolódó képzéseiket és kutatásaikat: 2015 áprilisáig 404 önálló projektet kívánnak végigvinni, a tervek szerint 146 tananyagot, 40 ágazati szintű adatbázist, 3 kutatást és nyilvántartást segítő rendszert hoznak létre összesen 200 ember bevonásával – részletezte a rektorhelyettes.

A program során 40 hazai és 20 külföldi partnerrel fognak kapcsolatot kiépíteni vagy szélesíteni.

Jávor András szavai szerint a mezőgazdasági és az élelmiszer-tudományi területeket felölelő közös munkával, továbbá a késztermékek ellenőrzésével és a közös marketinggel végső soron egy olyan védjegyrendszert kívánnak kialakítani, amely egy fontos üzenet a fogyasztóknak a termék minőségéről.

Ez véleménye szerint hozzájárulhat ahhoz is, hogy a közelmúltban történt lóhúsbotrányhoz hasonló a Magyarországon előállított termékek esetében fel se merülhessen.

 

MTI 2013. április 24.