fbpx

A szegedi Gabonakutató minden növénykultúrában újdonsággal jelentkezik

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 október 31.

A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. idén is megrendezte Kiszomborban hagyományos őszi fajtabemutatóját, ahol a gazdálkodók a szakmai előadások után a gyakorlatban is szemrevételezhették az újdonságokat, melyekből nem volt hiány.

A GK ügyvezető igazgatója, Wágner József köszöntőjében az alapvető, fontos kultúrák mellett kiemelte az előremutató magyar szójanemesítést és a cirok feltörekvő pozícióját; ez utóbbi növény jelentősége még mindig nem kellően hangsúlyozott, pedig komoly potenciál van benne. Mára a humán-élelmezés egyik meghatározó pillére, hiszen a szemes cirok gluténmentes, így a lisztérzékeny emberek is korlátlanul fogyaszthatják.

Bőtermő újdonságok

A hazánk egész területén biztonságban érő GK Erzsébet a legkorábbi érésű, fehérszemű szemescirokhibrid. Jó termőképességgel és kiváló szárszilárdsággal rendelkezik. Rövid tenyészideje miatt május végéig vethető, akár másodvetésként is. Nagy, laza bugái vannak, a szemtermés fehér színű, ezerszemtömege 28-31 g. Kiegyenlített állományú, egyenletesen beérő, jó vízleadó-képességű, gépi betakarításra kiválóan alkalmas hibrid. Genetikai termőképessége 8,5-9,0 t/ha szemtermés. Ezek mellett kiváló szárazságtűrő-képességű, gyengébb talajokon is jövedelmezően termeszthető. Szemtermése jó minőségű, fehérjetartalma 10,5-12,5%, tannintartalma: 0,01%. Betegségekkel szemben (kukorica csíkos mozaikvírus /MDMV/, Fusarium fajok, baktériumos levélfoltosság) toleráns. „Elsősorban mint jó minőségű szemestakarmányt ajánljuk, de kiválóan megfelel emberi táplálkozásra is, ahol főleg mint gluténmentes élelmiszer-alapanyag (liszt, kenyér és sütemények készítéséhez) kerül felhasználásra. Emellett igény van rá mint fehér magvú cirok madáreleség” – foglalta össze a hibrid jelentőségét Székely Réka területi képviselő.

Felül: Székely Réka területi képviselő, Szlávik Szabolcs osztályvezető, alul: Garamszegi Tibor, Vadvári László területi képviselők

Wágner József

Felvételeink: www.agraragazat.hu/galeriak

A Gabonakutató legújabb, 2018-ban minősített korai Clearfield® olajnapraforgó-fajtája a GK Milia CL. A NÉBIH 2017. évi kísérletei alapján 3,8 t/ha átlagterméssel minősítették. Termése több helyen meghaladta a 4,5-5,0 t/ha-t. A vizsgált napraforgóhibridek közül a legnagyobb olajtermést érte el. Az összes talajtípuson termeszthető fajta. Genetikailag ellenálló a peronoszpóra összes rasszával szemben. A GK Milia középmagas, könnyen betakarítható hibrid. Tányérállása kedvező, hátoldalán nem áll meg a víz, ami kedvezne a betegségeknek. A cég kukorica-portfóliója összeállításakor törekszik arra, hogy mind a tenyészidő, mind a hasznosítási célok szempontjából gazdag választékot tudjanak nyújtani. Tenyészidőben kétségkívül újdonságot jelentenek a szuperkorai hibridek. A FAO 200-as, igen korai éréscsoportban a GK Saroltahibrid meghatározó szerepet tölt be, átlagon felüli szárazságtűréssel rendelkezik. Nagy, impozáns csövek, kemény, egészséges, karotinban gazdag szemtermés jellemzi. A gabonakutató táplánszentkereszti állomásán nemesített Spirit friss elismerésű szója. Érésidő tekintetében a középérésű fajták közé tartozik. A Pannónia Kincséhez hasonlóan magköldöke fehér színű, termőképességben viszont azt felülmúló fajta. Végezetül a Gabonakutató kalászos-portfólióját Dr. Cseuz László osztályvezető prezentálta. 2019-ben két új korszerű őszibúzafajta nyert állami elismerést. A GK Magvető igen bőtermő, korai érésű, tar kalászú stabil malmi minőségű – kenyérkészítésre alkalmas fajta. Az extra korai érésű GK Zetelágyabb sikérrel és alacsonyabb fehérjetartalommal rendelkezik, így jól hasznosítható keksz- és ostyagyártásban. Őszi tritikáléból a középérésű bőtermő GK Temes, őszi árpából pedig a kétsoros, magas hozamú, nagyfokú szárazságtűrésű GK Aréna az idei premier fajta.