fbpx

A szőlőtúltermelési válság elmaradt

Írta: Kristóf Imre - 2019 október 22.

Tévedtek a szakemberek, a vártnál kevesebb szőlő termett hazánkban és más európai országban is, ezért a borexport is segít levezetni az elmúlt két év alatt felhalmozódott hazai borkészleteket. Magyarországon (Tokajt kivéve) – és a legtöbb palackos bort értékesítő Varga Pincészetnél – is véget ért a szüret. A borászat idén 18,5 millió kiló szőlőt dolgozott fel, 10 százalékkal kevesebbet, mint az előző években. A szüreti hónapok aszálya és az ültetvényeknek az előző két év nagy terméshozamának kinevelése miatt országosan ennél is kevesebb szőlő termett. Jó hír viszont, hogy a szőlők minősége – elsősorban a hosszú meleg ősz miatt – kiválónak ígérkezik.

Szőlőtúltermelés – ez volt a jóslat

Tavasszal még rekordtermést becsültek a szakemberek, ráadásul a pincék még tele voltak az előző két év kiugróan nagy mennyiséget képező boraival. Az európai bortermelő országokban hasonló volt a helyzet, ott is túltermelési válságot jeleztek. A piaci egyensúly védelmében a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa úgynevezett „zöldszüreti” támogatásról döntött. A gazdák az előző két év átlagtermésének kb. 52 forinttal számított ellenértékét kapják meg kárpótlásként, amiért július elején éretlenül a földre „szüretelték” a fürtöket. A döntéshozók nagy érdeklődésre számítottak, azonban a termőterületnek kevesebb mint 8 százalékán éltek a gazdák a zöldszürettel, többségében az Alföldön. – Mi, badacsonyi gazdák levélben tiltakoztunk a zöldszüret ellen. Indokaink egyike pont az volt, hogy a sok vagy kevés kérdése mindig csak a szüret végén válaszolható meg, és nemcsak nálunk, hanem a nemzetközi piacokon is. Az aszály és az ültetvények kifáradása mellett a túltermelést csökkentette a váratlanul megemelkedett külföldi érdeklődés is. Amire nem volt tárolókapacitásunk, azt mustként adtuk el, és legalább 50 százalékkal nőni fog a borexportunk is – fogalmazott Varga Péter, a Varga Pincészet alapító tulajdonosa.

Nagy évjárat lesz a 2019-es év

A szüretig nagyon sok volt az eső, és ez fokozta a gombás fertőzések kockázatát. Akik viszont július végéig meg tudták védeni a termést, azok nagyon szép szőlőt szüretelhettek. A szeptemberi szárazság beszárította a korábbi fertőzések nyomait, az október elejei hideg – helyenként fagyott is – különleges aromákat hozott létre a bogyókban, a meleg vénasszonyok nyara pedig tovább érlelte és már töppesztette is a fürtöket – értékel Varga Máté Péter tulajdonos ügyvezető. – „ A korai fajták már elkészültek, némelyik már palackban van, ilyen a különleges zamatú Irsai Olivér, a középérésűek pedig már kierjedtek, ezekről elmondhatjuk, hogy minden fajta jobb lesz a tavalyinál, bízom benne, hogy néhány hét múlva az összes borunkról elmondhatom ugyanezt.”