fbpx

A Väderstad innovációi minden gazdálkodót előrébb visznek

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 január 03.

„Ha bérmunkában versenyképesek akarunk lenni, muszáj az innovációkat behozni a gépparkunkba” – mondta Sipos Szabolcs, aki Vas megyében, a Körmendtől 8 km-re lévő Egyházasrádóc és 30 km-es körzetében gazdálkodik. Saját területe 250 hektár, ahol a szokásos szántóföldi kultúrákkal és szójával foglalkozik. Emellett 1400 hektáron bérmunkát végez, melynek nagy része teljes körű szolgáltatás, de van ahol, csak vetnek és aratnak.

Hogyan kerület kapcsolatban a Vädarestad márkával? Mire kerestek megoldást?

– Bérterületeink nagy része barna erdőségi talaj, saját területeink nehezen művelhető, réti öntési talajok. Szerettünk volna olyan vetőgépet, amivel csökkenhetőek a menetszámok, és igényes, jó minőségű vetést produkál. A legnagyobb gondunk, hogy e barna talajok esőzés után összeállnak, és az akkori vetőgépünkkel állandóan duplán kellett menni: előkészítettünk, majd vetettünk, mégse voltunk elégedettek a végeredménnyel. Így 2008-ban a döntésünk egy Rapid vetőgépre esett.

Egy környéki gazdálkodónál néztük meg a Rapid munkáját először, majd felvettük a kapcsolatot a Vaderstad Kft. képviselőjével, akivel még két gazdaságban szemrevételeztük élőben, mit produkál. A látvány meggyőzött minket, és jött a 3 méteres Rapid, aminek köszönhetően sikerült menetszámot csökkentenünk, így kevesebb lett a gázolajfogyasztásunk is. Nem mellesleg kiváló mélységtartással, precízen és könnyedén elvetettünk. A Rapid után sokkal egyöntetűbbek lettek a keléseink, minőségi vetést tudtunk kiadni a kezünkből, és most már, 10 év tapasztalatában mondhatom, hogy az egyik legkiválóbb vetőgép.

Milyen gépeket vásárolt még a márkától?

– Szintén 2008-ban egy Rollex hengert is vásároltunk, melyet az éghajlatváltozás következtében a hirtelen kiszáradó földjeinknél rögtörésre használtunk. Majd mivel a Rapiddal mi és a munkánkat megrendelő gazdálkodók is maximálisan elégedettek voltak, így lecseréltük 2013-ban egy 4 méteresre. Ezután, 2017 év végén egy Tempo vetőgépre is beruháztunk.

Hogyan esett a Tempo-ra a választás?

– Mint említettem, nagyrészt bérmunkázunk, és évről-évre egyre nagyobb igényeket támasztottak megrendelőink. Arra jutottunk, ha a bérmunkában versenyképesek akarunk lenni, muszáj az innovációkat behozni a gépparkunkba. Azt vettünk észre, hogy pár éve sokkal tudatosabban gazdálkodnak az emberek. Elvárás felénk, hogy egyre igényesebb, minőségibb munkát kínáljunk. Két éve dolgozunk vele, és 800 hektár van már benne. Zalában van egy megrendelőnk 1 éve, akinél előtte egy régebbi vetőgép dolgozott. Most arattuk a Tempo-val elvetett kukoricát, és 2 tonna pluszt produkált a vetésünk. Mondták is, hogy nagyon jó a tőszám, és a pont mellette lévő táblán, a másik gazda vetése szemmel láthatóan sokkal gyengébb képet mutatott.

Van-e még olyan Väderstad-munkagép amiben gondolkodnak?

– Ahhoz, hogy még komplexebb munkát tudjunk majd egyszer nyújtani, szeretnénk demózni a közeljövőben egy NZ Aggressive kombinátort. Az időjárás miatt a korai őszi szántások nagyon betömörülnek, és úgy látjuk, ez a gép tavasszal nagy segítségünkre lenne. Illetve a Rapid is lassan újra cserésre szorul, mert évi 1000 hektár felett megy. Itt jegyezném meg, hogy a munkában soha nem kellett megállnunk, semmi problémánk nem adódott a meglévő gépeinkkel.

Végezetül elmondanám, hogy van egy 500 hektáros gazdánk, akinél csak vetést és aratást végzünk. Itt két éve csináljuk a hozamtérképet, és a Tempo munkáját ő is dicséri, 210 hektáron 12 tonna felett lett a kukoricája. Ő több fajtát is termel, és csak úgy „röpködnek” a tonnák… Egyértelműen nagyon számít a fajtaválasztás. Ezzel csak azt akarom mondai, hogy komplexen kell a hozamra tekinteni, sok összetevőből lesz a végeredmény. természetesen ezek a gépek kiválóak, és sok már egyébnek is klappolnia kell, egy sikeres gazdálkodásban.