fbpx

Az AGROFERT Csoport magyarországi szerepvállalása

Írta: Szerkesztőség - 2014 március 21.

Legyen valami új, valami régi, valami kék…

Új színekben, új néven, többségében a régi csapattagokkal, új és már jól bevált „régi” termékekkel várta partnereit szezonkezdő, közös rendezvénysorozatán az IKR Agrár Kft. és az AGROTEC Magyarország Kft. A pécsi partnertalálkozón – mint ahogy az országban megrendezett másik nyolc eseményen is – a cégek jelenlegi üzleti partnerei és az érdeklődők jelentek meg szép számban. Ahogy Nagy Lajos, az IKR Agrár Kft. ügyvezetője fogalmazott: az IKR nevet részben megtartották – függetlenül attól, hogy az IKR Agrár Kft. nem jogutódja az IKR Zrt.-nek –, mert hisznek abban, hogy az évtizedek alatt közösen elért üzleti sikerek, és a két cég munkavállalói és a termelők között kialakult kapcsolati tőke tovább él. A név továbbra is szerves része a magyar gazdálkodói gondolkodásnak, amit nem lehet, nem érdemes figyelmen kívül hagyni.

Az ügyvezető elsősorban a gazdákat érintő pozitív változásokra hívta fel a figyelmünket, ami közül a legfontosabbak a biztos anyagi háttér, az innováció, a testvérvállalatok együttműködésében rejlő szinergiák kihasználása és a korrekt együttműködésre alapozott üzleti filozófia, amelyek a felvázolt üzleti tervek eléréséhez megfelelő támaszt nyújtanak. Az AGROFERT csoport 235 vállalata több mint 30.000 munkavállalónak ad munkát, szakmai befektetőként jelentős érdekeltségekkel rendelkezik a vegyiparban, mezőgazdaságban, inputanyagok forgalmazásában, élelmiszeriparban, gépkereskedelemben, erdőgazdaságban és a bioüzemanyagok gyártásában, forgalmazásában Csehországban, Szlovákiában, Németországban és most már Magyarországon is.

Az AGROFERT jelenleg a cseh vegyipar második legjelentősebb cégcsoportja, egyben a második legnagyobb műtrágya gyártó Európában. Mezőgazdasági tevékenységét a teljes körű input anyag forgalmazás és a megtermelt növényi és állati termékek vertikális vállalati rendszerben történő feldolgozása és kereskedelme jellemzi.

Nagy Lajos ügyvezető, IKR Agrár Kft.

Nagy Lajos ügyvezető, IKR Agrár Kft.

Latolgatások az ó- és új-termések közötti időben

A hagyományos értelemben vett terményfelvásárlás mellett az IKR Agrár Kft. – a vis major törvény ellenére – korlátozott mértékben ugyan, de vállalta a termények előre kötésének kockázatát már a 2013. évben is, amivel a termelők a betakarításkori átlagárakhoz képest például búza esetében fajlagosan 19%-kal, napraforgó esetében 35%-kal magasabb árat tudtak realizálni.

A cég által értékesített közel negyedmillió tonna termény célországa elsősorban Ausztria, Olaszország, Horvátország, Románia és Németország, csak 33%-a kerül belföldi piacra.

És ha már terménykereskedelemnél tartunk: az európai piacon mért globális exportban minden hatodik kukoricaszem ukrán, és ez a jelentősnek számító ukrán kukorica egyre komolyabb vetélytársa a mi kukoricánknak a tradicionális piacainkon.

Készletek vannak még a piacon, különösen kukoricából, de jelenleg még mindenki kivár, gyakorlatilag patthelyzet van a felhasználók és az eladók között. Az IKR Agrár Kft. jelenleg is vesz még búzát, kukoricát és napraforgót.

Az új termés árkilátásai egyelőre nem túl pozitívak, a forint árfolyamgyengülés kivételével gyakorlatilag minden külső tényező az árcsökkenést valószínűsíti. A cég árpára, búzára, repcére, WAXY kukoricára és HO napraforgóra is ajánl előkötéseket.

Irreális számú választási lehetőség a vetőmagvaknál

A túlkínálat is okozhat zavart, tanácstalanságot. A Nemzeti Fajtajegyzékben kukoricából mintegy 400, napraforgóból közel 90 hibrid szerepel. Az idei szezon hidrid kínálatát sem nevezhetjük szűkösnek, 13 nemesítőház 242 kukorica hibridét és 12 nemesítőház 80 napraforgóját forgalmazza a cég. A partnertalálkozón épp ezért hangsúlyozták, hogy a fajtaválasztás a régió termelési tapasztalatai és a fajtakísérleti eredmények alapján történjen.

A saját fajtakísérleti adatok alapján a hibridek termésszintjét és vetőmagköltségét is részletesen elemezte a cég. A kísérletben szereplő fajták átlagos vetőmag ára (70.000 szemre számítva) 49.000 Ft, azonban akár nettó 20.000 Ft/zsák és 2,5 t/ha várható terméskülönbség is lehet két kukorica hibrid között, és nem feltétlen egyenes arányban. Az IKR Agrár fajtakísérletek komplex értékelése bárkinek elérhető a cég üzletkötőin keresztül.

Természetesen az idei szezonnak is megvan a maga sajátossága, bár mennyiségi hiányról nem lehet beszélni, azonban jócskán átrendeződött a korábbi években megszokott fajtapaletta. Több népszerű fajtát kivontak a forgalomból és jelentősen leszűkült az olcsó árkategóriás hibridek köre.

A slágertermékek mellett természetesen minden mást is megtalál a termelő, így pl. repce, facélia, mustár, cirok és különböző fűmagkeverékek is szerepelnek az IKR Agrár Kft. kínálatában.

A növényvédelem olcsó vagy drága? Kell-e itt is „versenyeztetnünk”?

Ennek az ágazatnak kell a legnagyobb arányban (vissza)fejlődnie, ha a 2011-es mélyrepülésből (900 M Ft) a 2008-as szintet (9.000 M Ft) is meg akarja az idén haladni. Persze a termelő sincs egyszerű helyzetben, a napraforgótermesztés költégeinek mintegy 14%-át, a repcetermesztés költségeinek pedig kb. 16%-át a növényvédelem adja. Ehhez is segítséget nyújt az IKR AGRÁR Kft, összesen 14 forgalmazó (köztük a legnagyobb növényvédősök) szerei és saját márkás termékek is megtalálhatóak a kínálatában.

Aki kivár a műtrágya vásárlással, az lemaradhat…

Az innovációt és folyamatos termékfejlesztést megjelenítő Corn Starter és ENSIN termékek bemutatása mellett szó esett arról is miért van szükség egy új magyar gyártású komplex NPK műtrágya családra. A rendkívül alacsony hazai foszfor- és kálium visszapótlási szint javítható egy ár-érték arányban versenyképes, a minőséget a fókuszba helyező, hazai gyártású termékcsalád piaci bevezetésével. Az importtól való függőség csökkentésére HUNFERT néven új márka kerül a hazai műtrágya piacra, többek között NPK 8-24-24, NPK 8-20-28, NPK 15-15-15, NPK 10-25-10, NPK 10-10-25 és a napokban legyártott NS 26-13 összetételben. A világosabb színű, melegen granulált, minőségi alapanyagokból gyártott HUNFERT márka máris keresett a termelők körében, hiszen az elmúlt hónapokban a peremartoni gyár által termelt mennyiségek már több mint 95%-ban vevőre találtak.

Jelenleg egy akció keretében minden vásárolt tonna műtrágya esetében a talajvizsgálati listaárból mintánként 2.000 Ft kedvezményt ad a forgalmazó, ezzel is a tudatos gazdálkodásra irányítva a figyelmet.

És jöhet a várva várt New Holland

Tavaly nagy port kavart a CNH egyik legnagyobb márkájának hazai sorsa, az új gépek értékesítésének új kézbe kerülése, a meglévő gépparkok szervizének és alkatrészellátásának kérdése. Ma már a forgalmazás mögött a márka életében soha nem látott 1.190.000.000 forintos törzstőke áll. Az AGROTEC Magyarország Kft. 160 alkalmazottal, összesen 13 NH értékesítési ponton, többek között 15 mobil alkatrész értékesítővel és a gazdálkodók által legfontosabbnak értékelt 56 területi szerviztechnikussal, és további 9 központi vevőszolgálati technikussal áll a partnerei rendelkezésére. A fejlesztési, elsősorban háttérmunkálatok még folynak, telepi fejlesztések, szerszámfejlesztések, IT beruházások, logisztikai beruházások (pl. gépkocsi park) előreláthatóan ez év közepéig zajlanak le – foglalta össze kérdésünkre az idei év legfontosabb, hátralévő feladatait Illés Zoltán ügyvezető igazgató.

Illés Zoltán ügyvezető, AGROTEC Magyarország Kft.

Illés Zoltán ügyvezető, AGROTEC Magyarország Kft.

A bővülő raktárkészlet, a szezonra érvényes ügyeleti rend, a házhozszállítás mellett talán az online alkatrész katalógus jelenthet újdonságot, ami egy-egy probléma vagy alkatrész beazonosítását, de akár árát is beazonosíthatóvá teszi.

A New Holland tisztában van azzal, hogy a javítási költségeket minél alacsonyabban igyekszik tartani a gép tulajdonosa, ezért vezette be a Gold Value-programot az idősebb traktorszériák javítására. Gyakorlatilag hasonló problémákra ad egy másik megoldást a Reman Program (ami eddig csak motorokra és sebességváltókra vonatkozott, de most hidraulikus és elektronikus egységekre is kibővült!), aminek keretében a hibás alkatrészt a cégnek visszaküldve felújított gyári alkatrészt tudunk vásárolni úgy, hogy a meghibásodott alkatrészért gyakorlatilag fizetnek nekünk.

Nincs XXI. sz. precíziós gazdálkodás nélkül, nem is lehet már. A legegyszerűbb megoldásként az AGROTEC Magyarország Kft. az EZ Guide 250 és FM 750 készülékeit ajánlja. Kínálatában természetesen a legmodernebb és legkorszerűbb eszközök is megtalálhatóak.

Traktorcsalád a legkisebbtől a legnagyobbig

T3-T9-ig választhatóak már erőgépek a New Holland kínálatában felszereltségtől és LE-től függően (35 és 669 LE között), természetesen a legújabb fokozatmentes sebességváltóval rendelkező T8-as traktor is. Az idén debütál a legújabb fejlesztésű nehéz univerzális erőgép, a nagyközönség az AGROmashEXPO kiállításon találkozhatott vele először.

A széria csúcsmodellje, a szintén újdonságnak számító 420 LE maximális motorteljesítményű T8.420-as kizárólag az új fokozatmentes váltóval rendelhető, míg a többi modell 273 és 389 LE közötti tartományban 5 féle maximális motorteljesítménnyel áll rendelkezésre, a jól ismert Ultra Command PowerShift vagy az új Auto Command fokozatmentes kivitelben.

A teljesítmény igény alapú motorfordulat és sebességváltó áttétel vezérlés elve, a négy, tisztán mechanikus működtetésű munkapont, a négy különböző vezérlési üzemmód, az ergonomikusan megtervezett kezelőszervek mind-mind a T8-as Auto Command szériát jellemzik. Fontos újdonság az is, hogy 2014 évtől minden T8 modell robotpilótás vezérlés előkészítésével érkezik.

Az AGROTEC Magyarország Kft. a traktorcsalád minden szériájának összes modelljével áll a rendelkezésünkre, de ennek részletes bemutatására ez a cikk természetesen nem elegendő.

Sikert aratva

New Holland kombájnok CR szériája 490-570 LE-ig, egyenletes terményadagolást biztosító DFR dinamikus henger behordó opcióval, SmartTrax (gumihevederes járószerkezet) változatban is elérhetőek. A CX5000-CX6000 széria 4-5 ládás kivitelben, az idei év egyik újdonságának számító CX7000-8000 Elevation széria pedig 5 és 6 ládával rendelhető. Néhány paraméterére már ráismerhetünk: Antigravitációs Opti-Fan™ technológia, aminek a terményre ható gravitációs erők kiegyenlítése a feladata. A kezelő kiválasztja a kívánt ventilátor sebességet vízszintes talajon, és a rendszer automatikusan állítja magát. Emelkedőn haladva csökkenti a ventilátor sebességét ezzel megakadályozva a terményveszteséget, lejtőn haladva pedig növeli azt, elkerülve az eltömődést. A gépkezelő részéről semmilyen felügyeletet nem igényel a rendszer, teljesen automatikus. Segítségével minimalizálható a veszteség és maximalizálható a minőség, mert 17%-os eltérésig kiegyenlíti a dőlésszöget, az automatikus rendszere szabályozza a rostaszekrény dőlésszögét.

Lefedett teljes technológiai sorok

A teljességre való törekvés nélkül csak ízelítő az AGROTEC Magyarország munkagép kínálatából: Fliegl vontatmányok (letoló kocsik, tartálykocsik, billentős pótkocsik és bálaszállító kocsik); Pöttinger zöldtakarmányos gépek (fűkaszák, rendkezelők, rendképzők), talajművelő gépek (ekék, szántóföldi kultivátorok és tárcsák, vetőgépek); DONDI árokásók, lazítók és tárcsás kultivátorok; a Great Plains kínálatban pedig a nagy teljesítményű kultivátorok, vetőgépek szerepelnek, amelyek tökéletes megoldást jelentenek a nagy területen gazdálkodók számára.

Az AGROFERT Csoport jelenlétével, anyagi hátterével a termelői bizalomra szeretnék fektetni a partnertalálkozó szervezői a legnagyobb hangsúlyt. Bizonyítani szeretnének és fognak. Ez a lendületből, de mindenekelőtt az elszántságból és alaposságból már látszik.