fbpx

AGROmashEXPO, AgrárgépShow 2020

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 október 22.

2019. október 30-án indul az AGROmashEXPO, AgrárgépShow Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj verseny. A nevező cégek 2019. november 21-ig tölthetik fel pályázataikat a www.termekfejlesztesidij.hu oldalra.

Szinte hagyománnyá vált, hogy a hazai kiállítók a hannoveri AGRITECHNICA után az AGROmashEXPO, AgrárgépShow rendezvényen mutatják be először termékújdonságaikat a magyar közönségnek, ezért idén a szervezők meghosszabbított a nevezési határidővel várják a pályázatokat.

A nyerteseket december közepén hirdetik ki, a díjakat pedig az AGROmashEXPO, AgrárgépShow ünnepélyes megnyitóján adják át, 2020. január 22-én.

ÚJ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

Idén módosítottak a pályázati feltételeken és a zsűrizés folyamatán is. Ezért nagyon fontos, hogy minden jelentkező figyelmesen olvassa el a kiírást, és pontosan kövesse a pályázat feltöltéséhez kapcsolódó instrukciókat.

A digitalizáció térhódításával párhuzamosan tavaly számos olyan pályamű érkezett be, amely smart technológiára épülő megoldást kínált a gazdálkodóknak, így a szervezők „Digitalizáció” néven új pályázati kategóriát vezettek be.

Újdonság, hogy a pályázóknak minimum 1000 karakterben meg kell fogalmazniuk azt, hogy termékük milyen kiemelkedő újdonsággal bír, miért tartják díjazásra érdemesnek.

 

VÁLTOZÁSOK A ZSŰRIZÉS FOLYAMATÁBAN

A pályázatok zsűrizése során nagyobb hangsúlyt kap a termék újdonságtartalma, így a bírálati szempontok az alábbira módosulnak:

  • A termék újszerűsége 40%,
  • a termék környezetre gyakorolt pozitív hatása 20%,
  • a termék innovációjának hatása a mezőgazdasági technológiákra 25%
  • a termék kivitele és alkalmazhatósági értéke 15%.

Fontos tudni, hogy azt az a pályázót, aki nem tölt ki minden kötelező pontot, kizárják a versenyből.

Az eddigiek mellett szintén pozitív változás, hogy azok a pályázók, akik korrekt pályaművet nyújtanak be, de nem részesülnek díjazásban, Emléklapot kapnak.

Továbbra is csak azok a termékek nyerhetnek díjat, amelyeket bemutatnak január 22-25. között, az AGROmashEXPO, AgrárgépShow kiállításon.

A ZSŰRI TAGJAI

A Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj verseny 22 tagú zsűrije olyan neves szakértőkből áll, akik gyakorló gazdálkodók, kisebb-nagyobb gazdaságok vezetői, tulajdonosai, műszaki szakemberek, szakiskolai és egyetemi oktatók.

A zsűrit többek között olyan nevek fémjelzik, mint: Antos Gábor, Bodnár Lajos, Hajdú József, Huszár Jenő, Dr. Jóri J. István, Dr. Milics Gábor, Mikó Ferenc, Prof. Dr. Szabó István, Petőházi Tamás.

A zsűrizés két fordulóból áll:

  • Először egy pályázatot három zsűritag értékel saját szakterülete alapján, de egymástól függetlenül.
  • Majd az értékeléseket személyesen is megvitatják a Hungexpo képviselőinek jelenlétében.

A zsűri tagjai látnak minden pályázatot, de értékelni csak azt tudják, amelyet számukra a verseny koordinátora (Hatala László) kijelölt.

Minden évben komoly, sokszor órákon át tartó izgalmas szakmai vitákat követően hirdetik ki a nyertes pályaműveket.

Bővebb információ a nevezésről a www.termekfejlesztesidij.hu oldalon érhető el.