fbpx

Algafix® biostimulátor a Balatonból

Írta: Szerkesztőség - 2020 május 04.

Az Algafix® balatoni élő algát (Scenedesmus obtisausculus) tartalmazó mikrobiológiai biostimulátor. Az élő mikrobák mellett makro- és mikroelemeket, valamint az algasejtek által termelt növényi hormont tartalmaz. A kijuttatást követően is – megfelelő körülmények között – folyamatosan termeli a kinetint, melyeket a növény levélen keresztül vesz fel. Az algák elhalása után a sejtjeikben tárolt anyag (a hormonok) is felszívódnak, így az Algafix® esetében dupla hatással számolhatunk, ami a hozamnövelésben kiveszi részét.

 

Az Algafix® kinetintartalma a legnagyobb a piacon!

Gyengéből erőset, a jóból még jobbat!

Hogyan működik az Algafix®?

A növényi hormonok kultúrnövényeinkre gyakorolt hatása függ az egymáshoz viszonyított arányuktól. Magas kinetinkoncentráció (alacsony auxinkoncentráció mellett) esetében a hajtások növekedését tudjuk indukálni, magas auxinkoncentráció (alacsony kinetinkoncentráció mellett) esetében inkább a gyökerekét. A kinetin főleg a sejtek oldalirányú (pl. gyökérnyak vastagsága stb.), az auxin a sejtek hosszirányú megnyúlását (pl. kalászosok, repce szárba szökkenése stb.) indukálják.

Magas kinetinkoncentráció (alacsony auxinkoncentráció mellett) a hajtások növekedését tudjuk indukálni (lásd 4. kémcső), magas auxinkoncentráció (alacsony kinetinkoncentráció mellett) esetében inkább a gyökerekét (lásd 3. kémcső).

Az Algafix® használatát kifejezetten ajánljuk akkor, amikor valamilyen külső tényező miatt, mint pl. a talajok hirtelen lehűlése, kórtani problémák, gyenge tavaszi indulás, fejlődésben való lemaradás stb. megáll vagy lassul a növény fejlődése.

Magas kinetinkoncentráció (alacsony auxinkoncentráció mellett) a hajtások növekedését tudjuk indukálni (lásd 4. kémcső), magas auxinkoncentráció (alacsony kinetinkoncentráció mellett) esetében inkább a gyökerekét (lásd 3. kémcső).

Az Algafix® használatát kifejezetten ajánljuk akkor, amikor valamilyen külső tényező miatt, mint pl. a talajok hirtelen lehűlése, kórtani problémák, gyenge tavaszi indulás, fejlődésben való lemaradás stb. megáll vagy lassul a növény fejlődése.

2017-ben Martonvásáron, az MTA ATK Intézetében teszteltettük az Algafix®-et. Látható, hogy az Algafix®-kezelés egy bőségesen megtérülő befektetés volt

 

 

Komplex mikroelem-tartalmú lombtrágya, amely összetételéből adódóan (1,5% réz, 1% mangán, 0,5% cink, 0,3% vas, 0,04% molibdén) kiválóan segíti a fotoszintetikus folyamatokat, a klorofill megfelelő működését. Az Algafix® alkalmas a fémes mikroelemek kelátkötésére, ezzel lényegesen hatékonyabbá teszi az ilyen típusú lombtrágyák növénybe való bejutását, hasznosulását.

 

Szántóföldi és kertészeti kultúrákban a hiánytünetek megelőzésére 2 l/ha dózisban alkalmazható.

Kijuttatás: https://www.facebook.com/agrobiohungary/videos/249157419545001/

 

Optimális kén-nitrogén összetételű (150 g/l N, 570 g/l SO3) levéltrágya, olajos növények és gabonafélék kénhiányának megelőzésére, 2-5 l/ha dózisban. Kalászosokban szárba indulástól kalászhányásig, olajokban bimbós állapotig alkalmazható.

 

A tápelemek közül a bór aktívan részt vesz az auxinszintézis szabályozásában is. Hiányában gátolt a sejtosztódás és akadályozott a kambiumsejtek fejlődése, ennek következtében a gyökér- és szállítószövetek kialakulása akadályozott. Ugyanakkor a bórhiány belső auxintöbbletet indukál, ami relatív citokininhiányt eredményez. Ennek következménye lehet a repce vagy napraforgószár felrepedése is, ami pl. utat nyit a gombás betegségeknek.

A fenti problémára és a hiányos termékenyülésre korszerű és gazdaságos megoldás az Algafix®+AminoBór együttes kijuttatása. A kombináció egyszerre nyújt prevenciót a bórhiányra, ugyanakkor kinetintartalma révén erős hajtásnövekedést indukál, másrészt ellensúlyozni képes a belső auxintúlsúlyt.

 

Az Algafix®+AminoBór® közös használatának köszönhetően a napraforgó termésátlaga 190 kg-mal lett több hektáronként

Kijuttatási javaslatunk: 6-8 leveles állapotban 1 l/ha Algafix, majd a virágzás kezdetén 1 l/ha Algafix+1-2 l/ha AminoBór kombinációban.

 

Réz- és cinkhiány megelőzésére, valamint a növények ellenálló képességének fokozására alkalmas lombtrágya. Egyedi formulációjának köszönhetően biztosított a benne lévő tápanyagok maradéktalan felvétele a növények számára. Összetétele: 72 g/l Cu, 14 g/l Zn. Kalászosokban a hiánytünetek megelőzésére és kezelésére 1-2 l/ha dózisban alkalmazható.

A Cu és Zn a növényekbe való könnyű bejutását a hiánytünetek hatékony megelőzéséhez a glükonát (cukormolekula), mint kelátképző biztosítja.

A CuproTonic nem növényvédő szer, és nem helyettesíti a réztartalmú gombaölő szereket, de támogatja hatásukat. A beteg növényi sejtek energiaigénye jóval magasabb, mint az egészségeseké, ezt a növény cukorfelvételével igyekszik kielégíteni. Az így felvett réz és cink mennyisége a növények számára még optimális, de a kórokozóknak már toxikus szintet jelent.

www.agrobio.hu

 

Daoda Zoltán
szakmai igazgató
AGRO.bio Hungary Kft.