fbpx

Állattenyésztő Birtok kategória – MLB

Írta: Agrárágazat-2020/08. lapszám cikke - 2020 augusztus 17.

Rio Alto Kft.

A Sziklás-hegység hangulata Somogyban

Minden az észak-amerikai Alberta tartományban kezdődött, még 1883-ban, a Rio Alto Ranch 300 marhájával. Vörös és fekete angusok azóta már a Duna-Dráva Nemzeti Park 550 hektárján is legelnek, hisz az induló állományhoz 4 tisztavérű kanadai vörös angus bika és 3 tehén, valamint fagyasztott embrió- és spermakészlet érkezett a ranch elit állományából. Mellette 78 magyar tarka üsző is bekerült a magyar csordába, és 25 évvel ezelőtt elindult egy húsmarha-genetikai csoda.

A ma már magyar magántulajdonban lévő vállalkozás és a genetikai kísérlet Mihalecz András nevéhez fűződik, aki az angus mellett a Murray Grey előnyeire, genetikájára is felfigyelt, sőt a szívünkhöz közel álló magyar szürke jó tulajdonságait is becsempészte a jövő húsmarhájának genetikájába. A tenyésztő célja, hogy segítséget nyújtson a magyar és kelet-európai gazdáknak a marhahústermelés minőségének és hatékonyságának javításában, a kanadai vörös angus genetikája és a nyugat-kanadai technológia bemutatásával. Ehhez a szakaszos legeltetés, a télen is kizárólagos szálastakarmány-etetés, a gondos gazda, valamint Pintér Ibolya telepvezető munkája az alap, a kolomp hangja, az ősgyep és a természetvédelmi területen legelő gulya látványa pedig az ajándék. Így születik a somogyi csoda, ott kint, a somogyudvarhelyi és berzencei legelőn.

 

Iliszi Major

Komádiban 350 kilósra nőnek a babyk

 

A Hajdú-Bihar megyei Komádi határában, egy kis tanyán kezdte fiatal gazdaként Iliszi Zoltán az állattenyésztést, még 2008-ban. Családjával, hihetetlen tenni akarásával és pályázatokkal építette fel állattartó telepét, ahol most 1580 fehér-kék belga apavonalú borjú várja, hogy elérje a 300 kg körüli „baby” súlyt. A világ legizmosabb húsmarhájaként ismert fehér-kék belga marhák eredeti tenyésztői már a kezdetektől a legméretesebb egyedeket használják a továbbtenyésztésre. Az utódok egyre nagyobbra nőnek, teljes kifejlettségüket csak ötéves korukra érik el – de nem itt, Komádiban. A 180 hektáros területtel, saját takarmánykeverővel, szélgenerátorral és 70 kW-os napelemrendszerrel felszerelt, 100%-ban megújuló energiával működő, vízszűrő berendezéssel, saját fejlesztésű elektromos mélyalmozási technológiával kiépített telepen ugyanis csak bébibeef-hizlalás történik. Iliszi Zoltán telepére mázsás súlyban érkeznek a borjak, majd 30 napos karantén után kerülnek 20-25 fős csoportokban hizlalásra, és végül a bébisúlyt elérve török, szlovén, horvát piacokra. Az Iliszi házaspár fejlesztési tervei között további napelemek felszerelése szerepel még, hisz az állatállományt tartósan 2000-re szeretnék növelni ahhoz, hogy számításaik szerint férőhelyben, befektetett munkában valóban hatékonyan tudjanak dolgozni.

 

Farm 54 családi gazdaság

A nemzeti parkban legelő angus és a steak A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, Várvölgy határában legel egy 85 tagú Aberdeen Angus csorda. Az 54 hektáros területen Ekmann László és családja álma teljesül napról napra: az angus húsmarhatenyésztés a borjúneveléstől a hizlaláson át a feldolgozásig. A Natura-2000-es területen fekvő farm önmagában is szemet gyönyörködtető, környezetvédelmi feltételeivel viszont számos feladatot ró a tenyésztőkre. Már a farm épületeinek is autentikusan illeszkedniük kellett a tájba, a tenyésztés során pedig minél kevesebb géphasználattal, rövid technológiai utakkal kell megoldani az angusok körüli logisztikát. A családi gazdaság különlegességét viszont mégsem csak a tenyésztés adja: az amerikai típusú vágás után itt, helyben, saját üzemükben dolgozzák fel a marhahúst. A családi gazdaságban hetente egy angust vágnak, amiből azután 20 féle steaket készítenek, csomagolnak és akár házhoz is szállítva értékesítenek. A várvölgyi steak ízéhez pedig hozzájárul a saját takarmányozási program, a minőségi szálastakarmány, a szabadtartás, bizonyára a tiszta levegő és persze a legjobb német Angus-tenyészetből származó, Csabika névre hallgató bika ereje is. Így áll össze a Farm 54 „Marha jó” filozófiája, miszerint a magyar gasztronómiában mélyen gyökerező marhahúsfogyasztást is lehet, sőt, kell népszerűsíteni.

 

Augusztus 15-től várják az Ön szavazatát is az idei közönségdíjasra! A linkre kattintva megnézheti a jelölteket és voksolhat is kedvencére: KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS

Sándor Ildikó