Ősi ridegtartásos állattenyésztéssel foglalkozik Szomor Dezső a Kiskunsági Nemzeti Park területén, Apajon. A mintegy négyezer-nyolcszáz hektárnyi gazdaság területeinek nagy része a Kiskunsági Nemzeti Parkba és a Natura 2000 hálózatba tartozik, emiatt az ökofarmon sajátos szabályok szerint történhet a gazdálkodás, csak a természetvédelmi célokkal összhangban álló tevékenység folytatható.
A Szomor Ökofarm legelői, kaszálói és a mintegy 800 hektár területű szántói az egykori Kiskunsági Állami Gazdaság privatizálása után bérleményként jutottak Szomor Dezső és társa kezébe.
A gyenge minőségű szántóterületek jó részét visszagyepesítették, a jobb területeken takarmányt termelnek az őshonos magyar háziállatoknak, a többit legeltetik.
Nemzeti parki területen gazdálkodni sok kötöttséggel jár, és a gazdák ezt tehernek érzik.
„Mi úgy gondoltuk, hogy nem a gazdálkodás ténye az, ami tönkreteszi a természeti értékeket – hiszen ezeken a területeken több ezer éve gazdálkodtak őseink –, hanem a gazdálkodás mikéntje és hogyanja dönti el, hogy a gazdálkodás mennyire káros.”– fogalmazza meg az ökofarmi gazdálkodás lényegét Szomor Dezső.
Annak megtalálása volt a fő szempont, hogy milyen gazdálkodási tevékenység folytatható a legkisebb kár okozásával, esetleg mi az, ami természetvédelmi szempontból hasznos lehet.
Az első 100 jószág
Elgondolásukat a Nemzeti Parkkal kezdettől fogva egyeztették.
Egyértelműen hasznosnak tűnt a szürke marhákkal történő legeltetése a pusztáknak.
Először 100 marha legeltetésére adtak engedélyt, de hamarosan kiderült a legeltetéses gazdálkodás jótékony hatása – hiszen a legelő állat a biológiai körforgás egy nélkülözhetetlen eleme – így az állatállomány növelése lehetővé vált.
Fontos szempontnak tartották, hogy ami terület 100 évvel ezelőtt szántó volt, az most is szántó legyen, amit viszont később szántottak fel – többnyire bejegyzésre sem került a művelési ágváltozás – azt visszagyepesítették.
Így 1.500 hektár területet visszagyepesítettek.
Ezek a területek kiváló túzok élőhelyei is. 1994-ben mintegy 300 túzok volt a Kiskunságban, mely 2004-re megduplázódott.
Jelenlegi állományuk 6-700 példányra tehető.
A további szaporodásnak legfőbb akadálya a nagy létszámú dúvadállomány – dolmányos varjú, szarka, róka, borz, vaddisznó –, amelyeket vadászattal jobban kellene gyéríteni.
A terület nagy része valamikor a Duna medre volt, ezért a talajfelszín alatt a legtöbb helyen sóder húzódik.
A Duna nyugati irányú elvándorlásával az évezredek folyamán lápos ingoványos területek alakultak ki Apaj környékén.
Az ’50-es években azt remélték, hogy a lecsapolásokkal jelentős termőföldhöz jutnak, ám az úgynevezett Átok-csatorna (XXXI. csatorna) kiásásával a földeket kiszárították.
Így termőföld helyett nagy szikes területek jöttek létre több ezer hektáron, amelyek egyedül legeltetéssel hasznosíthatók, de egy marhának 2-3 hektárnyi legelő szükséges a nyári legeltetéshez.
A lecsapolás előtt Európa hírű madárvonulási útvonal és madár-élőhely volt a környék, de szárazzá vált a terület, még az említett csatorna is, így az állatok itatása komoly kihívással járt Szomorék számára.
A területen lévő magasabb löszfoltok a talajvíz szintjének süllyedése miatt túlságosan kiszáradtak, így azok is sokat veszítettek termőképességükből.
Az egykori élővilág legalább töredékének visszacsábítására legcélszerűbbnek látszott a halastavak építése.
Tölg István nemzetközi hírű halas szakember – a TEHAG volt igazgatója –, akkor ment nyugdíjba, és az ő segítségével és szakmai iránymutatásával, a Nemzeti Park egyetértésével először egy 45 hektáros tó épült, annak megvizsgálására, hogy egyáltalán lehetséges-e halastavakat létesíteni az alattuk lévő sóder miatt, mivel a vízzáró réteg nagyon vékony a területen.
Az építés pozitív eredményt hozott, és mivel a halastó maga is táplálkozó hely, a tóból elszivárgó víz nedves réteket, tocsogókat eredményezett, ezért az élővilág a vártnál sokkal nagyobb mértékben költözött vissza.
Az eredményen felbuzdulva, újabb 400 hektárra vízrekonstrukciós tervet készítettek Tölg Istvánnal, amit a szakhatóságok és a Nemzeti Park egyaránt pozitívan bírált el.
Így 10 év alatt ez a terv is megvalósult. A halastavak melletti 500 hektárnyi szikes legelőn vizes élőhelyet alakítottak ki.
A területet ezek alapján Ramsari területté nyilvánították.
Az „elvi hiba”
Szomor Dezső Soltvadkerten született. Iskoláit Kiskőrösön, majd Budapesten végezte, a Kertészeti Egyetemen védte meg diplomáját, 1971-ben.
Mivel „elvi hibái” voltak, a Kiskőrösi Állami Gazdaság tázlári telepére akarták kihelyezni.
Az „elvi hiba” alapját az képezte, hogy a Tanácsköztársaság „dicsőséges” 133 napjának tanulmányozása révén elmondott egy történetet.
Eszerint amikor Szamuely Tibor a „sleppjével” járta az Alföldet, „bőkezűen osztogatta az igazságot”.
Ez abból állt, hogy beérkeztek egy tanyára, ahol a család épp ebédelni készült az eperfa alatt.
Szamuely elvtárs rögtön utasította embereit, hogy a tanyatulajdonost akasszák fel az eperfára.
A gazdának volt egy 10 év körüli gyermeke, aki látva mi történik, ordított, ami Szamuely elvtárs fülét bántotta.
Előbb rászóltak, hogy fogja be a „pofáját”, de mivel nem hagyta abba, Szamuely elvtárs úgy rendelkezett, hogy „akasszátok mellé!” Így történt.
A Tanácsköztársaság eseményeinek ilyen formán történt megvilágítása döbbent csendet váltott ki az egyetemi hallgatók között.
Egyetemi tanára több soron végigmérte tetőtől talpig, és annyit mondott: „Szomor elvtárs, ez nem igaz!” „ De, Tanár úr!
A nagyapám 86 éves, soha életében nem hazudott, ha szükséges, még azt is megmondhatja, melyik tanyában történt az eset.”
Szomor a mai napig nem érti, miért nem távolították el azonnal az egyetemről.
Tanára, aki végül mégiscsak nagyon jóindulatú volt, beérte annyival, hogy tanítványa kísérő lapjára „elvi hibát” jegyzett be, de nem jelentette az ügyet.
Tázlárra végül nem került, mert az évfolyam KISZ titkárának az Óbuda Tsz-ben kínáltak fel állást, aki inkább az egyetemi felkérést választotta.
Szomor Dezső kérését azonban megemlítette, hogy ő viszont oda szívesen menne dolgozni.
Gerbár József akkori főkertész kikérte az egyetemről a fiatal kertészmérnök kísérőlapját, és miután meglátta, hogy „elvi hibái” vannak, rögtön megfelelt.
Így az Óbuda Tsz-ben dolgozott 5 évet a virágtermelésben.
Ám a szövetkezeti elnökkel nézeteltérésbe keveredett, mert az akkor már nyugdíjazott édesapjával Soltvadkerten 100 négyzetméternyi szegfűt merészelt ültetni.
Az elnök kijelentette, mindenki döntse el, hogy a tsz-ben akar-e dolgozni, vagy maszek akar lenni.
A Rozmaring TSZ-be Kovács Alajos elnök hívta, akit viszont odaérkezése első munkanapján letartóztatták, két évig meghurcolták, börtönbe csukták, majd felmentették, s nemsokára meghalt.
A Rozmaringnál ilyen fogadtatása miatt nem volt jó a kilátás, és egy év múlva elment maszeknak.
Soltvadkerten virágot termelt édesapjával, és számos társulásba fogott a Budapest-Kelebia útvonal mentén.
Volt, amikor egyidejűleg 6-7 helyen termelt.
’78-ban Dömsödön vásárolt parasztházat kerttel, és oda költözött.
Még ugyanebben az évben beszerzett 6 szürke marha üszőt és 3 bika borjút, és ezeket a maga kedvére tenyésztette.
A ’80-as évek közepétől a média sokat foglalkozott azzal, hogy kipusztulhatnak az őshonos állataink, mert nincs pénz a tartásukra.
Az eddigi tapasztalatai alapján úgy ítélte meg, hogyha nem is hoz hasznot, de annyit csak jövedelmez, hogy ne kelljen kiirtani az ősi fajtát.
Felvásárolt mintegy 300 nőivarú borjút, és területbérletet kért a Nemzeti Parktól.
’93-ban a tartották meg a Kiskunsági Állami Gazdaság másodprivatizációját.
Ismét meghirdették az angol „befektetők” után – akik végképp tönkretették és lerabolták a gazdaságot, amellett, hogy semmit sem hoztak a magyar vállalkozóknak.
Szomor Dezső legelő területet szeretett volna bérelni, de csak egyben kínálták a 3.300 hektáros növénytermesztési ágazatot.
A pályázaton második lett, de mivel az első nem fizette be a vételárat, így ő kapta meg a területek bérleti jogát.
Páratlan genetikai érték
A gazdálkodás a kezdetektől napjainkig a Nemzeti Parkkal együttműködve történt, történik, de óriási anyagi nehézségekkel küzdött végig, mivel ennek a fajtának a tartása, gondozása nem nagyon jövedelmező.
Több kertészetét felszámolta, és az innen felszabaduló pénzek is az apaji gazdaságba kerültek.
2004-ben annyira csőd közeli állapotba került (egy már elnyert pályázatot visszavontak), hogy 2004 szilveszterének napján, félve az esetlegesen január elsején elinduló csődeljárástól, a szürke marha állományát felajánlotta ingyen a Kiskunsági Nemzeti Parknak.
Egyben azt is jelezte, hogy az állatok gondozását elvállalja a továbbiakban is, ugyanúgy gondozza, mint addig, egy olyan fizetés fejében, ami akkoriban a Nemzeti Parknál egy ilyen munkáért járt.
Ebben az időben sem a területek, sem az állatok nem kellettek senkinek sem.
Két minisztérium, a mezőgazdasági és környezetvédelmi tárca is foglalkozott az üggyel, de végül nem vették át tőle az állatokat.
A halastavak szivattyútelepe árammal működött, a fő fogyasztó a vízügyi igazgatóság volt, az ELMŰ a számlát oda küldte, és Kabai Sándor vízügyi igazgató közel egy éven keresztül – kockáztatva saját állását – kifizette.
Hogy a gazdaságot nem számolták fel, ezen múlott. 2005-től az uniós mezőgazdasági támogatások megindultak, ez a gazdaságot is stabilizálta.
A legtöbb őshonos állatfajtából tenyészeteket és törzstenyészeteket létesített, így nőtt a szürke marha állomány a legnagyobb létszámúvá az országban.
A szürke marha mellett tart még egy 300 egyedből álló bivaly tenyészetet, racka és cigája juhokat.
Ide helyezte ki hét éve a gödöllői Kisállat-tenyésztési Kutatóintézet az őshonos baromfi fajból a tartalék elit állományt, azaz 7 tyúkfajtát, vadas és fehér színű kacsát, bronz- és rézpulykát, fodros tollú ludat.
Mangalicát a spanyoloknak hizlalják 15 éve.
A halastavakban pedig a Balatonból származó nyurgapontyot tenyésztik.
Jelenleg Magyarországon sehol nincs olyan genetikai érték, sem állami, sem magán cégnél, mint a Szomor Ökofarmon.
Jövőjük mégis bizonytalan.
A készülő földtörvényről úgy hírlik, felszámoltatják a nagy területeket elfoglaló gazdaságokat, ha nem történik valamiféle változás.
Az őshonos állatok tenyésztése az uniós támogatások nélkül veszteséges.
A méretekből és az állatállományból adódóan a Szomor Ökofarm jelentős támogatásokhoz jut, de itt valóban arra fordítják a támogatást, amire adják.
A szürke marha húsának az értékesítése nem megoldott, hiába mondják, hogy milyen jó, ha nincs belőle termék, az éttermek a selejt Holstein tehenek húsával helyettesítik.
Egy egyetemista fiú DNS vizsgálatokból készítette szakdolgozatát.
Harminc jó nevű budapesti étterem szürke marhaként árult ételeinek mintáiból végzett vizsgálata szerint a minták 70 %-a Holstein hús volt.
Egyedi azonosítással
Kényszerűségből építettek húsfeldolgozó kisüzemet, ahol kizárólag saját és Nemzeti Parkoktól származó szürkemarha húst dolgoznak fel.
Épített egy saját vágópontot is.
A nyomon követhetőség olyan mértékű, hogy minden szál szalámin, vagy csomagolt húson szerepel az állat egyedi azonosító száma (ENAR) és egy SMS szám.
Erre elküldve az azonosító számot, a telefonra néhány másodperc alatt válasz érkezik, hogy az állat valóban szürke marha volt, s hogy mely tenyészetből származik.
Az üzenet jelzi, mikor és hol történt a vágás, mennyi a jószág kora, és hogy hol dolgozták fel a húsát.
A földigénylők nagy nyomás alatt tartják a gazdaságot, ugyanakkor a területen lévő állatállományt nem akarják átvenni.
Valójában nem is a föld kell nekik, csupán az uniós támogatás minél kisebb teherviseléssel.
Az őshonos állatok tartása azonban föld, legelő nélkül nem lehetséges.
Hogy fel kell-e számolni a 20 év alatt nagy nehézségek árán létrehozott gazdaságot, ennek elbírálását az illetékes döntéshozókra bízza.
Mint mondja, akármit döntenek, azt fenntartások nélkül elfogadja.
![dough-3082589_960_720[1]](https://agraragazat.hu/wp-content/uploads/2019/06/dough-3082589_960_7201-375x250.jpg)
![az_allattenyesztes_jelene_es_jovoje_tersegunkben_01[1]](https://agraragazat.hu/wp-content/uploads/2019/08/az_allattenyesztes_jelene_es_jovoje_tersegunkben_011-375x198.jpg)
