fbpx

Iránya a szőlő, lehet kezdeni a zöldmunkát

Írta: Barna Ferenc - 2021 június 04.

A tavaszi fagyok meglátszanak a szőlő ültetvények bizonyos területein, de nem okoztak olyan kárt, mely lényeges terméskiesést prognosztizálna. Az átlagtól hidegebb idő kicsit visszavetette a rügyfakadást és a zöldhajtásokat, a csapadék viszont segítette a vegetációs folyamatot.

 

Mezőgazdaság, szőlő
A későbbi tevékenységünkre is kihat a szőlő első zöldmunkája (Fotó: Barna Ferenc)

 

Kortól, talajtól, kondíciótól függ

Az ültetvény, illetve a környezeti hatások függvénye, de mostanra jellemző, hogy a szőlőtőkéken a látható – és a mellékrügyek is kifakadtak, hajtásokat hoztak, melyek képesek a tőkét besűríteni.

A fiatal tőkék általában több hajtást képeznek, mint az idősebbek, azonban azokon a rejtett rügyekből képződött fattyúhajtások aránya is magasabb.

A tőkék egészségi állapota is jelentősen befolyásolja a hajtások képződését. A különböző gyökérkárosodások, a mechanikai sérülések (ezek a helytelen talajművelésre vezethető vissza) befolyásolják a rügyek kihajtását, és a hajtások mennyiségét, méretét.

Amennyiben a gyökérzet erős, és egészséges, és a föld feletti részek (törzs, idősebb részek, kordonkar) sérült, abban az esetben a sérült rész alatt nagy mennyiségben fakadnak ki a rejtett rügyek, gyakran csomókban. Ilyen esetben is szükséges a hajtásválogatás a célnak megfelelő módon.

 

A tőkék művelési módja is befolyásolja a hajtások számát

Jellemző, hogy az alacsony fej és bak művelésű tőkéken nagyobb a világos és főleg a rejtett rügyek kihajtásának aránya. A közép magas, a magas kordon és lugasművelésű tőkéken kevesebb rejtett rügy hajt ki.

A metszés mértéke is befolyásolja a kihajtást, vagyis minél kisebb a rügyterhelés, tehát minél kevesebb rügyet, és rövidre metszünk, annál nagyobb arányban fakadnak ki a rügyek, és fordítva. Ugyanígy a kordonkarok hossza is befolyásolja a kihajtást, hosszabb kar esetében, kisebb arányban hajtanak ki a csapokon lévő rügyek. Ez az egyik fő ok, amiért egy méternél hosszabb kordonkart, vagy szálvesszőt nem érdemes nevelni. A rügyterhelés is befolyásolja a rügyfakadás mértékét: a rövid csapokon jobban, a szálvesszőkön kisebb arányban fakadnak a rügyek.

 

Mezőgazdaság, szőlő
A szőlő metszése befolyásolja a rügyterhelést (Fotó: Barna Ferenc)

 

A túl sűrű hajtású tőkék, több problémát is felvetnek:

  • a levelek fotószintézise elégtelen az önárnyékolás miatt;
  • a rügyek differenciálódása akadályozott;
  • a virágok rosszul termékenyülnek;
  • hiányos fürtök, vagy fürt nélküli hajtásokat jönnek létre;
  • a túlterhelés miatt, gyengül a tőke, így a hajtások nem tudnak kellően beérni, lefásodni;
  • a következő évben nem lesz elég termőrügyünk.

 

Fontos a zöldmunka időbeni elvégzése

Történhet a metszés szakszerűen, kellő alapossággal, ettől független mindig több hajtás képződik, mint ami szükséges.

A hajtásválogatással célja: a tőkeforma kialakítása; a növény fenntartásának elősegítése; az öreg tőke megújítása; a maximális fényellátottságát biztosítása; a tőke belsőjének szellőssé tétele.

A leárnyékolt, túlzsúfolt lombozatban nincs megfelelő légáramlás, ez segíti a kártevők és kórokozók megtelepedését, ugyanakkor a növényvédelmi kezelés hatékonysága csökken.

 

Mezőgazdaság, szőlő
Amennyiben túl sok hajtást hagyunk, és nagy, zsúfolt lesz a lombozat, kártevők és károkozók terjedhetnek el (Fotó: Barna Ferenc)

 

A hajtásválogatás idejére nincs naptári idő

Fiatal ültetvényben, még a tőke kialakítása az elsődleges cél, nem a terméshozam maximálása. A fiatal tőke kialakításakor elsősorban a törzs, a kar (karok) és a termőalapok kialakítása miatt válogatjuk a hajtásokat, úgy, hogy a felesleges, kedvezőtlen hajtásokat eltávolítjuk. Gondosan kell végezni a munkát, ha túl válogatjuk a hajtásokat, gyengítjük a tőkét.

Általános szabályként alkalmazzák a szakemberek: 1 kg terméshez legalább 1-1,5 m2, területegységre vetítve pedig 1m2 -re 2 m2 levélfelület szükséges. Ez legalább 10-15 db hajtást jelent.

A megfelelő levélmennyiség nagyon fontos, gyakorlatilag a szőlő „tüdejének” kell tekinteni.

A kialakított tőkéknél már a termés mennyiségének beállítási a cél. Kerülni kell a túl korai és későn végzett hajtásválogatást is. A korai esetében még nem láthatók a fürtkezdeményeket, így nem lehet eldönteni, melyik a termő és meddőhajtás.

Az optimális állapot, amikor a hajtások a 20-40 cm-es hosszúságot elérték, ilyenkor már a hajtások nagy része előtört, és a később kialakuló kacshajtások sem akadályozzák a munkafolyamatot.

A fajta tulajdonságokat is figyelembe kell venni. Egyes fajták tulajdonsága a sűrű hajtás, ezeknél korábban kell kezdeni a munkát, az így megmaradt hajtások jobban fejlődnek. A ritka hajtást nevelő fajtákat későbbre hagyhatjuk ezt a munkafolyamatot, ezt a munkaszervezésnél is érdemes figyelembe venni.

 

Alacsony bak művelés

Csak a termőhajtásokat hagyjuk meg, a meddőhajtásokat eltávolítjuk: ugarcsaponként 2-2db hajtást, a biztosító csapokon 1-1db hajtást érdemes meghagyni.

Fejművelés esetén – ez a fagyveszélyes termőhelyeken jellemző – az ugarcsapokon 1-1 db hajtás marad, ami a következő évi termőcsapok céljára marad, a termőcsapok hajtásait meghagyjuk.

A tőkefejből előtörő hajtások közül 4-6 db hajtás maradhat egyenletesen kör-körösen elosztva. Ezek a következő tavaszi metszéskor kapnak szerepet, ezekből lesznek az ugarcsapok.

 

Mezőgazdaság, szőlő
A szőlő művelési módja is meghatározó a hajtásválogatásnál (Fotó: Barna Ferenc)

 

Kordon művelés

A tőkén a termőalapokat 20-30 cm-re alakítjuk ki, megközelítőleg egy méternél nem hosszabb karon 4-5 hajtást hagyunk meg. A kar alsó helyzetű rügyeiből fejlődött hajtásokat feltétlen távolítsuk el.

Magas művelésű tőkék, hosszú törzsén, rejtett rügyekből kifakadó hajtásait is korán érdemes eltávolítani, amit könnyedén ledörzsölhetünk. Csak abban az esetben hagyunk meg a törzsön hajtásokat, ha az elöregedett termőalapokat fiatalítani szeretnénk.

 

Forrás: NAK