A zöldtrágyázás hatása a talajtermékenységre

Jobb, de legalább a korábbiakhoz hasonló terméseredményeket szeretne mindenki elérni költség- és energiahatékonyan. A bevált termesztési módszereken senki sem változtat szívesen, támogatási ösztönzők hatására azonban új technológiai elemként a zöldtrágyázás helyet kellett kapjon a növénytermesztési folyamatban. A támogatási rendszer egyértelműen azt támogatja és fogja támogatni a következő évtizedben is, hogy a zöldtrágyázás gyakorlatával – önként vagy kényszerből – de mindenképpen meg kell barátkozni.

Mi a zöldtrágyázás?

Zöldtrágyázásnak nevezik, amikor egy növényállományt virágzás előtt teljes tömegében aláforgatnak, hogy ezzel a talaj termékenységét növeljék. Több módszere közül hazánkban a tarlóvetés a leggyakrabban alkalmazott változat. Maga a zöldtrágyázás szó sokakat megtévesztő, de a „köztesnövény” (német tükörfordításból) vagy a magyarországi zöldtrágyázási gyakorlatot sokkal lényegre törőbben kifejező „tarlónövényzet-összetétel szándékos megválasztása” elnevezés sem terjed el valószínűleg. Pedig a növényi részekkel való talajszerkezet-javítás nem új keletű. Zöldtrágyának nevezhető minden olyan zöld növényi rész, mely a talajba forgatás után a talaj termékenységét hivatott szolgálni a bomlási folyamatával (Pandey and Singh, 2016). Ezáltal csökkenthető a műtrágya mennyisége, és növelhető a talajélet, mely hozzájárul számos kémiai, fizikai biológiai folyamathoz, ami elengedhetetlen a tápanyagciklusok felgyorsításához, mellyel növelhető a talajból felvehető tápanyagmennyiség és megalapozható egy jó átlagtermés (Zaccheo, 2016).

A zöldtrágyázás története

A zöldtrágyázásnak több sikeres korszaka volt a földművelés történetében. Az első korszak – más megoldások híján – a mezőgazdasági termelés első évszázadaiban egyeduralkodó szerepe miatt a leghosszabb időszak volt. Alternatívaként, ha lehet annak nevezni, csak az szolgált, ha a termesztésben kimerült talajt átmenetileg hosszú időre, akár több vegetációs ciklusban is kivonták a termelésből. Mostani szóhasználattal ugaroltattak. Ott a természet maga zöldtrágyázott, hiszen a vetetlenül maradt szántóföld sosem maradt üresen, gyomok telepedtek meg, és borították, védték a talajfelszínt. Ekkor kezdték el megtapasztalni a gazdálkodók azt, hogy az ilyen talajok sokkal jobban teljesítenek később.

Azt azonban sokan nem gondolták végig, hogy újra művelésbe vonva miért is volt ekkora sikere a pihentetésnek. A talajban maradó gyom-, fővetésű növény- és más környezeti hatásra (szél/víz/madarak/emlősök) odakerülő magok egyvelege borítja a talajt, mely jóval nagyobb zöldtömeget biztosíthat, mint a szántóföldi kultúra önmagában. A leforgatott növényi társulás pedig egy olyan szervesanyag-biomasszát képez, mely több millió mikrobának és talajlakónak biztosít élelmet. A talajélet felpezsdülésével olyan nitrogén-, kálium- és foszfátvegyületek jönnek létre, melyek a következő kultúra számára már csírakorban biztosítják a fejlődéshez szükséges oldatot. Ehhez azonban el kell teljen 3-5 év (Larkin, 2013).

     
A talaj ismerete segíti a jó döntést

A szervestrágya talajerő-gazdálkodásban betöltött szerepének felismeréséből sem következett azonnal a zöldtrágyázás teljes elvetése. Sokáig a szervestrágya kijuttatása, sőt a helyes kezelése is problémákba ütközött. Nehéz fizikai munkát jelentett a szervestrágya eljuttatása a célfelülethez, szétszórása majd bedolgozása. Ennek gépesítése jelentős sikereket hozott a szervestrágyázás számára, és valamelyest visszaszorította a zöldtrágyázást. Ott, ahol az állattenyésztés nem dominált, maradt a zöldtrágyázás/ugaroltatás vagy kaszálók létesítése.

A műtrágyák gyors megjelenése, elterjedése, melyet az egyre korszerűbb kijuttatási technológiák, egyre szakszerűbb felhasználás jellemzett, miközben az állatlétszám amúgy is csökkent, illetve koncentrálódott, végkép elfelejtették a zöldtrágyázás jelentőségét. A műtrágya sokkal kényelmesebb, gyorsabb kijuttatása, hatékonysága és eredményessége teljesen háttérbe szorította a zöldtrágyát és az istállótrágyát. Az emberek nem szeretnek várni, és az eredmény orientáltság mellett a gazdaságosság a második fő szempont.

A magyarországi zöldtrágyázásnak egy rövid reneszánszát a világháborúk korának műtrágyahiánya vagy a nehéz hozzájutás is elősegítette. Ekkor több olyan kísérleti területen állítottak be tartamkísérletet, melyek állami kézben voltak, és azt a célt szolgálták, hogy információt nyújtsanak a gazdálkodók számára. Fontos céljuk volt vizsgálni, hogy mely növények okoznak káros hatást a fővetésű kultúrában, illetve mely párosítások, keverékek töltik fel a legmegfelelőbben tápanyaggal. Minden korszaktól függetlenül pedig mindig is ott voltak azok a meggyőződéses felhasználók, akik okszerűen és szakszerűen használták a zöldtrágyázást a talajerő, a talajtermékenység megóvására és gyarapítására.

Ha a mellékelt kérdésekre igen a válasz, akkor valószínűleg sikerült a zöldtrágyázás gyakorlatát eredményesen bevezetni a gazdaság termesztési folyamataiba. Amennyiben csak az első kérdésre tudunk pozitív választ adni a másodikra nemet, akkor előfordulhat, hogy nem a megfelelő komponenseket választottuk. Sokszor előfordul a gyakorlatban, hogy a költséghatékonyságra nagyobb hangsúlyt fektetnek a gazdálkodók, mint a hosszú távú befektetésre. Hogy a fent leírt tökéletes állapotot elérjük, érdemes kísérletezni, hogy a zöldtrágyázás melyik módja, mely zöldtrágyafajok kombinációja adja azt a pozitív hatást, mellyel érdemes élni.

Mire jó a zöldtrágyázás?

Egy adott talaj fizikai és kémiai tulajdonságai szűk határok között állandónak tekinthetők és ezen tulajdonságok alapján, a különböző talajok termőhelyi kategóriákba sorolhatók. Azzal mégis mindenki tisztában van, hogy az egyébként „semmitérő” talajokon is remek eredményeket lehet produkálni okszerű műveléssel. Ennek eszközei a megfelelő növényfaj és -fajta kiválasztása termesztésre, és a talaj fizikai tulajdonságainak átmeneti javítása. Ez utóbbinak lehet eszköze a zöldtrágyázás.

A nevével ellentétben a zöldtrágyázás nem igazi trágyázás: a talaj tápanyagtartamát csak abban az esetben képes növelni nitrogénnel, ha a zöldítésre használt fajok között pillangósvirágú (hüvelyes) növények szerepelnek. Ezek a fajok azok, melyek a velük szimbiózisban élő baktériumok révén ténylegesen képesek légköri nitrogén megkötésére, átalakítására (nitrogénvegyületekre), mely aztán a következő kultúrnövény számára elérhetővé válik. Ennek legjelesebb képviselője a csillagfürt, melyet már a földművelés kezdetén is használtak a talajtermékenység fokozására. Határt szab a felhasználásának az egyes fajták mésztűrőképessége vagy annak hiánya. Savanyú talajokon, homokos talajokon, vulkanikus, és egyéb, mészben szegény talajokon a legjobb választás, ha a talajt nitrogénben gazdagítani akarjuk.

A nitrogén gyarapítására felhasználható fajok az ún. zöldítési rendeletben szereplő lóbab, szegletes lednek, takarmánybükköny, alexandriai here; fehér, sárga és kék virágú csillagfürt; somkóró, perzsa here, vörös here, fehér here, korcs here, szöszös bükköny, bíborhere, pannon bükköny és takarmány baltacim.

A talajlazító olajretekgyökér

A zöldtrágyázásra felhasználható növények körébe azonban nem csak a pillangós növények tartoznak. Nitrogéngyarapító-képességükön túl néha nem ez a legfontosabb tulajdonság, mely miatt valaki konkrét faj vagy fajta mellett dönt zöldtrágyázás esetén. Ilyen tulajdonság például a nematódák biológiai gyérítése (Agbenin et al, 2011), vagy más talajban élő kórokozók csökkentése (Wiggins and Kinkel, 2005) zöldtrágya keverékek alkalmazásával. Ha ugyanis valamilyen kórokozót vagy kártevőt szeretnénk blokkolni, gyéríteni, akkor olyan növény szükséges, mely speciális vegyületeket termel az adott „probléma” ellen (Anton Rosenfeld and Francis Rayns, 2000). Ha a talajszerkezet javítása az elsődleges (szén-nitrogén arány, víz-levegő arány, stb), akkor a nagy zöldtömeget adó fajok és fajták jöhetnek szóba. Amennyiben a talaj nitrogén és más makro-, mezo- és mikroelemeit kívánja jobban aktiválni, akkor valamilyen hüvelyes a jó választás.

Hogyan növelheti a zöldtrágya növény a talaj termékenységét?

Ha a zöldtrágyázás nem pillangósfajai tápanyagban nem is gyarapítják közvetlenül a talajt, mégis megfigyelhető, hogy ennek ellenére jelentősen optimalizálhatják a talaj tápanyagforgalmát. Ezt a kimosódás megakadályozásával érik el elsősorban. A talaj tápanyagai abban a rétegben képesek hasznosulni, melybe a termesztett kultúrnövény a gyökerei zömét kifejleszti.

A műtrágyákkal kijuttatott tápanyaggal szemben alapvető elvárás a jó feltáródás és a könnyű felvehetőség. Mobilitása hátránnyá változik, ha a nem hasznosuló, nem felvett vegyületek csoportját vizsgáljuk, mivel rövid időn belül a kultúrnövény számára felvehetetlenné válva olyan rétegekbe mosódnak, ahol már gazdasági szempontból értéktelenné válnak. Ennek megakadályozására a karógyökerű, gyors növekedésű és gyökérfejlődésű zöldtrágya-növényfajok alkalmasak, mint a mustár, olajretek, pohánka, takarmányrepce. Ezek a növények képesek a testükben és megvastagodott főgyökérzetükben tárolni azokat a fontosabb ásványi anyagokat, illetve makro-, mezo- és mikroelemeket, amik a főnövény számára nélkülözhetetlenek. Azonban ezek a vegyületek nem a leforgatáskor szabadulnak fel a gyökerekből, hanem a téli hónapokban – mikor például a répatestekben lévő szacharózok bomlásnak indulnak, amelyek tápanyagként szolgálnak a talajban élő hasznos mikroszervezeteknek.

A bomlás folyamán felszabaduló vegyületek kötődnek a talajszemcsékhez, majd onnan már felvehető formában a növény is eléri a gyökerein keresztül. Ez a pozitív folyamat akkor teljesül, ha a gumó- vagy répaalakú gyökereket úgy forgatjuk le, hogy a tárcsa vagy az eke sérülést okoz rajtuk. Az egyben maradt növényi részek sokkal lassabban bomlanak. Ezért olyan fajtákat válasszunk, melyek biztosan fagyérzékenyek, és várhatóan könnyen bedolgozhatóak a talajba (Shaon Kumar Das and RK Avasthe, 2018).

A virágzás előtt leforgatott növénytömeg még kevésbé rostos, fás, könnyebben bomlik, és ezzel átmenetileg a talaj szerevesanyagkészletét jelentősen megnöveli. Erre is abban a zónában van szükség, ahol a következő kultúrnövény gyökérzónájának nagyobb része helyezkedik majd el. Ez jó esetben úgy működik, mint a virágkertészetben használt vízmegkötő gyöngyök, hogy a bomló növényi maradványok „testükben” őrzik a vizet és szerves kötésben a rövid vegetációs idejük alatt felvett tápanyagokat; majd ezt fokozatosan és hosszan adagolják a következő kultúrnövény számára.

Fajban gazdag zöldtrágyavetés

Kötött talajon a zöldtrágyatömeg leforgatás előtt

A mustár a vetést követő 60. napon már bimbós

Mire jó a tarlóvetés?

A talajnak nem eredendő tulajdonsága a fedetlenség. Minden talajon díszlik valami. Vagy amit oda szándékosan vetettek, vagy ennek híján a természet gondoskodik a fedésről, teret adva a gyomnövényeknek. Homokos, lejtős, eróziónak, deflációnak kitett területeken minden körülmények között gondoskodni szükséges a folyamatos növényi fedettségről. Ugyanez lenne a helyzet, ha lennének erősen csapadékos területei az országnak vagy olyan évjárat, melyre ez erősen jellemző. De jelenleg az évjáratok inkább aszályosak, mint csapadékosak. A biztosabb üzemi termelés és annak növelése céljából egyre több helyen az öntözés is bekerült a termesztéstechnológiai elemek közé. Ezeken a területeken a zöldtrágyázás szintén szükségszerűvé válik, mivel a nagymennyiségű öntözővíz is erősen talajromboló hatású, és a talajtermékenységet rontja, mert lemossa a mélyebb rétegekbe azokat a vegyületeket, melyek a következő kultúra számára kiemelkedően fontosak lennének.

Ennek megakadályozására célszerű betakarítás után minél gyorsabban a tarlóhántást elvégezni és vegyes fajokból álló tarlóvetést kivitelezni. Az erre a célra alkalmas növényekkel szembeni elvárások többfélék: nitrogénmegkötő-képesség, gyors fejlődés, rövid vegetációs idő; gyors tápanyagfelvétel és beépítés, jó talajborítás, jó gyomelnyomó-képesség, a rendelkezésre álló vízkészlet hatékony felhasználása.

A jó zöldtrágyanövény más és más az ország minden pontján. Ami alkalmazható az észak-magyarországi régióban, az nem biztos, hogy ugyan olyan hatást fejt ki a nyugat-magyarországi régióban, és ez fordítva is igaz. Minden gazdasági területre úgy kell megválasztani a köztesnövény komponenseket, hogy az adott mikroklímának és domborzatnak is megfeleljen. Csak azért, mert valami olcsó a piacon, még nem jelenti azt, hogy az adott területre az a legjobb megoldás.

Zöldtrágyázásra használható növények hátrányai

Nincs olyan zöldtrágyanövény, amely Magyarország bármely pontján elvetve minden körülmények között pozitív hatást gyakorolna a talajtermékenységre. Minden növényfajnak vannak pozitív és negatív tulajdonságai, melyek ismeretében kell kiválasztani az adott időben és helyen kívánatos fajt. Az előnyökről már sok szó esett, de a hátrányokkal és a korlátokkal is tisztában kell lenni.

Hátrány lehet a lassú fejlődés (ha kevés idő áll rendelkezésre), a nagyon magas vetőmagköltség, a pillangós növényeknél fellelhető dormancia és a keményhéjúság, stb. A pillangósfajoknál irreális elvárás jelentős mennyiségű nitrogén megkötés két hónapos fenntartás alatt. Mindezek biológiai korlátok. De rossz termesztéstechnológiával még fokozni lehet a romboló hatást. A zöldtrágyázás nem megfelelő kivitelezése ugyanis nem növeli egyes területek talajtermékenységét, hanem jelentősen ronthatja azt.

Pillangóskeverék-vetés

A gyors növekedésű fajok felhasználása zöldítésre azt feltételezi, hogy gyors leforgatás is követi, mikor a növények a megfelelő (virágzás előtti) állapotot elérik. Ennek elmaradása növényvédelmi problémákat vetít előre: gyomosító hatás, kártevők, kórokozók felszaporítása. Ugyanígy gyomosító hatása van, ha a vetőmagkeveréket rossz körülmények közé vetik, és az egyedszám nem éri el a kívánatos mértéket, vagy ha valaki kevesebb vetőmagnormával próbálkozik és a „foghíjas” kelést gyomtenger borítja.

Mekkora a kívánatos zöldtrágyatömeg?

Optimális. Ez nem jelenti automatikusan azt, hogy nagy zöldtömeg leforgatására van szükség. Minden talajon más a szerves anyagok lebomlásának, átalakulásának ideje. A homok „megeszi” a legnagyobb aláforgatott zöldtrágya tömeget is, míg egy kötött talajon levegőtlen tömeggé összeállva előbb fog szenesedni, mint korhadni. Ez utóbbi esetben a nagy tömeg miatt a lebontó baktériumok akár a kultúrnövény elől is elveszik a felszaporodásukhoz szükséges tápanyagot – ezt a jelenséget ismerjük pentozán hatásként. A szervesanyag bomlásához nitrogént von el a környezetétől, ezáltal átmeneti nitrogénhiány lép fel, ami visszaveti a kultúrnövényt a fejlődésben. Továbbá nem tárja fel a foszforszármazékokat a növények számára, mert azt energiává alakítja (ATP), hogy a bontási folyamatokat el tudja látni.

A fent leírtak alapján a zöldtrágyázás csak abban az esetben képes növelni a talajtermékenységet, ha azt megfelelő módon és a megfelelő fajok kiválasztásával végezzük el. Ellenkező esetben a zöldtrágyázás csalódást fog okozni, a következő kultúra termését csökkenti és a növény-egészségügyi problémákat megnöveli. Tehát a gyakorlati alkalmazás előtt célszerű szaktanácsadók vagy a témában jártas szakemberek véleményét kikérni és előtte tájékozódni, hogy csak pozitív élmény legyen a zöldtrágyázás.

Dr. Nagy Ida, Nagy Nikoletta Edit

Felhasznált irodalom a szerkesztőségben elérhető.