fbpx

Aszály után az özönvízben is bizonyítottak a Dekalb-fajták

Írta: Szerkesztőség - 2011 január 20.

Lépéselőnyben a Dekalb címmel rendezte meg a Monsanto Hungária az idei, hagyományos évadzáró és évnyitó disztribútori találkozóját Budapesten.

 

A kukorica vetőmag előállításában a világon élenjáró társaság változatlanul központi szerepet szán magyarországi jelenlétének, innen kívánja kiszolgálni a kelet-európai térség gazdálkodóit.

 

Költségmegtakarítást nyújtó jellemzők

 

A széles és változatos genetikai hátteret, a jelentős költségmegtakarítást nyújtó jellemzőket, például a vízleadó és kiemelkedő stressz tűrő képességet jelölte meg a Dekalb kukoricafajták sikerének kulcsaként Szanyi István, a Monsanto Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a december elején megtartott üzleti értekezleten.

„A Dekalb hibridek hazai térnyerése töretlennek látszik, számos tulajdonságban megelőzik a hazai vetélytársakat” – hangoztatta a kelet-európai fejlesztésvezető, Csengődi Péter.

Jól vizsgáztak az idei rendkívül csapadékos időjárási körülmények mellett a Monsanto új hibridjei a termőképesség és a szárazságtűrés folyamatos javulásán túlmenően többek közt az agronómiai tulajdonságaiknak köszönhetően (korai fejlődés, szárszilárdság stb.) is.

 

Termés betakarítás

 

Amilyen sok kihívást hozott a tavasz és a nyár, legalább annyi jutott belőle őszre is, hiszen a tavalyi aszály után idén régen nem tapasztalt esőzések kísérték végig az évet, sőt nehezítették a betakarítást.

A sok esetben szélsőséges időjárás ellenére több helyen születtek rekordtermések, másutt akadtak olyan táblarészek, amelyekről még lánctalpas kombájnnal sem lehetett rámenni a földekre.

A rendkívül csapadékos ősz, különösen a betakarítás kezdetén jelentős különbségeket eredményezett az egyes hibridek szemnedvességében is.

Csengődi Péter saját elemzéseire hivatkozva úgy értékelte, hogy a Dekalb új fajtáinál 1 százalék körüli vízelőnyt tapasztalt a különböző éréscsoportokban szereplő kukoricáknál.

Az 1 százalék szemnedvesség előny jelentősége, hogy hektáronként akár 5-9 ezer forint feletti lehet a megtakarítás a termésátlagtól és a szárítási költségtől függően.

 

„A Dekalb-fajták esetén azon dolgozunk, hogy termékeinkkel, a kereskedelmi hálózatban nyújtott szolgáltatásainkkal hozzájáruljunk partnereink sikeréhez. Hiszen pontosan tudjuk, hogy mi csak akkor lehetünk sikeresek, ha a termelő gazdák is sikeresek” – hangoztatta.

Ugyanakkor elismerte, a gazdák számára nehezen megjegyezhetők a hibridek nevei.

Az ismertséget kívánják növelni a fajtára jellemző tulajdonságok hangoztatásával, így született meg az Aszálylovag, Eminens, Aranyszemű, Rajt-cél győzelem stb. ragadvány elnevezés.

 

DKC

 

DKC3705

 

A következő szezonra szóló Monsanto Hungária ajánlatban kiemelt figyelmet szentelnek az igen korai DKC3705 (FAO 290) „Rajt-cél-győzelem” hibridre, a mely 2010 tavaszán kiváló korai fejlődési erélyével felhívta magára a figyelmet.

Több gazdaságban a korai FAO 300-as hibrideket is képes volt legyőzni, s kifejezetten jól szerepelt a korai vetésidő csoportban. A hibrid különlegessége a cirmos-piros szemtermése.

 

DKC4590 és DKC4795

 

A korai csoportban a DKC4590 „Eminens” hibrid érdemelte ki a csillagos ötöst.

A kísérleti parcellán, éréscsoportjában fej-fej mellett szerepelt az élen a DKC4795 „Aszálylovag” hibriddel, illetve a 2. helyen végzett a Magyar Kukorica Klub Top 20 kísérletében.

Négy év kísérleti tapasztalatai szerint flexibilis csőtípusának köszönhetően a nagy termések eléréséhez nem igényli a magas tőszámok használatát.

A DKC4795 „Aszálylovag” a Magyar Kukorica Klub Top 20 kisparcellás fajtakísérleteiben a 4. helyet szerezte meg a FAO 300-as csoportban.

Terméspotenciálját és stressz-toleranciáját illetően a korai csoport végének abszolút vezető hibridje. Az „Aszálylovag” – nevét meghazudtolva – a csapadékos időjárást is kedveli.

 

DKC4608, DKC5276, DKC4995 és DKC5007

 

Az DKC4608 (FAO 390) hibrid az „Aranyszemű” jelzőt kapta a magas hektoliter-tömegű, kemény magja, sötétsárga színű fényes termése után.

A középérésű DKC5276 (FAO 470) „óriási termés, páratlan stabilitás” elnevezésű hibrid 2010-ben is megnyerte a FAO 400-as versenyt a TOP 20 kísérletekben.

A széles vetésidő optimummal bíró új hibrid, az éréscsoport elején versenyző DKC4995 (FAO 400), amely azzal érdemelte ki a „nagy teljesítmény, kiváló vízleadás” szlogent, hogy a Magyar Kukorica Klub termésversenyén 18 tonna/hektár feletti teljesítményével végzett az első helyen.

Az éréscsoport közepén pedig a DKC5007 (FAO 450) hívta fel magára a figyelmet, főként a nagy termésekre pályázó és a termés minőségére is különös figyelmet fordító termelők körében.

 

Termés mennyisége, minősége és költsége

 

A termés mennyiségét, minőségét és a költségek alakulását számon tartó gazdák figyelmét a terménypiac értékesítési stratégiák helyes megválasztására hívta fel a figyelmet Potori Norbert, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főosztályvezetője.

Számos kukorica tőzsdei praktikával igazolta, hogy az eladás megosztásával, időzítésével és egyéb piaci műveletekkel növelhető a gazdálkodás eredményessége.

 

A budapesti Művészetek Palotájában megrendezett Monsanto-Dekalb üzleti értekezleten adták át az idei Életműdíjakat, amelyet évtizedes munkájuk elismeréseként Kiss Erzsébetnek, a Monsanto Hungária fejlesztési menedzserének és Hámori Sándornak, a Primag Kft. tulajdonosának ítéltek oda.