fbpx

Az EU újabb rendkívüli intézkedésekkel támogatja a borágazatot

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 július 13.

A Bizottság 2020. július 7-én a rendkívüli intézkedések újabb csomagját fogadta el abból a célból, hogy támogassa a borágazatot a koronavírus-válság és annak az ágazatot érintő következményei nyomán kialakult nehézségek leküzdésében. A borágazat a válság által leginkább sújtott agrár-élelmiszeripari ágazatok közé tartozik, ami a keresletben bekövetkező gyors változásoknak, valamint annak tudható be, hogy az éttermek és a bárok Unió-szerte történő bezárását nem ellensúlyozta az otthoni fogyasztás növekedése.

 

 

Az új intézkedések keretében az érintett gazdasági szereplők ideiglenesen önszerveződés alapján is hozhatnak piaci intézkedéseket, növekszik a nemzeti támogatási programokhoz biztosított európai uniós hozzájárulás mértéke, valamint a krízislepárláshoz és a tároláshoz előleg nyújtható.

Janusz Wojciechowski, a mezőgazdaságért és a vidékfejlesztésért felelős biztos kijelentette: – A borágazat azon ágazatok közé tartozik, amelyekre a koronavírus-válság és az azzal összefüggésben Unió-szerte bevezetett korlátozó intézkedések a legsúlyosabb csapást mérték. A Bizottság által elfogadott, a borpiacra összpontosító intézkedéseket tartalmazó első csomag már jelentős támogatást biztosított az ágazatnak. Mindazonáltal a válság nagyságrendjét az EU-ban és globális szinten övező bizonytalanság, valamint a piac szoros figyelemmel kísérése révén nyert tapasztalatok arra késztettek bennünket, hogy új borágazati intézkedéscsomagot terjesszünk elő. Biztos vagyok benne, hogy a szóban forgó intézkedések hamarosan konkrét eredményekkel járnak a borágazatban, és rövid időn belül stabilizálják annak helyzetét.

 

A rendkívüli intézkedések a következőket foglalják magukban:

  • Átmeneti eltérés az Európai Unió versenyjogi szabályaitól: a közös piacszervezésről szóló rendelet 222. cikke lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy a piacokon uralkodó súlyos egyensúlytalanságok esetén átmeneti eltéréseket fogadjon el bizonyos uniós versenyszabályok tekintetében. A Bizottság most a borágazat vonatkozásában fogadott el egy ilyen eltérést, amely legfeljebb hat hónapig tartó időszakra lehetővé teszi a gazdasági szereplők számára, hogy ágazatuk stabilizálása érdekében – a belső piac működését tiszteletben tartva – piaci intézkedéseket hajtsanak végre saját szintjükön, önszerveződés alapján. Így például közös promóciós tevékenységeket dolgozhatnak ki, megszervezhetik termékeik magánszereplők általi tárolását, valamint közösen megtervezhetik a termelést.
  • Az Európai Unió hozzájárulásának növelése: az európai uniós hozzájárulás mértéke a nemzeti támogatási programok összes intézkedése tekintetében 10%-kal, azaz 70%-ra nő, miután egy korábbi rendkívüli intézkedés már 50%-ról 60%-ra növelte a támogatás mértékét. Ezáltal a kedvezményezettek pénzügyi segítségben részesülnek.
  • Krízislepárláshoz és tároláshoz kapcsolódó előlegkifizetések: a Bizottság engedélyezi a tagállamoknak, hogy előleg-kifizetéseket folyósítsanak a gazdasági szereplőknek a válság idején folyamatban lévő lepárlási és tárolási műveletekhez. Az előlegek a költségek akár 100%-át is fedezhetik és lehetővé fogják tenni a tagállamok számára, hogy maradéktalanul felhasználják a nemzeti támogatási programjukban az idei évre előirányzott forrásokat.

A borágazat támogatására szolgáló fenti intézkedéseken túlmenően a zöldség- és gyümölcságazatban is (50%-ról 70%-ra) nő a termelői szervezetek által irányított programokhoz nyújtott uniós támogatás mértéke. Ez nagyobb rugalmasságot biztosít a termelői szervezetek számára programjaik végrehajtása során.

Ezek az intézkedések kiegészítik azt a közelmúltban elfogadott csomagot, amely a piactámogatási programok keretében biztosított rugalmasság révén nyújtott támogatást a borágazatnak. Az említett csomag részét képezte például a termelési potenciál ellenőrzésére szolgáló eszközök, köztük a zöldszüret alkalmazásának rugalmasabbá tétele, valamint olyan átmeneti intézkedések bevezetése, mint a borlepárlás válság esetén történő megindítása, illetve a borok válsághelyzeti tárolásának támogatása.

Ezenkívül a Bizottság a közelmúltban két, promóciós programokra vonatkozó pályázati felhívást tett közzé, amelyek célja a válság által leginkább érintett ágazatok – köztük a borágazat – támogatása. A két felhívás keretében 2020. augusztus 27-ig lehet pályázni. 

Forrás: ec.europa.eu