fbpx

AZ ÉV AGRÁREMBERE 2017. NÖVÉNYVÉDELEM

Írta: - 2018 január 08.

 

Hertelendy Péter

A földbirtokos és nagygazdálkodó felmenők utódaként született Hertelendy Péter sokáig biológus karrierről álmodott, ám végül a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, növényvédelmi szakon szerzett diplomát, ami után a Magyar Tudományos Akadémia aspiránsa volt a Növényvédelmi Kutató Intézetben. Majd 9 évig a Pest megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi állomáson dolgozott agrozoológusként, ezt követte az OMMI Növénykórtani Osztályán előbb a szőlő- gyümölcs-kultúrák, majd 7 éven át a kalászos gabonák növénykórtani témafelelősi beosztása. Immár 5 éve Nyugat-Magyarország egyik innovatív családi cégénél, az Agrofil-SZMI Kft.-nél fejlesztő mérnök, ahol a cégnél folyó növénykórtani és növényvédelmi állattani kísérletek felelőseként dolgozik. A kft. immár több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik a szántóföldi kísérletek kivitelezése, a talajmintavétel és tápanyag-utánpótlási szaktanácsadás és a talajvédelmi terv készítése területén.

Fontosnak tartja, hogy a megszerzett tudást és tapasztalatot ne tartsa meg magának, így szaklapban, illetve a cég közösségimédia-oldalán rendszeresen beszámol szakmai aktualitásokról. Raktári károsítókkal is foglalkozik, egészségügyi gázmesterként immár 31 éve küzd ezekkel. Tagja a Magyar Egészségügyi Gázmesterek Egyesületének, illetve a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Fővárosi szervezetének.

Szavazás:
http://azevagrarembere.pgtb.me/0FVX3K/ns8NS

Horváth Géza

A növényvédő szakmérnök Horváth Géza családi gazdasága a Baranya megyei Baksa községben található, ahol 260 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik. A természet és a föld szeretetét a dédszülőktől örökölte. 31 gazdatársával összefogásban létrehoztak egy termelői csoportot, szövetkezetet, melyben ügyvezetőként szervezi a gazdálkodás mindennapjaihoz szükséges anyagok beszerzését és a termények közös értékesítését. Emellett főállásban vetőmagos területi agronómusként is tevékenykedik, szaktanácsaival segíti a helyi és a környékbeli gazdálkodók munkáját. Vallja, hogy gazdaságosan csak a növény igényeit maximálisan kiszolgálva lehet és szabad termelni. Szívesen gondol vissza a kukoricabogár elleni védekezés területén tett felismeréseire és eredményeire, mely vizsgálatokat még anno a diplomamunkájához készítette, s aminek hatására rádöbbent a kukoricabogár-kártétel súlyosságára és a védekezés lehetőségeire.

Szerződéses partnerei mellett szívesen segít minden olyan gazdálkodót, aki felkeresi őt problémájával. A szentlőrinci szakközépiskolában közreműködik fejlesztési kísérletek beállításában, ezzel segítve az iskolát és a tanulók szakmai fejlődését. A szakmai utánpótlás támogatása érdekében 2017-ben két egyetemi hallgató konzulense volt. Sportköröket, a gyermekgyógyászat területén működő alapítványt támogat, szövetkezetük rendszeres támogatója a „Magyarok kenyere” programnak.

Szavazás:
http://azevagrarembere.pgtb.me/0FVX3K/ns8NS

Nagy László

Nagy László 44 év óta a növényvédelem szolgálatában áll. Több éve felel Hatvan Város közterületeinek növényvédelméért. Minden évben rangos országos elismerést kap a város virágosítása. Kezdetektől az agrárium sűrűjében él. Gyermekként a csányi dinnyés szüleinek segédkezett. Pályafutása elején szülőfalujában dolgozott a nagyüzemi növényvédelemben, majd Heves megyében növényvédelmi felügyelőként hatósági munkában tevékenykedett. Nyugalmazott kormánytisztviselőként regisztrált szaktanácsadó. Több évtizede végez igazságügyi szakértést növényvédelem, növénytermesztés, kertészet szakterületen és 2013 óta választott bíróként is működik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában.

Vonzódik a népműveléshez és a régészethez. Eddig, több mint ezer fő oktatásában vett részt, hogy magasabb kockázatú növényvédő szerek használatához kaphassanak hatósági engedélyt. Egyik alapító tagként – a polgárosodás érdekében – 1994-ben létrehozták a Hatvan Közművelődéséért Alapítványt. A Hatvani 5. Számú Iskola tanulói nemrégen a helyi ifjúság egyik példaképeként mutatták be az országos ifjúsági program pályázatukban, mely alapján előkelő helyezést értek el. Hobbija a kertészkedés: több mint egyhektáros kertjükben élheti ki a természet iránti rajongását. Ezért már számtalan elismerésben részesült. Azt vallja, hogy aki szereti, amit csinál, észre sem veszi a munka nehézségeit. A sikeres életpályához pedig elengedhetetlen a holtig tartó tanulás! Célja a bronzkori hatvani kultúrát bemutató régészeti park létesítése a saját kertjükben.