fbpx

Az Év Agrárembere 2019 Agrárinnováció Dr. Németh Csaba

Írta: Csomor Zsolt - 2020 január 06.

A Szent István Egyetem Hűtő- és Állatitermék Technológiai Tanszékén szerezte meg okleveles élelmiszermérnöki oklevelét Dr. Németh Csaba. 2008-ban a házi Tudományos Diákköri Konferencián, 2009-ben az Országos TDK versenyen első, a MÉTE OTDK konferencián pedig harmadik helyezést ért el.

A Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karának PhD képzését 2011-ben fejezte be. PhD hallgatói képviselőként jelen volt a Kari Tanácsban, s számos külföldi és magyar konferencián vett részt, amiket publikált is. Több konferenciára ösztöndíjjal jutott ki, mint az IAFP Student Travel Scholarship Award-ra, s elnyerte az FEMS Young Scientist Meeting Grant-jét. Címzetes egyetemi docens, duális képzésben részt vevő intézmény oktatója, s többszörös PhD témavezető.

A tojásfeldolgozással foglalkozó innovatív és 100 százalék magyar tulajdonú Capriovus Kft. egyik vezetője is, ahol számos sikert ért el az innováció területén munkatársaival. A friss, hűtve tárolást igénylő termékeik eltarthatóságát megsokszorozták, s mind újabb termékcsaláddal jelennek meg a piacon.

Több sikeres K+F pályázatban vett részt projektvezetőként. Tudományos tevékenységnek köszönhetően több szervezet tagja, s a MÉTE felügyelőbizottságában is részt vesz. A fenntartható fejlődés jelentőségére nagy hangsúlyt fektet, ezért vállalatuknál minden gazdaságosan hasznosítható mellékterméket feldolgoznak, a tojástálcákból például papírpelletet állítanak elő.

Az Év Agrárembere 2019 jelöltjeire január 20-ig szavazhat, a verseny honlapján, amelyet elérhet ITT